A Litera beszélgetéssorozatában a házigazda, Jánossy Lajos havonta egy ülésben, keddenként látja vendégül a kortárs irodalom színét-borsát, hogy az írókkal, költőkkel, literátusokkal teák és sörök fölött fesztelenül és szertelenül diskuráljon műhelytitkokról és olvasmányokról, álmokról és zenékről, nőkről és férfiakról, szenvedélyekről és emlékekről, utcákról és terekről, vagyis a városról és mindannyiunkról, akik „maradunk itt,… maradunk”.
„Zeller, fehérrépa, gyökérfélék, lehet, hogy torma, ezeket látom, sétálgatok, nézelődöm a rothadó zöldségszagban, indulok visszafelé, úgyis minden elfogyott, a tejföl is elfogyott, esetleg nem is hoztak tejfölt. Nem csinálok semmit, 1977 augusztus eleje, csattogtatom a golyóstollamat, nem írok, úgy gondoltam, hogy ahhoz valamit még nem tudok, és tényleg nem is tudtam.
Azt a nem tudom mit. Annyit tudtam, hogy kéne tudnom. 1995 februárjában kezdtem hozzá ehhez a könyvhöz egy Berlin melletti kastélyban, amit pont ilyesmi dolgok miatt tartanak fönn a németek. A háború alatt hadikórháznak használták. 1947 elején került haza apám Németországból, hadifogságból, egy ilyesféle hadikórházból. Nagyjából akkor már felgyógyult a sebesüléséből, nem amputálták a lábát, hazajutott, és még abban az évben megnősült. Megkereste anyámat, kinyomozta a lakásuk címét, mert közben átköltöztek Pestre, némileg regényesen megtalálta, és lánykérés. Épp a Lánchídon sétáltak volna, amikor szokásos körülményeskedések és torokköszörülgetés után megkérte a kezét, mire jött nyomban a nem oly meglepő beleegyező válasz, hogy jó.
Vagy igen, ugyanis nem sokat vacakolnak ezekkel a dolgokkal, állítólag, a nők. De hogy helyreállították-e akkorra már a Lánchidat? Egyszer átgyalogoltunk Budára anyámmal, akkor hallottam ezt a históriát, hogymint volt, arra is emlékszem, hol mesélte.
A Margit-híd felőli oldalon, az egyik pillérnél. Nem is voltak még egyébként hidak, ez az ügy inkább a szakításuk lehetett még kilencszáz-negyvennégy legelején, amikor heves szóváltás után faképnél hagyták egymást a Lánchíd közepén. Úgy van konstruálva a híd, hogy a pilléreknél kerül egyet a gyalogjárda, négyszögletes, rumbalépés-szerű kitérőt tesz, ezekben a kiugrókban remekül el lehet bújni csókolózáshoz. Amíg nem jönnek arra járókelők. Nem sűrűn jönnek.
Néha pislogj ki azért. És pár lépés után következnek az oroszlánok. És az alagút. Egész história, ezt anyám hangján hallom, hát, meglepően sok minden szól azon a hangon. Mikor sétáltam át én csupa szórakozásból utoljára, de őszintén, a folyó fölött?” (Kukorelly Endre: TündérVölgy)
A sorozatban eddig Bereményi Gézával, Térey Jánossal, Németh Gáborral, Garaczi Lászlóval, Sajó Lászlóval, Vágvölgyi B. Andrással, György Péterrel és Wilhelm Drostéval hallgathattak izgalmas beszélgetéseket a Szatyorban.
Kukorelly Endréről:
http://kukorelly.irolap.hu/hu
http://mek.oszk.hu/01300/01375/01375.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kukorelly_Endre
További alkalmak:
Április 5. 18 óra: Vendég: Lábass Endre
Május 10. 18 óra: Vendég: Saly Noémi
Június 7. 18 óra: Vendég: Keresztury Tibor