Milyen gazdasági, üzleti és személyes érdekek álltak-állnak a német befogadópolitika mögött? Ez az írás 2015 novemberében készült, de aktualitását máig nem vesztette el. Részlet Rab Irén Helyzet van! – Migráció szürreál című 2016-ban megjelent könyvéből.
A dohányfogyasztás októberben ugrásszerűen emelkedett Németországban. A dohányforgalmazók jól profitálnak belőle, és mivel a benzin után a dohányár adótartalma a legmagasabb, kaszál az állam is. Pedig azt hitték, az EU-nak meg a WHO-nak hála, ezt a boltot már bezárhatják. Ha belegondolok, hogy reklámra nem lehet költeni, így a profit még nagyobb, az új fogyasztókat pedig nem a betiltott hirdetések, hanem a tradíciók vezetik az egészségtelen úton. A dohányipar reneszánszát a menekülteknek köszönheti: a szír férfiak fele erős dohányos, az afgánoknál ez a százalék még magasabb.
Hány szál cigit szív el naponta egy átlag-, egy kemény és egy láncdohányos? A kocadohányost nem is kérdezem, az én vagyok, napi 3-4 szállal. A láncdohányos napi 1-2 paklit biztosan benyom. Ez éves szinten nekem ezer, a nikotinistának tízezer szál. Az idei várt egymillió menekült 70-80%-a férfi, ha csak a felük cigizik, 5 000 000 000 szál évente, 1,25 milliárd euró dohányeladásból. A segélyként kifizetett pénz fele a dohánycsatornákon visszacsorog a büdzsébe, az egészségmegőrzési migránsprogramot pedig nem a dohányzásról való leszoktatással kezdik. Korlátozni a menekültet egyébként sem szabad semmiben, érezze, hogy egy szabad világba érkezett. Ő dohányozhat bármely tiltott helyen, egyébként sem tudja elolvasni a táblát. Maximum együttműködhet, ha kedve tartja. Németországban nem szabálysértés a tiltott helyeken dohányzás, mert a német ember tudatos és szabálykövető. A menekült meg, ahogy szokta, rágyújt, ha megkívánja, napi 2 pakli az 10 euró, havonta 300, majdnem az ellátmány teljes összege. Ezért azt hiszem, virágzásnak indul a cigarettacsempészet és a hamisítás, hadd gazdagodjék a szubkultúra is! Nálunk ez így nem menne, ha Viktor prófétalelkét nézem, lehet, hogy a dohányzásellenes törvényekben már a kerítés előtti migránsriasztó szándék fogalmazódott meg: ezért tilos nálunk minden nyilvános helyen a cigizés, a Nemzeti Dohányba meg migráns legyen a talpán, aki be mer menni.
A befogadói kultúra világában nemcsak az önzetlen humanitárius szándék, hanem a profit is meghatározó. A piaci törvények nem ismerik a humanitárius segítséget. A menekültügy a gazdasági szférában remek meggazdagodási lehetőségeket kínál. A menekültek özönlenek, a politikusok tehetetlenek, az önkormányzatok túlterheltek, nekik kell elhelyezni a menekülteket és gondoskodni róluk. Nemcsak segélyt kell osztani, meg a civil szervezetekkel karöltve ruhát és plüssmacit. Területeket kell kijelölni, menekültotthonokat építeni, konténert rendelni, berendezni, üzemeltetni. A kommunáknak erre nincs szakmai kapacitása, rossz a tárgyalási pozíciójuk, a piac pedig kegyetlenül kihasználja a szükségállapotot. A telek-négyzetméterár rögtön megugrott, az építési költségek kiszámításánál vastagon fog a vállalkozó ácsceruzája, pályázat kiírására nincs idő, és nem az kapja a megbízást, aki kedvező ajánlatot tesz, hanem aki közel van a tűzhöz. A költségek folyamatosan emelkednek, mert az építési vállalkozó az árajánlatnál elkalkulálta magát, tárgyalni, alkudozni nincs idő, és egyébként is egy Beamte nem piaci kufár. Egy berlin-neuköllni menekültszálló építését például 5,5 millió euróra vállalták, a nettó építési költségek ezzel szemben 6,9 millióra ugrottak. Az esseni European Homecare nevű piacvezető cég 5 tartományban