Egyre több mezőgazdasági területet vetettek be gabona helyett napkollektorokkal, a földből gombamód nőttek ki a szélkerekek. Nagy ingatlanbiznisz volt ebben, és furcsa módon az átállást erőltető Zöldek egyáltalán nem tiltakoztak.
Fukushima megváltoztatta az atomenergiáról alkotott véleményemet – mondta Angela Merkel a fukushimai atomkatasztrófa után pár hónappal. Annyira jól sikerült mondat volt ez, hogy 2011-ben a Német Nyelvi Társaság az év mondatává választotta.
Merkelt ettől kezdve „klímakancellárnak”, kormányát „klímakormánynak” nevezték el. „Minden erőmmel és teljes meggyőződéssel képviselem az atomerőművek kivezetéséről szóló közös projektünket” – tette hozzá. A hangsúly a közösön van, a kabinet és az ellenzéki pártok (zöldek, szocik) egy évtizede együtt, közösen vitték bele Németországot a mostani energiaár-robbanásba.
Talán még a későbbi „Willkommen” korszakot is felülírta a kancellár asszonynak az atomenergiával kapcsolatos politikai tevékenysége. Hiszen jóval korábban, 1994-ben még környezetvédelmi miniszterként az atomenergiát a legtisztább energiaforrásnak nevezte. Kancellárként – amikor éppen a liberálisokkal kacérkodtak a kereszténydemokraták – átvette a liberális narratívát.
A Zöldeknek azt üzente, hogy nem látja értelmét, miért vonuljon ki Németország ideológiai okok miatt a világ legbiztonságosabb nukleáris technológiájából. Aztán 2011-ben hirtelen elrendelte mind a 17 németországi atomerőmű biztonsági felülvizsgálatát, a hét legrégebbit azonnal leállították, és döntés született az atomenergia 2022-ig történő teljes kivezetéséről. Át kell térni a megújuló, környezetbarát energiaforrásokra, ezt 2022-ig vállaljuk! – jelentette ki a klímakancellár a klímakabinetben.
A napenergia és a szélenergia abban az időben is már elég drága volt, de a Föld jövőjéért aggódó, öntudatos német polgár villanyszámlája portfóliójában a megújuló energiát választotta, kerül, amibe kerül!
Egyre több mezőgazdasági területet vetettek be gabona helyett napkollektorokkal, a földből gombamód nőttek ki a szélkerekek. Nagy ingatlanbiznisz volt ebben, és furcsa módon az átállást erőltető Zöldek egyáltalán nem tiltakoztak (egészen pontosan elhallgatták), mekkora területeket alakítottak át, mennyi erdőt vágtak ki nap- vagy szélerőművek telepítéséhez. Az or-szág energiaellátásának biztosítására ez is kevés volt, a megújuló energiaforrások a szükséges éves mennyiség felét tudják csak produkálni. Mondjuk, spórolhatnának kicsit a németek, mint Márki-Zay is ajánlja híveinek, de fűteni, világítani kell, a mobiltelefonokat és a milliónyi, árammal működő autó akkuit is tölteni kell valamivel.
Nem volt mit tenni, újranyitottak néhány, a klímacélok miatt korábban bezárt szénbányát, például a hambachit, hiába tiltakoztak a rekultivált terület erdejében a fakoronákra költözött klímaaktivisták. Volt, hogy falvakat, volt, hogy templomokat bontottak le, mert szerencsétlenségükre szénmező terült el alattuk. Jogilag nem volt semmi probléma, az energiaszolgáltató előre megvásárolta ezeket a területeket. Az immerathi templomot például maga az aacheni püspökség adta el az RWE-nek. A cég a 2045-ig szóló bányászati engedélyt is beszerezte a hatóságoktól.
Az atomerőművek kivezetésével egyre nagyobb súlyt kapnak a szénerőművek, 45 százalékos a részesedésük az áramszolgáltatásban. Az eddig bezárt kilenc atomerőmű helyére pontosan kilenc szénerőművet építettek, és a hazai barnaszén-kitermelés mellett külföldről, például Kolumbiából importálják az áramtermeléshez szükséges szenet. Ezzel párhuzamosan a szénerőművek leépítésére a többi szénimportáló európai konszernnel közös projektet indítottak. „Zöldmosás”, mondják erre a környezetvédők stílusosan a pénzmosás helyett, mert hamisnak és álszentnek tartják a környezettudatos és felelősségteljes cégimázst.
