A hagyományoknak megfelelően május első vasárnapján, Anyák napján kezdődik a kilencedik Születés Hete rendezvénysorozat, melyet május 1-jén reggel 10 órakor Budapesten a Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban Erős Antónia és Fakasházi Réka nyit meg ünnepélyesen. Országos közel 80 helyszínen egész héten színes, kulturális, szakmai és tájékozató jellegű programokkal várják az érdeklődőket. Idén először hat erdélyi város is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az eseménysorozat fő védnöke dr. Bagdy Emőke professzorasszony, mottója pedig a „Család és hivatás”.
Budapesten a Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban (Szugló utca 83-85.) május 1-jén, Anyák napján reggel 10 órakor színes programokkal kezdődik az immár kilencedik Születés Hete országos kulturális, szakmai és tájékozató jellegű rendezvénysorozat. Először születésfát ültetnek, melyet a résztvevők gyermekeik nevével díszítenek és ünnepélyes formában avatnak fel. Ezt követően Erős Antónia és Fakasházi Réka tart megnyitót, majd a két média-személyiség részvételével 10.15-kor a Születés Hete idei mottójáról, a Család és hivatás-ról kezdődik kerekasztal beszélgetés. 11 órától a Világra jönni című film tekinthető meg, 14:30-kor pedig több anyuka mesél a családról és anyává válásuk történetéről. Jelen lesz többek között a rendezvénysorozat három háziasszonya, Szalay Kriszta és Farkasházi Réka színművésznők, Benda Judit egészség-tanácsadó, Dézsi Réka dúla, továbbá a Születés Hete főszervezői, Kobza Zsuzsanna Meső és Martinovszkyné Tóth Veronika. A programok és bébiétel egész nap ingyenesek!
Május 2-án, hétfőn 09:45-kor ugyanitt az eseménysorozat fő védnöke dr. Bagdy Emőke professor emeritus klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tart előadást a korai szülő-gyerek kapcsolatról és annak hatásáról a későbbi személyiségfejlődésre, majd a közönség meghallgathatja a Születés Hete negyedik háziasszonya, Madai Kriszta coach előadását.
A Születés Hete célja, hogy a látogatóik minél szélesebb körben jussanak információhoz – főként a várandósság, szülés-születés, a női szerepek megélése, anyaság-apaság, gyermekágy és a csecsemőkor témájában – azért, hogy döntéseiket (kutatásokra, szakértő véleményekre alapozva) tájékozottan hozhassák meg.
Május 1-8-áig országos közel 80 helyszínen színes, kulturális, szakmai és tájékozató jellegű programokkal várják a babára vágyó párokat, várandósakat, anyukákat, apukákat, nagyszülőket, családokat. Idén először hat erdélyi város is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Születés hete, a családdá válás ünnepe

Május 1-jén Budapesten a Varázskert BabaMamaHáz Zuglói Gyermekközpontban reggel 10 órakor Születésfa ültetésével kezdődik az idei programsorozat, ahol a résztvevők gyermekeik nevével díszítenek és ünnepélyes formában avatnak fel egy fát. A későbbiekben Szalay Kriszta, Benda Judit és Farkasházi Réka mesélnek anyává válásuk történetéről. Május 2-án 09:45-kor ugyanitt dr. Bagdy Emőke professor emeritus klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta tart előadást a korai szülő-gyerek kapcsolatról és annak hatásáról a későbbi személyiségfejlődésre. Május 3-án, kedden 10-11:30-kor a Perinatus Alapítvány (1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 3.) GÖMBÖLYÖDŐ klubjába várják azokat a kismamákat, akik szívesen beszélgetnének a várandósság örömeiről és nehézségeiről, a testi-lelki változásokról, a kapcsolatok átalakulásáról. 2011. május 4-én Debrecenben 11:30-kor a Babamosoly Bemutatóteremben Szováthyné Kata beszél a dúla várandósság és szülés alatti szerepéről. Aznap 13 órakor Miskolcon a Holdam udvarban Kárpáti Tímea Kriston Intim Torna® tréner a gátvédelem lehetőségeit tárja fel, 17 órakor pedig a budapesti Életkörben Strasszer Kata beszél az erőszakmentes kommunikációról. Május 5-én 10:30-kor a kecskeméti Katona József Könyvtárban Baltásné Nagy Ildikó mondókákat, versikéket tanít babáknak, mamáknak, papáknak. Aznap 14 órakor Dunaújvárosban az Egészségmegőrzési Központban Léránt Erika egészségnevelő a szülővé-családdá válás pszichológiájáról tart előadást. Május 6-án 14 órakor Szentesen a Megyeházán Földesi-Kardos Réka Természet közeli nevelés ma címmel ad gyakorlati és elméleti tanácsokat. Aznap 17:30-kor Keszthelyen a Balaton Színházban Agócs Gergely mesemondó arról beszél, hogy a mesélés milyen szerepet játszik a kisgyermek életében. Május 7-én 10:30-kor Székesfehérváron a Kodolányi János Főiskolán Noll Andrea Nandu holisztikus bába Édes igenjeink címmel beszél a szexualitásról, a fogantatásról és a háborítatlan szülésről. Aznap 13 órakor Zalaegerszeg a Keresztury ÁMK-ban Anyaság és hivatás címmel lesz kerekasztal-beszélgetés, 16.30-kor Szentgotthárdon Dériné Tóth Andrea ismerteti az Aranyóra, a szülés utáni első óra fontosságát, míg május 8-án 11 órakor Egerben Szakács Ibolya terapeuta beszél arról, hogy mennyire fontos a természetes életmód a babavárás idején is.
A szervezők között vannak dúlák, kismamák, szülésznők, védőnők, lelkes házaspárok, baba-mama klub, női kör, szülészet, művelődési ház és más intézmény is. Több neves személyiség – Demcsák Zsuzsa, Juga Veronika, Ábel Anita – is támogatja munkájával, jelenlétével a rendezvényt.
Részletes programajánlók és további információk: www.szuleteshete.hu

