Ne legyenek kétségeink, az Európai Unió döntéshozói és bürokratái mindent el fognak követni, hogy rájuk bizonyítsák a jogsértő együttműködést.
„A magyarországi helyzet napról napra romlik, rendszerszintű fenyegetés éri a demokráciát, a jogállamot és az alapvető jogokat, megsértve az Európai Unió alapértékeit!” – aggódik Sargentini, a holland zöldpárti képviselő asszony. Jó az, hogy van, aki aggódik értünk, magyarokért, és miután nyelvünket nem ismeri, és kultúránkban is járatlan, aggódásában mások információira hagyatkozik. Olvassa a Magyarországról szóló irányított médiahíreket, találkozik magyar ellenzéki politikusokkal, civilekkel, ezért igazság- és szabadságérzete jogorvoslatért kiált. Nem tudni, hogy ösztönös aggódás-e ez, amihez keresi és megtalálja a társakat a magyar ellenzéki oldalon, vagy fordítva, ők keresnek most Brüsszelben – mint hajdan a kommunisták Moszkvában – támogatókat. A hatalomért és az azzal járó előnyökért semmi sem drága.
Most a „rabszolga-” és a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvények miatt citálták a renitens országot az össz-Európát képviselő testület elé, ahol pár tucat kötelezően jelenlévő érdeklődése mellett tárgyalták, mennyit romlott a jogállamiság helyzete tavaly szeptember óta. Nem hinném, hogy az EP-képviselők ismerik a kifogásolt törvény tartalmát, mint ahogy a saját túlóratörvényeiket sem, mindenesetre a rabszolga remek hívó szó a demokratikus biztosítékok kiverésére, mozgósító hatású. Lehet hozni határozatot, és az Európai Bizottság rögtön el is indíthatja a következő kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen.
„Az Orbán-kormány zsákszámra gyűjti be a jogállamiságot érintő kritikákat” – írja a 24.hu. Attól tartok, hogy itt uniós méretben zsák helyett legföljebb Mikulás-zacskókról lehet szó, már ha magukat az ügyeket és nem az ügyről szóló bírálatokat vizsgáljuk. Ha megnézzük az Európai Bizottság tagállami kötelezettségszegésekről szóló éves jelentését, azt kell látnunk, hogy a folyamatban lévő 1559 eljárásban Magyarország a maga 48 ügyével a 28 tagállam közül a kilencedik helyen áll. (Ez a 2017. évi jelentés adata, a tavalyi évről szóló még nem készült el.) Nálunk jogkövetőbb ország például Dánia, 28 üggyel, de a mintaállamok közül Franciaország ellen 65, Németország ellen 74, Belgium ellen 81 kötelezettségszegési eljárás van folyamatban.
Bírósági szakaszban van például a 2017-ben elfogadott „civiltörvény”. A Bizottság a törvénnyel kapcsolatban kifogásolta, hogy „…a civil szervezeteknek be kell jelenteniük a magyar hatóságoknál a külföldről kapott finanszírozással kapcsolatos konkrét információkat, valamint a támogatóval és az egyes támogatásokkal kapcsolatos részletes adatokat”. A Bizottság az utóbbi két évben fokozta a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet, de jogsértésnek találja, ha egy tagállam az átláthatóságot követeli meg egy törvényében. Az ítélet még várat magára, ebből legföljebb pénzbírság lesz, és kötelezik majd Magyarországot a jogharmonizációra.
A kötelezettségszegés csak az uniós irányelvek megsértését jelenti, ezért itt a szankciók is enyhébbek. Bizonyos körök viszont úgy látják, hogy Magyarországon veszélyben az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, az általános társadalmi értékek, az emberi jogok tisztelete, vagyis az EU alapértékei. Ez pedig már a jogállamiság sérelmét jelenti, ami az uniós atombomba, a 7. cikkely szerinti eljárás megindítását vonja maga után. Az Európai Parlament javaslatára, mint tudjuk, tavaly szeptemberben meg is történt ez, bár a szavazás jogszerűségét enyhén szólva vitatni lehet. Az eljárás menete jó hosszú, és mivel az EU történetében még soha nem volt ilyen, nem tudni, miként fog végződni. Az alapszerződés szerint a legfelsőbb szervnek, az Európai Tanácsnak egyhangúlag kell szavaznia a jogok megvonásáról, így aztán nincs félnivalónk, hiszen Lengyelország vétót emel majd a szavazásnál. Mint ahogy a magyar miniszterelnök is beígérte a vétót, amikor az Európai Bizottság Lengyelország ellen kezdeményezte a 7. cikkely megindítását. Mert Lengyelország is terítéken van, a legfelsőbb bírósági bírók menesztésére vagy kényszerű nyugdíjazására irányuló intézkedések miatt. Kelet-európai szemmel akár vicc is lehetne a Bizottságnak a lengyel törvénnyel kapcsolatos legfőbb jogi aggálya: nevezetesen a nemi hovatartozás alapján történő megkülönböztetés, mivel a törvény eltérő nyugdíjkorhatárt vezetne be a női (60 év) és a férfi (65 év) bírók esetében.
