Kedveském, én még sohasem késtem el a gázszámlával – mondja az ablakban a postáskisasszonynak a törékeny nénike. – De már nem tudom, meddig tudom ezt még tartani – sóhajtozik Ezúttal nem, vagy legalábbis nemcsak azért panaszkodik, mert a gáz ára már réges-régen fönt van a csillagokban, hanem azért, mert a Tigáz, amióta Egyetemes Szolgáltatóvá nemesedett – nem tudom, ez mit jelent – a jelek szerint azt képzeli, hogy a számlát úgy szedheti be a kiszolgáltatott ügyfelektől, ahogyan kénye-kedve tartja. Még arra sincs tekintettel, hogy azok mikor képesek fizetni. Vagyis, hogy mikor kapják kézhez a bérüket, a nyugdíjukat.
Korábban békében megfért a szolgáltató az ügyfelekkel. A számlákat valamikor a hónap közepe táján kellett befizetni. Aztán az Egyetemes Szolgáltató elkezdte előbbre hozni a fizetési határidőket. Nem érdekli, hogy a fizetések valamikor a hónap első dekádjában, a nyugdíjak pedig csak 12.-én jelennek meg a bankszámlán. Hogyan lehet ebből például az elsejei, vagy másodiki határidőket teljesíteni? Pláne akkor, ha a fizetési határnap még előbbre csúszik, és egy hónapon belül kétszer is esedékessé válik a számla. Mert ez is megesik. Nem is egyszer.
Vagy elvárható lenne, hogy az embernek ilyen esetekre pénztartaléka legyen? Ez bizonyára kívánatos lenne, csak éppen nem ez a mai magyar valóság. Akkor mit csináljon az a törékeny nyugdíjas nénike? Kérjen kölcsön a szomszédtól? Vagy vegyen fel a gázszámlára bankhitelt? Nem gond, mert úgysem adnak neki…