Close

Fidesz-KDNP: előrébb hozták az új alkotmány elfogadását

Harrach Péter közölte, pártja tudomásul veszi, hogy az élet tiszteletéből és védelméből nem következik az abortusztörvény módosítása.

 

A kormánypártok azt javasolják, hogy az Országgyűlés ne húsvéthétfőn, hanem április 18-án fogadja el az új alkotmányt – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz és a KDNP háromnapos közös tanácskozásának zárónapján, Siófokon. Lázár újságírók előtt kiemelte: legkésőbb március 15-ig a képviselőcsoportok és a független képviselők saját normaszöveget nyújthatnak be. Nem az a lényeg, hogy csak az öt parlamenti párt részt vegyen az alkotmányozásban – hangsúlyozta, hozzátéve: nem a kormány írja az alkotmányt, a parlament fogja az új alaptörvényt megszövegezni.  Az ellenzéki pártokon múlik, részt kívánnak-e venni az alkotmányozásban – mutatott rá a frakcióvezető.

A határon túli magyarok állampolgárságával kapcsolatban elmondta, hogy arra jutottak, az alkotmányban az elvnek meg kell jelennie, de hogy ez pontosan mit jelent a határon túli magyarok számára, azt a kapcsolódó sarkalatos törvényben, a választójogi törvényben kívánják rendezni.

A Fidesz és a KDNP közösen készíti el az új alkotmány tervezetének normaszövegét és ez kerül majd a parlament elé – mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője újságírók előtt pénteken, miután az államfővel egyeztetett a Parlamentben. Hozzátette: a KDNP számára fontos azoknak az értékeknek a megjelenítése az alkotmány szövegében, amelyek az alkotmány-előkészítő eseti bizottság koncepciójában is szerepeltek.

Ezek között van az élet feltétlen tisztelete és védelme, valamint a házasság és a család védelme – tette hozzá. Mint mondta, arra, hogy ezek az értékek megjelennek az új alkotmányban, a siófoki frakcióülésen garanciát kaptak a Fidesz részéről.

Harrach Péter közölte, pártja tudomásul veszi, hogy az élet feltétlen tiszteletéből és védelméből nem következik az abortusztörvény módosítása. Arra a kérdésre, hogy kenyértörésre sor kerülhet-e a frakciószövetség között, azt válaszolta: nincs szükség rá, mert a KDNP által fontosnak tartott értékeket a Fidesz-frakció is elfogadja.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top