Close

Jubileumi GrafiTri Miskolcon

Huszonötödik alkalommal rendezik meg Miskolcon a kortárs sokszorosító grafikai művészet legnagyobb magyarországi seregszemléjét. A Miskolci Grafikai Triennále öt tárlatot felvonultató, jubileumi kiállítás-sorozatát június 11-én, szombaton nyitják meg az érdeklődő közönség előtt.
Barázda Eszter, a triennálét szervező Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a jubileumát ünneplő seregszemle az eltelt évtizedek során a magyar képzőművészeti élet rangos, a grafikus szakma megbecsült eseményévé vált.
A grafikai biennálék – 2008-tól triennále – sorozata 1961-ben indult el Miskolcon Feledy Gyula tevékenysége nyomán. A művész jelentős szerepet töltött be a magyar grafika megújításában, a miskolci képzőművészeti élet felpezsdítésében, a szellemi műhely megteremtésében. Kondor Béla, Rékassy Csaba, Lenkey Zoltán, Würtz Ádám és a többi jeles grafikus bekapcsolódása kitüntetett hellyé tette Miskolcot – magyarázta Barázda Eszter.
Rámutatott: az idei triennále folytatja a félévszázados hagyományt, a szabad beadásos kiállítás áttekintést ad a szakma helyzetéről, miközben a meghívásos tárlat néhány markáns új tendenciára, elsősorban az ábrázolás problémájának újra és újfajta módon aktuálissá váló kérdésére hívja fel a figyelmet.
A kísérő kiállítások bemutatják a három évvel ezelőtti nagydíjast, Rácmolnár Sándort, áttekintik a grafikai seregszemle félévszázados történetét, és Petneki Áron gyűjteménye révén ízelítőt adnak a grafika történetéből is.
A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az idei triennále felhívását a hagyományoknak megfelelően négy kategóriában – a klasszikus grafikai technikák, az elektro-, a kísérleti grafika és a művészkönyv témákban – hirdették meg. A szakmai zsűri elé 277 művész 655 munkája került, ebből 126 alkotó 187 műve „látható a falakon”. A törzskiállítás hagyományosan az előző triennále óta eltelt időből fogad be alkotásokat, így a tárlat a 2008 és 2011 között készült grafikákból ad keresztmetszet a közönségnek – jegyezte meg.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top