A hungarikum-törvény társadalmi vitájának második szakasza május közepéig lezárul és várhatóan még az Országgyűlés tavaszi ülésszakán a képviselők dönthetnek is róla – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a hortobágyi Szent György-napi kihajtási ünnepet követően. Nagyon hasznos felvetésnek tartom, hogy a magyarság történelmi örökségét képező haszonállatok ebben a körben (a hungarikumok között) legyenek – válaszolta a politikus a Hortobágy egyedülálló állatvilágának védelmét érintő kérdésre.
Mint kifejtette, a Hortobágy a pusztai állattartás hazai fellegvára, az itt előállított bioélelmiszerek garantáltan egészséges magyar termékekként jelennek meg a fogyasztók asztalán. Nemzeti büszkeségünkön, a Hortobágyon szennyezés mentes állattenyésztés folyik, s ezeket az adottságokat kell helyben kihasználni – hangoztatta.

A Vidékfejlesztési Minisztérium – folytatta – megteremtette a lehetőséget a helyi feldolgozásra és értékesítésre, így az itt gazdálkodókat és a családi vállalkozásokat arra buzdítjuk, hogy éljenek a lehetőségekkel. Példaként kiemelte, hogy a vágópontok pályázati forrásait hamarosan megnyitják, de az Új Széchenyi Terv keretében is számos lehetőséget nyújtanak a családi vállalkozásoknak.
Forrás : Mti