Close

II. Parlament: csörgő csörték! – A miniszterelnök is válaszolt!

177 azonnali kérdés és 131 kérdés hangzott el a Tisztelt Házban. Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva a képviselők neveit követő „kattintó számra” eredetiben olvashatja bárki a neki tetsző képviselő szónoklatát.
 

 
Az ellenzék fegyvertárában kétségen kívül fontos szereplésnek számít, ha kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Majd mindig költőiek, a címűkben hordozzák az elmarasztalást. Bőszen ostromolnak, s látványosan arra hivatkoznak, hogy a nehézségek ellenére, mily nemes és eredményes volt a küzdelmük az elmúlt nyolc esztendőben, most pedig az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország. Pontosan tucatnyian (12) megszólították, Orbán Viktor miniszterelnököt is, ám ő halaszthatatlan ügyeire hivatkozva, minisztereire, államtitkáraira bízta választ. Háromszor azonban, miután a kérdezők nem fogadták el a kijelölt helyettest, személyesen szembesült a letűnt szocialista kormány jeleseivel: Gyurcsány Ferenc néhai miniszterelnök kérdezte tőle: „Miért fél, miniszterelnök úr?” Simon Gábor, szociális és munkaügyi minisztériumi egykori államtitkár dilemmája volt: „A kormány mindent visz?” Hiller István oktatási és kulturális miniszteré majd ugyanez:  „A NEFMI (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) mindent visz?
Persze voltak kormánypárti kérdések is. A kommunikációs stratégia erre a magyarázat. Megkérdezték például: mit tett, tesz az országot áldatlan helyzetbe sodró előző kormányok vétkeseinek felelősségre vonása érdekében, és mit tesz a szebb-élhetőbb jövő érdekében?
2 rész
 

CÍMZETTEK

KORMÁNYPÁRTOK

ELLENZÉKI PÁRTOK

 

Független

ÖSSZ.

Fidesz

KDNP

Össz.

MSZP

Jobbik

LMP

Össz.

nemzetgazdasági miniszter

2

1

3

13

14

3

30

33

nemzeti erőforrás miniszter

5

3

8

5

13

7

25

33

vidékfejlesztési miniszter

7

2

9

4

5

11

20

29

nemzeti fejlesztési miniszter

6

1

7

4

5

6

15

22

közigazgatási és igazságügyi miniszter

1

1

2

6

5

8

19

21

belügyminiszter

4

2

6

5

8

1

14

20

honvédelmi miniszter

3

2

5

 

3

 

3

8

Miniszterelnök

 

 

 

4

1

 

5

5

külügyminiszter

 

 

 

1

2

1

4

4

tárca nélküli miniszter

 

 

 

 

 

1

1

1

legfőbb ügyész

 

 

 

 

 

1

1

1

ÖSSZESEN

28

12

40

42

56

39

137

177

FIDESZ

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

CSAMPA ZSOLT

Hol szorít a bakancs Afganisztánban?

honvédelmi miniszter

2010.06.07.

158

 

 

„Milyen koncepcióval rendelkezik a Honvédelmi Minisztérium a hadisír-gondozással kapcsolatban kialakult helyzet javítása érdekében?

honvédelmi miniszter

2010.12.20.

158

 

 

CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT

Vidéken is kísért a BKV-szindróma?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.01.

199

 

 

Milyen eszközökkel kívánja megvédeni a kormány azok magán-nyugdíjpénztári megtakarításait, akik visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe és megvédheti-e azokét, akik a magán-nyugdíjpénztárakban maradnak?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.25.

106

 

 

FONT SÁNDOR

Állapítottak-e meg bármiféle szabálytalanságot a Leader Közhasznú Egyesület ügyében, ha igen, történtek-e lépések a személyi felelősség megállapítása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

 88

 

 

Minden egyesület kaphatott 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az elmúlt években, vagy csak az MSZP-közeli Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület volt ilyen szerencsés?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.05.

