Zarah Ghahramani, a jó családból származó, intelligens, érzékeny és gyönyörű perzsa lány elsőéves bölcsészhallgató a teheráni egyetemen. Mint minden fiatal nő, ő is szeret nagyokat sétálni a barátnőivel a napfényes utcán, romantikus álmokat szőni szerelemről és családról, nagyokat nevetni és csillogni a fényben.
Szerencsétlenségére azonban Zarah Iránban született a Khomeini rendszer idején, amikor az embereknek nem elég buzgón vallásosnak lenniük és az iszlám tiszteletében, a Korán előírásainak megfelelően élniük az életüket, hanem vallási fanatikussá kell válniuk a boldoguláshoz.
Zarah szorgalmas és jó diák, szereti a népét, tiszteli a nemzeti és a vallási hagyományokat, engedelmes szeretettel csügg szülein, akik imádják őt és testvéreit, és valódi meleg otthont teremtenek számukra, a lány mégis bajba kerül. Legfőbb bűne, hogy nem képes a fanatizmusra. Édesanyja zoroasztrizmusa, kurd őseinek öröksége és az a liberális szellem, amelyben felnőtt, táplálja és segíti formába önteni szabadságvágyát. A középiskolában és még inkább az egyetemen, nyitott gondolkodású emberként tudatosul benne, hogy az országot vezető mullahok és baszidzsik nem jó úton járnak. Mivel Zarah édesapja a sah rendszerében töltött be magas katonai rangot, családi körben nem is rejti véka alá nemtetszését az ajatollah rezsimjével kapcsolatban, gyermekei kis koruktól kritikusan tekintenek a körülöttük felépülő fanatikus Iránra. Zarah szereti a filozófiát és az irodalmat, és tanárai, meg García Lorca költészetének útmutatásával hamar artikulálni kezdi politikai nézeteit. A rózsaszín cipő viselése és a bebörtönzött egyetemi professzor melletti tüntetés azonban éppen elég ahhoz, hogy a lány nagy bajba kerüljön, „még a nagy bajnál is nagyobb bajba”. A tüntetés után azonnal elfogják, és elszállítják a rettegett Evin börtönvárosba, ahol egy hónapon keresztül a nyugati ember számára minden elképzelhető és elképzelhetetlen lelki és fizikai szenvedéssel járó kínvallatásnak vetik alá, melynek során mindenétől megfosztják, ami az emberi méltósággal függ össze.
Zarah megtörik, úgy érzi, a további szenvedések elkerülése végett képes lenne elárulni még a barátait is, de különös módon, valamely erő hatására ettől a végső bűntől megmenekül. A szenvedések hatására koravénné váló lány belső monológjai az emberi létezés legmélyébe engednek bepillantást. „Még ha csak azt sikerül is kialkudnom, hogy hátulról fejbe lőjenek, mohón el fogom fogadni. Vagy ha ez nem sikerül, ha – amikor arra kerül a sor – lesznek dolgok, amiket nem fogok megtenni, lesznek emberek, akiket nem fogok elárulni; ha mélyen eltemetve, legbelül találok valamit magamban, valamit, amit még sosem láttam, amiről még sosem hallottam, valamilyen végső erőt, akkor az anyám istenének fénye és szeretete egyesüljön az apám istenének fényével és szeretetével, és szálljon ki belőlem az élet, és tűnjön el örökre.”
A Vallomás korbácsütésre megdöbbentő, felkavaró, katartikus és megalázó, olvasóját egyszerre felemelő és a mélységes mélységbe taszító könyv, negatív fejlődésregény. Főszereplője és egyben elbeszélője fokozatosan veszíti el minden illúzióját az életről. Vallatói előbb a saját bátorságáról szőtt álmaitól, majd a hajától, végül az élet szeretetétől is megfosztják. Ha valami, ez a fájdalmasan őszinte, néhol rabul ejtően lírai, máshol szikáran epikus könyv alkalmas nyugati kényelembe és biztonságba poshadt nyugalmunk megzavarására. A szikár és minden szentimentalizmustól vagy öntetszelgéstől mentes, tárgyilagos elbeszélésmód hatására az olvasót ellenállhatatlanul árasztja el a kérdések árja. Ha ennyire kiszolgáltatott az ember – még egy ilyen, jó családból származó, magas összeköttetésekkel rendelkező, középosztálybeli, intelligens és gyönyörű fiatal lány élete sem ér egy fabatkát sem a Rendszer irányítói szemében –, lehetséges-e egyáltalán hinni az emberi jóságban, a civilizációban, a szabadságban? Lehetséges-e félelem nélkül élni? Szabad-e önfeledten örülni a tavaszi napnak, beszívni a friss levegőt, a felhők felé fordítani az arcot, és nem rettegni minden pillanatban, hogy bármikor lefékezhet mellettünk egy fekete autó, a szeretteink pedig azt sem tudják majd, hová tűntünk? Európa keleti felén, ahol nem is olyan régen még szintén bárkit bármikor bevihetett az a fekete autó, talán érzékenyebben reagálunk a fanatizmus által működtetett extrém vallási diktatúra rendőrterrorjára. Annál is inkább, mivel a mai Irán sem kevésbé veszélyes, mint a Khomeini korszaké, sőt.
A könyv olvasása közben talán kissé jobban megértjük Irán közelmúltját és jelenét a sah megbuktatásától az ajatollah rendszerén át a nyugati demokráciáknak fittyet hányó, az egész civilizált világot pusztulással fenyegető ahmanidezsádi, atombombát gyártó Iránig. És talán felfogjuk a világunkra leselkedő, nagyon is valóságos veszélyt.
Erdei L. Tamás
Zarah Ghahramani: Vallomás korbácsütésre, fordította: Réti Viktória, Kelly Könyvkiadó, 2010