Az Európai Bizottság nem találta aggályosnak a barnaszénbányák újranyitását, hiszen ez csak átmeneti állapot, addig tart, amíg a megújuló energiaforrások teljes egészében nem tudják átvenni a kivezetett atomerőművek termelését. És egyébként is Németország elkötelezett az éghajlatváltozás elleni harcban, ezt most újra hallhattuk a glasgow-i klímacsúcson.
Nem így Lengyelország, amelynek vezetői a Brüsszelben és a különböző klímacsúcsokon hozott célokra, célszámokra nem bólintanak rá egyből, hogy igen, 2030-ra, 2050-re ennyi meg annyi százalékot teljesítünk. Lengyelországnak szénalapú az energiaipara, nem tud, nem akar kötelezettséget vállalni határidős karbonsemlegességre, ragaszkodik saját, tervezett tempójához. Ráadásul garanciákat követel, hogy a „zöld átmenetben” a magasabb csökkentések eléréséhez elegendő uniós támogatást kapjon.
Ha garanciát nem is, büntetést már kaptak a lengyelek. Bár a cseh–lengyel határ közelében fekvő Turów bányának 2044-ig szóló működési engedélye van, az EU bírósága a csehek panaszára a bányát bezáratta. Lengyelország ignorálta az ítéletet, mert az veszélyezteti az ország villamosenergia-ellátásának stabilitását, és súlyos gazdasági következményekkel járhat. Az Európai Bíróságot mindez nem érdekli. Előírta, hogy mindennap félmillió euró büntetést kell fizetniük egészen addig, amíg be nem zárják a bányát.
A lengyel álláspont szerint az uniós bíróság döntései semmilyen tekintetben nem sérthetik a tagállamok nemzetbiztonságát, amelynek része az energiabiztonság is. És nem fizetnek. Ahogy a bírói jogsértések kiküszöbölésére létrehozott fegyelmi kamarát sem akarják megszüntetni, hiszen az uniós tagságból nem következik az, hogy lemondtak volna a szuverenitásukról. És nem hajlandók fizetni azt a további napi egymillió eurót sem, amit a bíróság ezért kirótt rájuk. Összesen napi másfél millió eurót. Hogy is mondta egy éve Katarina Barley német EP-alelnök? „Ki kell éheztetni pénzügyileg Lengyelországot (és Magyarországot).”
És ezzel még nincs vége az éheztetésnek. Minap az Európai Parlament, miután konstruktív vitában megállapította, hogy a lengyel alkotmánybíróságnak nincs jogi legitimitása, nem független, és a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult – döntést hozott arról, hogy az uniós adófizetők pénzét nem szabad olyan kormányoknak adni, amelyek kirívóan, szándékosan és szisztematikusan aláássák az uniós értékeket. Ezért eljárásokat szorgalmaznak Lengyelországgal szemben.
Németországot nem kell kiéheztetni, ők már meg is kapták a helyreállítási alapból rájuk eső súlyos eurómilliárdokat. Az ő barnaszénbányáikat nem záratják be, hiszen azok ideiglenesek, addig működnek, amíg engedélyük van rá. Nincs jogállamisági panasz ellenük, pedig a bírák kinevezésében politikusaik igencsak aktívan vesznek részt. És azt is láttuk már, hogy a német alkotmánybíróság felülbírálta és hibásnak minősítette az Európai Bíróság döntését. Nem rendeztek ezután az EP-ben vitát, nem mondták, hogy a németek az egész unió ellen indítottak támadást, és nem hangzott el, hogy az Európai Unió az értékek és a jog közössége, amit minden tagállamnak tiszteletben kell tartania.
Kettős mércét szoktunk emlegetni, de itt már többről van szó. Ha mást gondolunk a világról, ha nemzeti érdekeinket képviseljük, akkor jönnek a frázisok, a megleckéztetés, a kivéreztetés. A belpolitikába való beavatkozás. Kész szerencse, hogy az Európai Uniónak nincs hadserege.
Rab Irén
A szerző történész
Forrás: Magyar Hírlap