105

 

 

TALABÉR MÁRTA

Szocialista nagyvadak a Magas-Bakonyban?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.04.

 98-100

 

 

Hogyan lehet visszaélni egy egyház nevében a házi segítségnyújtással?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.13.

 98

 

 

BORKAI ZSOLT

Mit adhat a haza az őket szolgálóknak?

honvédelmi miniszter

2010.06.07.

110-112

 

 

GULYÁS GERGELY

Megtörtént-e 2006 áldozatainak kártérítése?

belügyminiszter

2010.10.18.

124

 

 

GYŐRFFY BALÁZS

Mit kíván tenni a tárca a vörös iszap által okozott környezeti katasztrófa következtében a termőföldekben bekövetkezett károk enyhítése, a gazdálkodók kártalanítása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

120

 

 

HANÓ MIKLÓS

Mit kíván tenni az Ön által vezetett minisztérium a kerékpáros balesetek számának csökkentése érdekében?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.06.

108

 

 

DR. HEINTZ TAMÁS

Szolgálat vagy izgatás – avagy hozhat-e kedvező változást a köztisztviselői törvény módosítása?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.07.12.

133

 

 

DR. HORVÁTH ZSOLT

Kijavíthatóak-e a hibák az előző években tönkretett pszichiátriai ellátásban?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.07.19.

150

 

 

JÁNOSINÉ DR. BENE ILDIKÓ

Oldjuk meg a betegszállítást!

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.15.

 94

 

 

DR. KOCSIS MÁTÉ

Vizsgálja-e a Belügyminisztérium a fogvatartottak foglalkoztatásának bővítési lehetőségeit?

belügyminiszter

2010.11.08.

120

 

 

KOSZORÚS LÁSZLÓ

Hogyan áll az új európai keretszabályozás magyarországi implementációja?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.22.

100-102

 

 

DR. KOVÁCS ZOLTÁN

Hol tart a felelősség megállapítása a vörösiszap-katasztrófa ügyében?

belügyminiszter

2010.10.11.

121

 

 

DR. KUPPER ANDRÁS

Vajon mivel egészítjük ki étrendünket

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.29.

 92

 

 

LAKATOSNÉ SIRA MAGDOLNA

Az aktív korúak ellátása – avagy a családok kényszerű szétköltöztetése?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.02.

100-102

 

 

MÁGORI JÓZSEFNÉ

Kaphat-e kormányzati támogatást Makó és térsége a több tízmilliárd forintos kárt okozó jégverés után?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.28.

117

 

 

MÁRTON ATTILA

Zuhanórepülésben a MALÉV! Ne hagyjuk elszállni a nemzeti ezüstöt!

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.01.

231

 

 

PÁNCZÉL KÁROLY

A működőképesség határán lévő intézmény további tanácsadásra szerződne százmilliókért?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.07.12.

165

 

 

ROGÁN ANTAL, SZATMÁRY KRISTÓF

Meg tudja-e akadályozni a magyar kormány a heiligenkreuzi szemétégetőmű elindítását?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.07.19.

108

 

 

SIMONKA GYÖRGY

Mit kíván tenni a kormány a viharkárosultak érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.21.

114

 

 

SZABÓ ZSOLT

Mit kíván tenni a kormány az árvíz és belvíz sújtotta Hatvan és térségében lévő településekért?

vidékfejlesztési miniszter

2010.09.13.

147

 

 

TAMÁS BARNABÁS

Mit kíván tenni a magyar kormány a természeti katasztrófa sújtotta borsodi települések lakóinak megsegítésére?

belügyminiszter

2010.07.05.

147

 

 

WINTERMANTEL ZSOLT

Korrupciós ügyek a Volánbusznál?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.21.

158

 

 

KDNP

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

DR. NAGY KÁLMÁN

Van-e cselekvési terve a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának a társadalom legkiszolgáltatottabb populációja, a gyermekek védelmében?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.01.

223

 

 

Kik és hogyan gazdálkodnak?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.28.

