Close

„A közigazgatás alapvető célja Magyarország szolgálata”

Navracsics Tibor szerint a közigazgatás alapvető célja Magyarország, a magyar nemzet szolgálata azért, hogy ismét Európa egyik legvirágzóbb, legstabilabb és leginkább előrehaladó nemzete legyen. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program keddi budapesti bemutatóján beszélt. Jövő év január 1-jétől bevezeti a kormány a közszolgálati életpályák összehangolt rendszerét, az életpályamodelleket és az új javadalmazási rendszert – derül ki a kedden bemutatott Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programból.

A tárcavezető emlékeztetett: 1990 óta mintegy ötven kormányhatározat született a közigazgatás racionalizálásáról, ezeket azonban nem követte cselekvés. Ezért – mondta Navracsics Tibor – szakítani kell az elmúlt húsz év rossz hagyományaival, és egy olyan cselekvési tervre van szükség, amely prognosztizálhatóvá teszi a változásokat a közigazgatás résztvevői és az érdeklődők számára.

Gál András Levente közigazgatási államtitkár a Magyary Programot egyfajta leltárnak nevezte. Új irányokat szabunk – fogalmazott.

Januártól jön a közszolgálati életpályák összehangolt rendszere

A stratégia szerint az idei év végéig létrejön a kormányzati személyügyi centrum, augusztus 31-ig pedig kidolgozzák a közszolgálat egységes hivatásetikai szabályzatát. Még idén szeptember 30-ig új e-közigazgatási, valamint számonkérhetőségi és antikorrupciós intézkedési tervet fogadnak el.

Emellett – a program 33 pontból álló intézkedési terve szerint – 2011. december 31-ig egy folyamatosan frissülő állami feladatkatasztert készítenek; befejezik az alapítványok, közalapítványok rendszerének felülvizsgálatát; tovább csökkentik a vállalkozói adminisztratív terhek mértékét. Jövő június végéig létrehozzák a Nemzeti Egységes Kártyarendszert.

(MTI-fidesz.hu)
   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top