Close

Schmitt Pál aláírta a médiatörvényt – Az MSZP az Alkotmánybírósághoz fordul

Az Origo és az Index információi szerint Schmitt Pál aláírta a médiatörvényt, azonban várhatóan csak a hatályba lépése előtti napon, december 31-én jelenik meg a törvény egységes és végleges szövege a Magyar Közlönyben. Az MSZP az Alkotmánybíróság állásfoglalását kéri.
 

 
A Magyar Közlöny szerkesztősége az Origonak és az Indexnek is megerősítette: több más elfogadott és az államfő által aláírt törvénnyel együtt megérkezett hozzájuk a médiatörvény is, azonban a szabályozás szövegének korrektúrázásával várhatóan csak az év utolsó munkanapjára végeznek.
A törvényt december 21-én hajnali fél négykor fogadta el a parlament. Kövér László házelnök 23-án írta alá, és a parlament sajtóosztálya szerint aznap továbbították a köztársasági elnöknek aláírásra. Mivel a parlament sürgős kihirdetést kért az elnöktől, ezért Schmittnek öt naptári napja volt, hogy döntsön a törvény sorsáról. Eszerint a határidő 28-án, kedden járt le.
December 30-án egyébként két új közlönyszám is megjelent, bennük számos, a karácsony előtti napokban elfogadott törvénnyel. Ezek között van például a 2011-es költségvetés, a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő törvény; az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosítása, amelyek egyebek mellett visszaállítják három évre a gyest; valamint a köztisztviselők és a közalkalmazottak jogállásáról szóló jogszabályok és a sztrájktörvény módosítása.
A jogszabályok hivatalos hatályba lépési mechanizmusa szerint egy az országgyűlés által elfogadott törvény akkor léphet hatályba, ha aláírta köztársasági elnök és a törvény szövege megjelent a Magyar Közlönyben.
***
Az MSZP a hírportálok információira hivatkozva közölte: a párt a médiatörvény elnöki jóváhagyása után meg fogja tenni azt, ami szerintük Schmitt Pál kötelessége lett volna, és soron kívüli eljárásban bízva az Alkotmánybírósághoz fordul normakontrollért.
Az MSZP korábban arra kérte Schmitt Pált, hogy az alkotmányban biztosított jogkörével élve a törvény aláírása előtt kérje az Alkotmánybíróság előzetes normakontrollját. A szocialisták meggyőződése szerint a normakontroll kérése nemcsak joga a köztársasági elnöknek, hanem súlyos alkotmányossági problémák tömeges felvetése esetén kötelessége is. „Ma azonban világossá vált, hogy megtépázott köztársaságunk első embere képtelen megálljt parancsolni Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP demokráciarombolásának” – fogalmaz a párt közleménye.
A párt szerint Schmitt Pál nem tette meg, ami az államfőtől az adott helyzetben elvárható lett volna, ezért fordulnak az Alkotmánybírósághoz.
origo.hu – index.hu – mszp.hu
 gondola.hu
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top