141

 

 

DR. ARADSZKI ANDRÁS

Tervezi-e a tárca, hogy a biztonsági elemzés készítésére kötelezett üzemeltetők esetében a katasztrófavédelmi besorolásokat felülvizsgálja?

belügyminiszter

2010.10.11.

145

 

 

BÁSTHY TAMÁS

Mit visz a Grippen?

honvédelmi miniszter

2010.06.07.

138-140

 

 

BÚS BALÁZS

Mikorra várható az M0-ás Észak-budai szakaszának kiépülése?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.07.19.

134

 

 

FIRTL MÁTYÁS

Működhet-e a honvédség tartalék nélkül?

honvédelmi miniszter

2010.06.07.

176-178

 

 

KALMÁR FERENC ANDRÁS

Mit kíván tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium, mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága, hogy egyszerűbb, gyorsabb eljárásokon keresztül jussanak támogatáshoz az arra valóban érdemes vidéki szereplők?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

128

 

 

MÓRING JÓZSEF ATTILA

Mit jelenthet a Francia Köztársaság mezőgazdasági miniszterének támogatása a magyar földmoratórium meghosszabbítására vonatkozó magyar kezdeményezés sikerre vitelében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

104

 

 

DR. PUSKÁS TIVADAR

Mentőautó nélkül pedig nem megy?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.04.

116

 

 

DR. SESZTÁK MIKLÓS

Ismét Malév, avagy végrehajtás felfüggesztése utasításra?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.21.

138

 

 

DR. STÁGEL BENCE

Mikorra várható a nyomozás lezárulta a XI. kerületi szakrendelő ügyében?

belügyminiszter

2010.12.06.

134

 

 

VARGA LÁSZLÓ

Mikor kerülhet sor arra, hogy hosszú évek után ismét találkozzanak állami és egyházi vezetők magas szinten?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.07.05.

131

 

 

MSZP

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE

Mi lesz veled Ganz-Röck? I.

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.01.

120-122

 

 

Mi lesz veled Ganz-Röck II.

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.21.

122

 

 

Mikor fejezik már be végre a hecckampányt a Lieder körül?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.05.

113-115

 

 

Mi lesz veled Ganz-Röck III.

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.11.

129

 

 

Mi lesz veled Ganz-Röck IV.

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.18.

100-102

 

 

GŐGÖS ZOLTÁN

A Vidékfejlesztési Minisztérium mely költségvetési tételét érinti a 4 milliárd forintos zárolás?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.28.

 85-89

 

 

A társas vállalkozásokról?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.25.

 80

 

 

Mit kíván tenni a kormány a drasztikusan növekvő földbérleti díjak féken tartása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.15.

102

 

 

DR. BÁRÁNDY GERGELY

Csak szükséges rossznak tartják-e a parlamentet?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.06.21.

 88

 

 

Már hamisítani is szabad? Mi jöhet még?

igazságügyi miniszter

2010.11.22.

110

 

 

DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Valóban nem változott érdemben a rendőrség mentalitása és gondolkodásmódja 1963 óta?

belügyminiszter

2010.07.19.

 80

 

 

Rendben van ez így?

nemzetgazdasági miniszter

2010.09.13.

155

 

 

DR. JÓZSA ISTVÁN

Személyi felelősség, országgyűlési ellenőrzés

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.01.

181-183

 

 

Vége az energiaár moratóriumnak, kezdődik a különadó áthárítása?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.08.

128

 

 

KOVÁCS TIBOR

Csak kampányszlogen volt, hogy a Fidesz felkészült a kormányzásra?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.11.

 95

 

 

Rekordokra tör a kormány?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.13.

106

 

 

LENDVAI ILDIKÓ

Mennyit ér a jó erkölcs?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.11.02.

 72

 

 

Ki fizet a jó erkölcsért?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.11.15.

 70

 

 

SIMON GÁBOR

Krízisben van a krízisalap?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.01.

205

 

 

A kormány mindent visz?

miniszterelnök

2010.11.29.

