Close

Már másfél millió támogatót veszített a Fidesz

A Fidesz ugyan folyamatosan és nagy számban veszíti el szavazóit, de az ellenzéki pártok szimpatizánsai egyelőre nem hisznek abban, hogy pártjuk megnyerheti a választásokat, ezért az időközi voksolásokon nem aktívak, nem mennek el, nem buzdítják egymást szavazásra. Az alacsony részvétel pedig a magas aktivitási szinttel bíró Fidesz- és Jobbik-bázisnak kedvez – ezzel magyarázható, hogy az időközi választásokat még mindig toronymagasan nyeri a Fidesz, miközben az országos reprezentatív felmérések már régóta a kormánypárt jelentős népszerűségvesztését jelzik.

Az Ipsos legutóbbi felmérése szerint a tavalyi választásokhoz képest a Fidesz idén júniusra már másfél millió támogatót veszített, és „csak” 800 ezerrel több szimpatizánsa van, mint a szocialistáknak.
A Medián legfrissebb, a HVG-ben közölt felmérése szerint a Fideszt 33, az MSZP-t 15 százalék támogatja, így tovább szűkült az olló a két párt kedveltsége között. 2007 vége óta most a legalacsonyabb a Fidesz előnye. A kormány eddigi teljesítményével a válaszadók 64 százaléka, ezen belül a fideszesek 19 százaléka elégedetlen.
Az olló szűkülése azonban meszsze nem látszik az időközi választások eredményein. Legutóbb az Arnóth Sándor fideszes képviselő-polgármester halálos autóbalesete miatt kiírt püspökladányi parlamenti választás második fordulója ugyan érvénytelen lett, mert a választópolgárok 25 százaléka nem ment el, csak 23, de a leadott szavazok 61-át a Fidesz–KDNP kapta, második lett csaknem 25 százalékkal a Jobbik, az MSZP alig több mint 10, az LMP pedig 3,7 százalékot szerzett. Ha nem is ilyen arányban, de meggyőző fölénnyel, 42 százalékos támogatással nyerte a Fidesz ugyanezen a településen a polgármester-választást is.
Pár hete szintén hatvan százalék feletti támogatással választották meg polgármesterré a Fidesz jelöltjét Orbán Viktor miniszterelnök falujában, Felcsúton, ahol tavaly ősszel ugyan kikapott a kormánypárti jelölt, de a képviselő-testület összeférhetetlenség miatt megszüntette megbízatását. Áprilisban és májusban is meggyőző fölénnyel nyert a Fidesz Zuglóban két egymást követő önkormányzati képviselő-választáson, ott a második voksoláson csak az okozott meglepetést, hogy az LMP megelőzte az MSZP-t.
Závecz Tibor, az Ipsos kutatási igazgatója szerint nagyon nehéz országos erőviszonyokat összevetni lokális választási eredményekkel, mert miközben a reprezentatív felmérések jelenleg hozzávetőlegesen 40 százalékos választási részvételi hajlandóságot mutatnak, addig az időközi választásokon, Püspökladányban például, a választók 25 százaléka sem járult az urnákhoz. Az országos felmérések azonban egyöntetűen rámutatnak arra, hogy a Fidesz meglévő szavazóbázisa továbbra is igen aktívnak tekinthető, a választásokon való részvételi hajlandóságuk 65–70 százalék között mozog, ezzel szemben az MSZP bázisa sokkal kevésbé mozgósítható, bizonytalan, részvételi hajlandóságuk 54–64 százalék között hullámzik.
Jelenleg a szocialista párt szavazói sem országosan, sem helyben nem érzik az esélyt a győzelemre, ami aktivizáló tényezőként hathatna rájuk. A Fidesz bázisában pedig a magas aktivitási szinten túl nyilvánvalóan van egy olyan lélektani mozgósító tényező is, hogy „ha már kormányon vagyunk, akkor nem szabad elveszítenünk az időközi választást, tehát menni kell voksolni”.
A Fideszhez hasonlóan magas a Jobbik szavazóbázisának aktivitási szintje is, az LMP gyenge időközi választási eredménye pedig nemcsak a gyenge mozgósítási erővel, hanem azzal is magyarázható, hogy a párt vidéken még meglehetősen szervezetlen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top