Azt is mondhatnánk, hogy a dolog el van rendezve, hiszen a két ország összezár, és csiki-csuki játékot játszana az Európai Tanácsban! Ezt meg kellene akadályozni, ezért a szakértők azt vizsgálják, hogyan, milyen jogi értelmezéssel lehet az egyre erősödő V4-befolyást tönkretenni. Mert kétségeink ne legyenek, a Lengyelország elleni eljárás a népességét és ezáltal szavazati súlyát tekintve a legerősebb kelet-európai országot akarja szavazati jogától megfosztani, hogy a súlyozott többségű szavazásoknál a nyugat-európai (liberális, baloldali, bevándorláspárti) „demokratikus” túlsúly biztosítva legyen. Magyarország Orbán Viktor növekvő európai népszerűsége és befolyása, valamint következetes migrációellenes politikája miatt van útban. Itt van ez a két ezeréves, renitens kelet-európai ország, amelyek kijátszanák az EU döntési mechanizmusát, a többségi akaratot!
Nemrég került kezembe Alexander Thiele göttingeni jogtudós Art 7 EUV im Quadrat? Zur Möglichkeiten von Rechtstaats-Verfahren gegen mehrere Mitgliedstaaten (Több tagállammal szembeni jogállamisági eljárás lehetőségeiről) című tanulmánya. Nem szeretnék fejtegetésekbe és elemzésbe bocsátkozni – tegyék meg helyettem hazai és egyéb szakértők –, pusztán csak a tanulmányban felvetett gondolatokat osztanám meg. Thiele szerint van megoldás az összetartás megakadályozására. Ugyanis, amikor a 7. cikkelyt megalkották, elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyszerre több tagállam sértené meg súlyosan az EU alapértékeit. Most viszont ez a helyzet, ezért a Lengyelországban és Magyarországon elindult folyamatok a 7. cikkely értelmezésének újragondolását kívánnák meg. Az Európai Tanács szavazási mechanizmusa, a vétójog miatt működni nem tudó kizárási és támogatásmegvonási szankció megoldható lenne, ha a két országgal szemben közös eljárást alkalmaznának. Egy ilyen közös eljárás – így szól az elképzelés – ahhoz vezetne, hogy az Európai Tanácsban csak egyszer szavaznának a két ügyben. Az egyhangú döntés követelménye természetesen továbbra is fennállna. Csakhogy ebben az egyszeri szavazásban Lengyelország és Magyarország közös eljárásban „lenne előterjesztve”, és így egyiknek sem lenne szavazati joga.
A 7. cikkely szabályozása az eljárás összekötésének ilyen lehetőségét nem zárja ki. Az uniós alapszerződés szabályai által előre nem látott működésképtelenség miatt a két ügy összevonható, egyszerre folytathatnák le a két tagállammal szembeni eljárást. Hogy a jog ne sérüljön, nem elég a gyanú az érintett együttműködő, egymást támogató tagállamokkal szemben. Bár már első pillantásra nyilvánvaló, hogy Lengyelország és Magyarország az egyhangú döntést meg akarja akadályozni, mégis empirikus, megalapozott bizonyítékokra van szükség – mondja a jogtudós. Azt pedig láttuk, találnak bőven. Ne legyenek kétségeink, az Európai Unió döntéshozói és bürokratái mindent el fognak követni, hogy rájuk bizonyítsák a jogsértő együttműködést.
Rab Irén
Forrás:Magyar Hírlap