 68

 

 

DR. VARGA LÁSZLÓ

Miért hagyta magára a kormány Borsod megyét?

belügyminiszter

2010.07.12.

107-109

 

 

Miért nem kívánja támogatni a kormány a legrászorultabbakat?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.18.

132

 

 

TUKACS ISTVÁN

Kér-e valaki bocsánatot?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.07.

 84

 

 

Kiket rúgnak ki?

nemzeti fejlesztési miniszternek

2010.12.20.

 2-4

 

 

BARACSKAI JÓZSEF

Mi az igazság?

miniszterelnök

2010.07.19.

116

 

 

GÖNDÖR ISTVÁN

A jövő elkezdődött? Ki hazudik, ki csapja be az embereket?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.06.

 84

 

 

GÚR NÁNDOR

A sötét mindennapok?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.06.14.

 96

 

 

GYURCSÁNY FERENC

Miért fél Miniszterelnök Úr?

miniszterelnök

2010.11.29.

100

 

 

DR. HILLER ISTVÁN

A NEFMI (Nemzeti Erőforrás Minisztérium) mindent visz?

miniszterelnök

2010.11.29.

122

 

 

DR. IPKOVICH GYÖRGY

Mikor kerül sor a város-rehabilitációs projektek tekintetében a pozitív támogatási döntést élvező programok támogatási szerződéseinek aláírására?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.10.25.

114

 

 

JUHÁSZ FERENC

Kaphatnak-e idén prémiumot, jutalmat az adóhivatal dolgozói? Év végéig együttesen teljesülnek-e legalább 101 százalékban a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 32. § (1) bekezdésében meghatározott bevételi előirányzatok?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.22.

 82

 

 

KÁLI SÁNDOR

Hogyan kívánja segíteni Magyarország kormánya az árvíz utáni kármentesítést és helyreállítást?

belügyminiszter

2010.07.05.

 81

 

 

KOVÁCS LÁSZLÓ

Milyen érdekeket szolgál a magyar külpolitika?

külügyminiszter

2010.06.14.

 70-72

 

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA

Miért nem fizeti ki a nyugdíjasoknak a törvény szerint járó jussukat a Fidesz Kormány?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.02.

110-112

 

 

MANDUR LÁSZLÓ

Hol van a kormány audiovizuális médiapolitikája?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.12.06.

116-118

 

 

DR. MOLNÁR CSABA

Rendben van az így?

nemzetgazdasági miniszter

2010.09.13.

119-121

 

 

DR. NEMÉNY ANDRÁS

Mit hozott a postás?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.20.

 2-4

 

 

SZŰCS ERIKA

Kinek kedvez a családi adózás?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.04.

 70-72

 

 

DR. VADAI ÁGNES

Mennyi az annyi?

belügyminiszter

2010.06.28.

125

 

 

VARGA ZOLTÁN

Miért másodrangú állampolgárok a kormány számára a dél-békési lakosok?

belügyminiszter

2010.07.12.

141

 

 

VARJU LÁSZLÓ

Miért nem működik a fejlesztési intézményrendszer?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.08.

 86-88

 

 

DR. VERES JÁNOS

Adó-e a hozzájárulás?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.13.

 74

 

 

 

JOBBIK

 

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Mikor várható a hazánkban található multinacionális intézmények kedvezményeinek felülvizsgálata, az aránytalanságok megszűntetése?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.01.

213-215

 

 

Mikor kívánják korlátozni a volt kommunista funkcionáriusok közéletben való aktív szerepvállalását?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.06.07.

 92

 

 

A napokban világra került, elkeserítő demográfiai adatok fényében a kormányzat rendelkezik-e javulást előrevetítő cselekvési tervvel a népesedést illetően?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.28.

133

 

 

Meddig tolakodhatnak be multinacionális cégek a közpénzeket is közvetítő piacokra – jelen esetben az étkezési jegyek üzletágába?

nemzetgazdasági miniszter

2010.09.13.