összesen 27 menekültotthont üzemeltet, az elmúlt öt évben a forgalmát megnégyszerezte, 2013-ban 1,4 millió euró nyeresége volt. Az állam a helyi lakbérárak fölött a szállásért plusz ellátásért napi átalányt fizet az üzemeltetőknek A tömegszállások csak szűkösen érik el az előírt normát: most hirtelen attraktívvá váltak olyan kaszárnyák, távol fekvő panziók és telkek, amelyek eddig nem számítottak az ingatlanpiac gyöngyszemei közé. A hivatalnokok nem tudják megítélni, hogy a kért összeg sok vagy kevés, végül is nem ingatlanszakértők. A Lageso (Landesamt für Gesundheit und Soziales) szerint a berlini menekültotthonokban 8,29 és 36,17 euró között ingadozik az üzemeltetőknek fizetett napi átalány. A szolgáltató kalkulációja ráadásul nehezen áttekinthető. Ahol a tulajdonos az üzemeltető, ott követhetetlen az elszámolás, mert az üzemeltetési költségekbe bújtatják el az ingatlanköltségeket is. Berlinben 65 menekültszállás van, ezek felét profitorientált magáncégek üzemeltetik. Regionális szinten nagy különbségek vannak a lakás- és ingatlanpiacon. Nem hinnénk el a németekről alkotott sztereotípiák ismeretében, hogy mennyire virágzik a korrupció és a szürkegazdaság.
Nem csak a vállalkozók járnak jól a menekültkrízisben. A Deutsche Bank szerint a menekültek gazdasági növekedést jelentenek az országnak. A fogyasztás a migráció következtében emelkedni fog, a menekültügybe forgatott pénz nem kidobott, hanem jó befektetés cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Jót tesz az építőiparnak (láttuk), megnő az élelmiszer- és a ruhakereskedelem forgalma, gyarapodik a továbbképzések száma. Új álláshelyek jönnek létre, a bölcsészszövetség szerint 25 000 új tanárra lesz szükség (csak Niedersachsenben 47 000 nyugdíjas pedagógust hívtak vissza a munka világába), a rendőrszakszervezet szerint 15 000 új rendőr, a városoknak 50 000 új szociális munkás kell, az állami hivatalnokok szövetsége 20 000 új álláshellyel számol. Kapásból 110 000 álláshely teremtődik a menekülteknek köszönhetően, azaz minden tizedik menekült egy új német álláshelyet hoz létre. Az meg adót jelent és fizetőképes keresletet a piacon, és akkor a menekültek munkaerőpiaci integrálódásáról még nem is beszéltünk.
Tiszta öröm az élet, csak meg kell magyarázni az olyan korlátoltaknak, akik az európai kultúrát meg értékeket féltik, és nem látják a dolog mögött rejlő gazdasági növekedési trendet.
Például mi, magyarok egyenesen kikerítjük őket kis országunkból, ne hozzanak oda ilyen mutatókat, meg jólétet, kösz, elvagyunk mi magunk. Lecsapunk a csempészekre is, ha kell, lett légyen az ember-, cigaretta- vagy valutacsempész. Ahelyett, hogy hagynánk őket bizniszelni, végül is a megkeresett pénzt nem elássák az Al-Dunánál vagy a kertjükben, hanem elköltik, magas adótartalmú benzinre meg cigarettára.
A migránsbiznisz nyáron azért Magyarországon is virágzott, igaz, népi szinten. Állami megrendelés csak keveseknek jutott, a kerítést a régi honvédségi módi szerint, közkatonákkal ingyért építtették, sehol a plusz elkölthető, visszaforgatható bevétel. Egyedül a kerítésfonókhoz és NATO-drót-készítőkhöz érkezett állami megrendelés, de ez a belügyminiszter magánvállalkozása és egyúttal a börtönlakóknak rendelt munkaterápia eleme. Talán annak lehetne utánanézni, hogy a civil szervezetek kiknél rendelték a sátrakat, takarókat és az egyéb egyszer használatos piaci termékeket. De ha azt ügyesen adománynak minősítették, akkor a NAV-Apeh kommandósai sem tudják a haszonszerzőt utolérni. Szóval nálunk is – ha nem is német méretekben – jól jártak néhányan.