Magam is hallottam mendemondákat arról, hogy az európai virágzás idején egyes gazdagabb országokban vígan élték világukat a munkanélküliek. A neki nem tetsző állást senki nem volt köteles elfogadni. Az ellátmányt utánuk küldték akármelyik tengerentúli paradicsomba is, ahol fényesen megélhettek, talán még dőzsölhettek is a helyi fizetésekhez képest elképesztően magas összegekből. Nem tudom, mennyi volt ebből a messziről jött idegenek meséje, de az biztos, hogy például a német munkanélküli segélyért minálunk sokan adták volna cserébe a kemény munkával megszolgált keresetüket.
Ez arról jut eszembe, hogy hírek szerint, jövőre a kormány 90 napra vágná vissza a ma még 270 napig folyósítható segélyt, a magyarázat szerint azért, hogy érdekeltebbé tegyék az állástalanokat a munkakeresésben. De valóban erre volna szükség? Csak az érdekeltségen múlik, hogy mennyi idő alatt jut munkához, aki dolgozni akar? Aligha. Persze, magam is ismerek olyat, aki folyvást siránkozik, hogy nem tudja fizetni a lakásrezsit, meg nem tud miből enni adni a gyerekeinek, de ha mosogatói, vagy takarítói állást ajánlanak neki, akkor csak fintorog: ne gondolják, hogy akármilyen piszkos munkát elfogad. És van hozzá összesen nyolc általánosa. De olyat is ismerek, aki érettségivel, és pénzügyi képesítéssel több, mint két évig volt munkanélküli. Havonta – előírás szerint – megjelent a munkaügyi központban, kiállta a sorát, aztán közölték vele, hogy munka nincs, lepecsételték a kis könyvét, és hazaküldték azzal, hogy egy hónap múlva jöjjön el újra. Nem akart dolgozni? Dehogynem. Böngészte a hirdetéseket, megpályázott minden elképzelhető állást, de nem kellett sehol. Talán azért sem, mert már ötven fölött volt. Ahol egyáltalán válaszoltak, és megindokolták az elutasítást, ott abba a cinikus mondatba ütközött, hogy fiatal csapatot építenek. Aligha mondanám igazi happy endnek, hogy végül csak sikerült állást találnia. Nem a szakmájában, és az országos átlagfizetés felét alig meghaladó pénzzel, de most megint van mit féltenie. Mert ezt is elveszítheti.
Egy grafikán láttam, hogy a környező országok közül hol, mennyi ideig fizetik a munkanélküli segélyt. Belgiumban egyáltalán nincs időbeni korlátozás, Dániában 4 év, Szlovéniában 2 év, Ausztriában egy esztendő a lejárati idő. Hat hónapig fizetnek a szlovákok és az angolok. A magyarországi 3 hónap ezek szerint új Európa-rekord lehet. Miközben a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint ma hazánkban 650 ezren keresnek állást. Közülük 175 ezren egy évnél is régebben hiába. És vannak még 200 ezren, akik több mint három hónapja sikertelenek. A kérdés most már az, hogy történik-e valami a gazdaságban, illetve munkaerőpiacon, amitől remélhető, hogy ténylegesen javulhatnak az esélyeik. Vagy csak gyorsabban ketyeg le az óra. És már csak három hónap az élet.