163-165

 

 

Kíván-e változtatni a kormányzat azon a tarthatatlan állapoton, hogy külföldi, bevizsgálatlan árucikkek tömegét értékesítsék magyar áruként?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.11.

103

 

 

El szándékozza-e törölni a kormányzat az országgyűlési képviselők és polgármesterek nyugdíj korkedvezményét?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.25.

 88-90

 

 

Tesz-e valamit a kormányzat a bankokra és kiskereskedelmi láncokra kivetett különadó áthárításának megelőzése érdekében?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.02.

 80-82

 

 

Meddig maradunk Európa szemétlerakója?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.15.

 78

 

 

Tesz-e valamit a kormányzat a bankokra és kiskereskedelmi láncokra kivetett különadó áthárításának megelőzése érdekében?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.29.

130

 

 

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

A 2006 őszi tömeges rendőri jogsértések kivizsgálása mikor kezdődik meg?

belügyminiszter

2010.06.01.

237

 

 

Miként fordulhatott elő, hogy az Európa Tanács Magyarországról készült, elmúlt négy évet értékelő emberi jogi jelentésében a 2006 őszi rendőrterror és a Gyurcsány-rezsim politikai szabadságjogok gyakorlóival szemben elkövetett jogsértései egy szóval sem kerültek említésre és mit tervez a magyar diplomácia ennek megváltoztatása érdekében?

külügyminiszter

2010.07.05

123

 

 

Kíván-e tenni valamit, és ha igen, mit kíván tenni az igazságügy annak kikényszerítése érdekében, hogy Gyurcsány Ferenc és társai az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának a 2002 és 2010 között elkövetett jogsértéseket vizsgáló albizottsága előtti személyes megjelenésükre vonatkozó alkotmányos kötelezettségeiknek eleget tegyenek?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.09.13.

129

 

 

Kíván-e tenni valamit és ha igen, akkor mit a kormány annak érdekében, hogy 2006 őszén és azt követően esküjüket és rájuk vonatkozó jogszabályokat megszegő, törvénytelen megtorló eljárásokhoz asszisztáló, továbbá a pártállami időkben pártutasításokat végrehajtó bírák és ügyészek ne maradhassanak a helyükön és a bírák függetlensége ne a jogszabályoktól való felelőtlen függetlenség legyen?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.04.

108

 

 

PŐSZE LAJOS

Mikor és milyen állami fellépésre és segítségre számíthatnak a devizahitelesek?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.01.

191

 

 

Mit kíván tenni a kormány a körbetartozások felszámolása érdekében?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.21.

130

 

 

Takarékszövetkezetek igen? Hitelszövetkezetek nem?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.25.

140

 

 

Hogyan kívánja ellensúlyozni a Kormány az MNB hibás monetáris politikáját?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.06.

126

 

 

SZILÁGYI GYÖRGY

Mennyibe kerül?

belügyminiszter

2010.07.12.

149

 

 

Ki a felelős?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.18.

158

 

 

Törvényesen? A Magyar Állam érdekében?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.10.25.

122-124

 

 

Nem kellene már rendet rakni?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.02.

120-122

 

 

DR. GYENES GÉZA

Az egészségügy jelenlegi helyzetében milyen azonnali lépéseket kíván tenni az ellátás különböző szintjein, így az alap-, a járóbeteg-, és a fekvőbeteg ellátásban?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.07.

166-168

 

 

Mennyi időre van még szüksége a kormányzatnak ahhoz, hogy elkészüljön az alapellátás megerősítésének időbeni és forrásoldali ütemezésével?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.15.

130

 

 

Az alapellátásnak szánt többletpénzből részesülő praxisok közül miért maradtak ki a területi ellátás nélküli praxisok, amelyek a területi ellátási kötelezettséggel bíró praxisokhoz hasonlóan OEP által finanszírozottan látják el biztosított betegeiket? Megengedhető-e az ellátáshoz való hozzájutás tekintetében ez a beteg és beteg között esélyegyenlőtlenséget eredményező különbségtétel?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.20.

