2011. május 29-én az Új Színház társulata Moliére A fösvény című darabját adja elő az idén ötödik alkalommal megrendezett Sorompók Nélkül Színházi Fesztiválon, Szatmárnémetiben.
A magyarországi, olaszországi és romániai társulatok csaknem húsz előadását május 19. és 29. között tekintheti meg a közönség. Az eseményt szervező Szatmárnémeti Északi Színház előadótermében, illetve az Ács Alajos Stúdióteremben lesznek az előadások, de egy szabadtéri színpadot is felállítanak a város központjában. Tavaly körülbelül négyezer nézője volt a fesztiválnak, az idén viszont – elsősorban a szabadtéri színpad beiktatása miatt – úgy vélik, összesen hat-nyolc ezer érdeklődő tekinti meg majd az előadásokat.
