Close

Berta Benjámin: MAJDNEM győzelem Grobnikban

Szombaton élesbe fordultak a dolgok Horvátországban, egy időmérő és egy verseny, na meg pokoli hőség várt a formaautósokra. A mezőnyben ott küzdött Berta Benjámin is, aki iszonyú erős tempóval vétette észre magát.

A Gender Racing Team pilótája korán kezdte a napot, és már délelőtt kilenckor pályán volt, hogy a kvalifikáción a lehető legjobb rajthelyet szedje össze. Benjámin három gyorskör után végül a kategóriája második helyét szerezte meg, de nem volt maradéktalanul elégedett:

„Úgy érzem, hogy szinte mindent kipréseltem az autóból, ez most erre volt elég. A legfőbb ellenfelem valamilyen technikai okból a célegyenest megelőző kanyarkombinációban sokkal jobb kigyorsítást tud produkálni, én pedig pont annyit vesztettem ugyanott, ami el is döntötte a pole pozíció sorsát. Ebből az okból kifolyólag nem is töltöttem ki az egész sessiont, inkább úgy voltam vele, hogy megóvom az erre a szakaszra felrakott friss gumiszettünket. A délutáni első futamon mindent beleadok majd, természetesen a cél a győzelem!” – értékelt Beni az időmérő után.

Ezek után jöhetett a hétvége nyitóversenye, ahol a fiatal magyar vért ivott, inden technikai különbség ellenére kis híján bedarálta a már említett riválist:

„A rajtot nagyon jól kaptam el, de szerencsétlenségemre egy F3-as lefulladt előttem, reflexből kerülnöm kellett, és így a kigyorsításom ment is a levesbe. Ezzel rengeteg időt ott hagytam, mondhatjuk, hogy a versenyem is elment rajta, de ami ezután jött, azt iszonyatosan élveztem. Piszkosul nyomni kezdtem, körről körre csökkentettem a hátrányom a kategóriámban, az utolsó körökben pedig már teljesen az élen álló ellenfelem nyakára estem. Pechemre megelőzni nem tudtam őt, mert folyamatosan agresszíven bezárt előttem, és az F3-ak lekörözései sem segítették a helyzetem, de ha csak egyetlen körrel is tovább tartott volna a futam, akkor becserkészem. Így sincs miért szomorkodni, hiszen izgalmas és jellemformáló csatát vívtunk, ami a későbbiekben csak az előnyömre válhat. És nem utolsósorban, holnap is van nap!” – fogalmazott sejtelmesen Berta Benjámin.

Shares
scroll to top