 2-4

 

 

KEPLI LAJOS

A nagyobb nyereségért az emberélet sem túl nagy ár?

belügyminiszter

2010.10.18.

108

 

 

Vannak-e nehézfémek a vörösiszapban?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.02.

130

 

 

Kismagasságú katonai légifolyosók ismét a Balaton felett?

honvédelmi miniszter

2010.11.08.

158

 

 

NOVÁK ELŐD

Betartja-e választási ígéretét a Fidesz?

honvédelmi miniszter

2010.10.04.

134-138

 

 

Mi kerül a falakra a nemzeti együttműködés nyilatkozatának helyére?

miniszterelnök

2010.11.22.

118-120

 

 

Mikor kap állami kitüntetést Alföldi Róbert?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.20.

 2-4

 

 

DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Ismeri-e miniszter úr a választási évben kötelezően elkészített jelentést az államháztartás helyzetéről? Amennyiben igen, akkor ez mennyiben tér el attól a jelentéstől, amit a Varga-féle bizottság készített?

nemzetgazdasági miniszter

2010.06.07.

130

 

 

Mi mennyi, miniszter úr?

nemzetgazdasági miniszter

2010.10.04.

 80-82

 

 

Miért auditálnak multinacionális cégek magyar közpénzeket?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.08.

136-138

 

 

BERTHA SZILVIA

A Rail Cargo Hungária év végére tervezett 1000 fős elbocsátása kapcsán kívánja-e megkezdeni és ha igen, mikor és milyen szempontok alapján a MÁV teherszállítási részlegének 2007-ben véghezvitt privatizációjának felülvizsgálatát?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.09.13.

181

 

 

Kié a felelősség és kié a teher?

belügyminiszter

2010.12.13.

 82

 

 

BÖDECS BARNA

Megbízik-e a kormány az előző kormány idején politikai diktátumok végrehajtására létrehozott Közlekedésszervezési Irodákban és vezetőikben?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.06.28.

157

 

 

Egyetért-e a kormány azzal, hogy a BKV továbbra is a PPP konstrukciót részesíti előnyben a közvagyon gyarapítása helyett?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.13.

130

 

 

EGYED ZSOLT

Mikor fogja Magyarország lakossága érezni a közrend és közbiztonság javulását?

belügyminiszter

2010.06.21.

 96

 

 

Osztogatás vagy fosztogatás?

belügyminiszter

2010.07.19.

 90

 

 

DR. LENHARDT BALÁZS

Milyen válaszlépésre készül a Külügyminisztérium az EMI-tábor ellehetetlenítése miatt?

külügyminiszter

2010.07.12.

173

 

 

Hogyan garantálják a gyermekek biztonságát, ha közveszélyes pedofil bűnözőket engednek szabadlábra?

belügyminiszter

2010.12.13.

114

 

 

PÖRZSE SÁNDOR

Meddig tűrik még az SZDSZ-es kinevezettek ámokfutását a magyar kultúrában?”

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.22.

 72

 

 

Miért gyalázzák közpénzen a magyarokat a magyarokat a Magyar Tudományos Akadémián?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.06.

 92

 

 

BALCZÓ ZOLTÁN

Hogyan szándékozik az oktatási kormányzat megoldani azt a súlyos helyzetet, amibe az állami felsőoktatási intézmények kerülnek az elrendelt költségvetési zárolás egyes tételei miatt?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.07.19.

126

 

 

BARÁTH ZSOLT

Kinek engedélyezett Magyarországon az anyakönyvi nyilvántartások kutatása, különös tekintettel a „Mormon Egyház” ez irányú tevékenysége tükrében?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.18.

140-142

 

 

DÚRÓ DÓRA

Mi a kormány valódi koncepciója a felsőoktatásra vonatkozóan?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.29.

 76

 

 

FARKAS GERGELY

Mikor kívánja megoldani a kormány a Mátra nyugati vízgyűjtőterületének árvízvédelmi biztosítását?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.15.

