Close

Botka: a kormány belátta, meg kell építeni a lézerközpontot

Botka László értékelése szerint a kormány rádöbbent, hogy hatalmas nemzetközi botrány lenne belőle, ha Magyarország visszalépne a 2009 végén elnyert történelmi lehetőségtől, amely szerint Szegeden épülhet az Európai Unió nagyberuházásaként az ELI lézerközpont.

A dél-alföldi város polgármestere a nemzeti fejlesztési miniszter pénteki szavait kommentálta így. Fellegi Tamás az Új Széchenyi Terv budapesti bemutatóján a megújuló fejlesztéspolitika kapcsán azt mondta, a tudásgazdaság növelése érdekében felgyorsítják a Talentis programot és megvalósul a szegedi szuperlézer projekt.

Botka László szegedi polgármester MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, a kormány indokolatlan késlekedése miatt a projekt több, mint féléves csúszásban van. Szeged város, hogy ezt a késedelmet tompítsa, az egyetemmel közösen megalapította az ELI.HU Kft.-t, és saját költségére elkészítette a majdani központ területének teljes és részletes szabályozási tervét – tette hozzá.

„Bízunk benne, hogy a mai kormánydöntéssel végre megkezdődhet a konkrét tervek mielőbbi kidolgozása és a projekt végleges dokumentációját még ebben a félévben el tudjuk juttatni Brüsszelbe” – fogalmazott a városvezető.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top