Close

Soros szerint Európának „B” tervre van szüksége

Soros György szerint Európának „B” tervre van szüksége, és elképzelhető, hogy valamelyik uniós ország kiválik az euróövezetből. Az Európai Unió „gazdasági összeomlás” szélén van – mondta a magyar származású amerikai milliárdos üzletember a róla elnevezett alapítvány elnöke a bécsi Humán Tudományok Intézete (IWM) és a Der Standard című liberális osztrák napilap közös rendezvényén, amelynek a liberális demokrácia jövője volt a témája. Az uniós vezetők eddig csak időt nyertek, de az idő ellenük dolgozik – mondta Soros, és egyfajta „B”-tervet sürgetett, amely elmozdulást jelentene „a status quo-tól”.

A liberális demokráciák egyik alapvetése az a felismerés, hogy minden rendszernek magában kell foglalnia a korrekció lehetőségét. „Az euró létrehozásakor nem számoltak korrekciókkal. Nem voltak rendelkezések arra nézve, hogy valamely ország elhagyja az euróövezetet, pedig ez a jelenlegi körülmények között valószínűleg elkerülhetetlen” – mondta Soros, habár konkrét országot nem említett.

Az euró fennmaradása mindenkinek létfontosságú érdeke, de „jelenleg nincs B terv. Ezért ragaszkodnak a kormányzatok a fennálló helyzethez, ezért iparkodnak fenntartani a meglévő elrendezést, ahelyett, hogy elismernék: vannak alapvető hibák, amelyeket orvosolni kell. Nézzünk szembe azzal, hogy gazdasági összeomlás szélén vagyunk, amely mondjuk Görögországban kezdődik, de könnyen továbbterjedhet. A pénzügyi rendszer továbbra is rendkívül sérülékeny” – vélekedett Soros Görgy.

A mostani helyzetet jó alkalomnak nevezve a lehetséges intézkedések közt említette, hogy az EU létrehozhatna nagyobb közös központi költségvetést az áfabevételek vagy a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adók egy részéből, európai intézményt alakíthatna a bankok garantálására, és megháromszorozhatná mentőalapját szintén az adóbevételekből.

Hosszú távon az euró megmaradása feltételének mondta a politikai uniót az EU-ban. A hiányosságok közé sorolta, hogy az euróövezetnek van ugyan közös központi bankja, de nincs sem központi kincstára-pénzügyirányítása – végeredményben pénzügyminisztériuma -, sem költségvetési politikája. Az euró a különbségek mélyülését okozta ott, ahol konvergenciát vártak tőle – mondta Soros, a spanyol és a német versenyképesség színvonalát összehasonlítva.

Az európai integráció „kifogyott a lendületből”, és jelenleg az integrációval ellentétes folyamat zajlik – vélekedett.

Európa választás előtt áll, hogy nemzeti vagy európai szinten kezeli-e a helyzetet – mondta. Az EU „túlélését” alapvető érdeknek nevezte. Soros szerint az európai közvéleménynek kell arra ösztönöznie az európai vezetőket, hogy kidolgozzanak egy európai megoldást, egy „B” tervet.

A beszélgetés egy másik résztvevője, Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője is úgy vélekedett, az EU-nak politikai unióvá kell válnia, létre kell jönnie egy közös politikai térnek és egyfajta „Európai Egyesült Államoknak”. A politikai unió kulcsa a vezetők közvetlen választása mellett egy közvetlen európai adó lehetne, amely érdekeltté tenné az unió polgárait az uniós politika formálásában – mondta.

Verhofstadt szerint jelenleg hiányzik az EU-ban a valódi politikai vezetés, ehelyett a tagállamok politikusai részéről egyre gyakrabban találkozni nacionalista és populista érvekkel. Ezek „megpróbálják elhitetni az emberekkel, hogy nemzeti keretek között lehetséges megoldást találni” a problémákra – mondta. A politikus ezzel szemben úgy látja, a nemzetközi gazdasági válság lehetőséget teremt a politikai unió felé haladásra.

Soros szerint az „Európai Egyesült Államok” a jelenlegi politikai légkörben utópia, de abban egyet lehet érteni, hogy „európai megoldásra” van szükség.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top