110

 

 

GYÖNGYÖSI MÁRTON

Nemzeti érdeket szolgál-e az afganisztáni NATO-missziónk?

honvédelmi miniszter

2010.06.28.

149

 

 

DR. GYÜRE CSABA

Ki jelenti a valódi nemzetbiztonsági kockázatot?

belügyminiszter

2010.06.28.

 97-99

 

 

KULCSÁR GERGELY

Tervez-e a kormány segítséget nyújtani a Debreceni jelképének és nemzeti kincsnek számító Aranybika Szálloda megmentésének érdekében?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.29.

108

 

 

MAGYAR ZOLTÁN

Mit tervez tenni a kormány a gabonatermesztőket sújtó minden eddiginél összetettebb problémahalmaz megoldására?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.12.

117

 

 

MIRKÓCZKI ÁDÁM

Mit kíván tenni a kormány az abortuszok csökkentése érdekében?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.20.

 2-4

 

 

ROZGONYI ERNŐ

Mit kíván tenni a kormány Velencei tó és környékének védelme érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.05.

 89

 

 

SZÁVAY ISTVÁN

Nemzeti együttműködés kontra nemzeti érzékenység?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.22.

138

 

 

VARGA GÉZA

Mikor és hogyan tervezi a kormány felszámolni a földbérleti ügyeskedéseket a Hortobágyi Nemzeti Park területén és más állami tulajdonú földek vonatkozásában?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.11.

137

 

 

ZAGYVA GYÖRGY GYULA

A nemzeti együttműködés kormánya mikor fogja visszaállítani az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark állami támogatását?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.08.

 96-100

 

 

LMP

Képviselő

Tárgy

Címzett

Dátum+kattintás

JÁVOR BENEDEK

Mit fog tenni a kormány a heiligenkreuzi hulladékégető ügyében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.28.

107-109

 

 

Lejáratják a vasútvonalak újranyitását?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.07.05.

139

 

 

Mikor lesznek nyilvánosak az alumíniumipari privatizációs szerződések?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.10.18.

116

 

 

Kívánja-e a kormány szigorú hulladékgazdálkodással elejét venni a Kolontáron történteknek?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.25.

 98

 

 

Milyen menetrendje van a kormánynak a nagoyai megállapodás megvalósítására?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.08.

110-112

 

 

Milyen stratégiája van a kormánynak Cancún utánra?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.12.120.

88

 

 

SZABÓ REBEKA

Mit fog tenni a Vidékfejlesztési Minisztérium a majd másfél évtizede működő Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR) és más, sikeres természetvédelmi szakmai programok fenntartása érdekében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.21.

104-106

 

 

Fél a társadalmi ellenőrzéstől a kormány?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.07.12.

125

 

 

Meddig lesz hazánk Európa egyik parlagfűvel legfertőzöttebb országa?

vidékfejlesztési miniszter

2010.07.19.

 98-100

 

 

Mit tesz a kormány a helyi termékek közvetlen értékesítésének elősegítéséért?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.22.

 90-92

 

 

Forráscsökkentés az ÁNTSZ-nél, avagy mennyire fontos a kormánynak az emberek egészsége?”

nemzeti erőforrás miniszternek

2010.12.20.

 2-4

 

 

SZABÓ TIMEA

Hol vannak a civil jelöltek az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságból?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.07.05.

 97

 

 

Az EBESZ jelentés fényében hogyan kívánja módosítani a kormány a médiacsomagot?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.09.13.

139

 

 

Miért fosztja meg a magyar állam a fogyatékossággal élő személyeket választójoguk gyakorlásától?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.04.

 90

 

 

Tervez-e a kormány jogszabályi módosításokat kezdeményezni, hogy a családon belüli erőszak áldozatai valós védelemben részesüljenek?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.12.06.

100

 

 

Miért nem hajtja végre a kormány a törvénybe foglalt kötelességét és egyeztet a fogyatékos emberek szervezeteivel?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.12.13.

