Close

Fidesz: az élettársak is jogosultak a családi adókedvezményre

A Fidesz szerint a családi adókedvezményre vonatkozó jogszabály világosan kimondja, hogy az élettársak is jogosultak a kedvezményre, amennyiben közös háztartásban nevelik gyermekeiket

. A nagyobbik kormánypárt, az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Lendvai Ildikó szocialista képviselő korábbi tájékoztatására reagált, amelyben az ellenzéki politikus azt állította, hogy a kormánynak nem minden család egyforma, a kabinet csak a férfi és nő házasságán alapuló családot kívánja részesíteni megkülönböztetett védelemben, és másodrangúvá teszik az egyszülős családokat, a gyermeket nevelő élettársakat.


A Fidesz szerint Lendvai Ildikó azért nem tudta „értelmezni” az általa kifogásolt jogszabályt, mert „korábban el sem tudta képzelni, hogy a kormány ilyen széles körben támogassa a családokat”.


Kiemelik: a parlament emberi jogi bizottságának szocialista tagja „tudatosan félreértelmezi a törvény nem biológiai gyermekekre vonatkozó részét”. A jogszabály ugyanis egyértelműen kimondja, hogy a családi pótlékra jogosultak minden esetben igényelhetik a családi adókedvezményt is – fűzik hozzá.


A Fidesz ezért arra hívja fel Lendvai Ildikó figyelmét, hogy „ne vezesse félre a közvéleményt sajátos jogszabály értelmezésével és tartózkodjon a gyermeket nevelő családok félretájékoztatásától”.


MTI

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top