122

 

 

SCHEIRING GÁBOR

Szegényellenes hangulatkeltés súlyos jogsértéssel „Hódmezőlázárhelyen”?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.07.12.

157

 

 

Hol késik az Eszközkezelő? Hol késik a kamatszabályozás?

nemzetgazdasági miniszter

2010.11.08.

146-148

 

 

Hol marad az útdíj?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.15.

 86

 

 

Nyugdíjállamosítás garanciák nélkül: Miért akarja a kormány egy bábtestületre bízni a nyugdíj megtakarításokat?

nemzetgazdasági miniszter

2010.12.06.

142-144

 

 

SZILÁGYI LÁSZLÓ

Tudja-e miniszter úr hol virít a boldogasszony papucsa?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

112

 

 

Az egészségügy lesz a közigazgatási reform első áldozata?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.10.04.

124-126

 

 

A doktor úr honnan tudja, hogy kell szülni?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.10.11.

111-113

 

 

Adjunk-e kiemelt támogatás a járműiparnak?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.11.02.

138

 

 

VÁGÓ GÁBOR

Mi lesz a pálinkatörvénnyel?

vidékfejlesztési miniszter

2010.06.14.

 80

 

 

Egyetért-e a Fidesz a saját Kormányprogramjával: beemelné-e az Alkotmányba a lakhatáshoz való jogot?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.21.

146-150

 

 

Zátonyok közt vergődik a zászlóshajó?

vidékfejlesztési miniszter

2010.11.29.

114

 

 

KAUFER VIRÁG

A Rail Cargo Hungaria esete, avagy a vasút része lesz-e a munkahelyteremtésnek?

nemzeti fejlesztési miniszter

2010.10.18.

150

 

 

Jótékonykodás helyett fejlesztési partnerséget! Mikor lesz hazánknak korszerű nemzetközi fejlesztéspolitikája?

külügyminiszter

2010.11.15.

118-122

 

 

OSZTOLYKÁN ÁGNES

Mi a kormány oktatáspolitikájának való iránya?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.06.07.

100-102

 

 

Az angol nyelv esete a magyar iskolával!

nemzeti erőforrás miniszter

2010.11.22.

128-130

 

 

DR. DOROSZ DÁVID

Miért marad el egyes határon túli magyar újságok támogatása?

tárca nélküli miniszter

2010.11.29.

 84

 

 

DR. GYENES GÉZA

 

Az alapellátásnak szánt többletpénzből részesülő praxisok közül miért maradtak ki a területi ellátás nélküli praxisok, amelyek a területi ellátási kötelezettséggel bíró praxisokhoz hasonlóan OEP által finanszírozottan látják el biztosított betegeiket? Megengedhető-e az ellátáshoz való hozzájutás tekintetében ez a beteg és beteg között esélyegyenlőtlenséget eredményező különbségtétel?”

nemzeti erőforrás miniszter

201012.20.

 2-4

 

 

ERTSEY KATALIN

Jó irányú kapkodás? Avagy zavar és ellentmondás a kormányzati kommunikációban a devizahitelesek ügyében?

nemzetgazdasági miniszter

2010.09.13.

173

 

 

KARÁCSONY GERGELY

Hova szállnak a milliárdok légi fotó tender ügyében?

vidékfejlesztési miniszter

2010.10.25.

132

 

 

KUKORELLY ENDRE

Miért akadályozza az alternatív színházak működését a kormány?

nemzeti erőforrás miniszter

2010.07.19.

142

 

 

MILE LAJOS

Mit kezdjünk a kétharmaddal Esztergomban?

belügyminiszter

2010.10.11.

153-155

 

 

DR. SCHIFFER ANDRÁS

Kiemelt kaszinó beruházások nyomában.

legfőbb ügyész

2010.11.02.

 90-92

 

 

SZILÁGYI PÉTER

A Magyar Köztársaságban a köztisztviselőnek is joga van a munkához?

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2010.06.07.

148-150

 

 


Bartha Szabó József
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top