Ahogyan már a történelem folyamán annyiszor, most a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás tükrében is, mintha ismét az aranyborjú vigyorogna győzelemittasan felénk. A választási küzdelemben, a városvezetés etikai szempontjai és azok megvalósulása, a páratlan városfejlesztés, munkahelyek szaporodása, az életszínvonal és az életminőség páratlan fejlődése alulmaradt az alig rejtekező pénzeszsákok ellenében. Jött a Simicska-Soros büdzsék szponzorálta aranyeső, az utilitarista, pillanatnyi boldogság ígérete és az eddig kiemelten fejlesztett város relatíve elkényeztetett lakossága múltját feledvén, nem állt elégé ellen a nyomásnak, az egyensúlyát vesztette el. A destrukció receptje, módszertana ismerős lehet Periklész óta. A következményei is. Valamint ne tagadjuk le, az addig regnáló hatalmi szerkezet hibái is. A történelmi emlékezés szerint hibázott a demokrácia athéni megteremtője is, de elűzésével az antik város választópolgárai, jó dolgukban, a spártai diktatúrának tették szabaddá az utat.
A pénz nem szorul rá az etikára, sem hatalmi helyzetben, sem az ellenzéki oldalon. Mérlegelni is nehéz a pénz játékainak kaotikus árnyékában. Viszont, hogy nagy tételek/summák bedobásáról lehetett szó Hódmezővásárhely (amúgy közepes városka) esetében, az a médiavisszhang mértékéből is megállapítható. A Reuterstől a New York Timesig valamennyi hangzatos nevű, európai és tengerentúli fórum hirtelen egy fél százezernyi lakost sem számláló város időközi (csupán másfél évig érvényes) polgármester választását taglalta. Megközelítőleg három és félezer szavazó különös győzelmét.
Egy kis statisztika, amitől a nehezen értelmezhető jelenség tán részint megközelíthető. Mintegy 22 500 szavazó vett részt az időközi választásokon. A korábbi szabályos polgármester választásokon a számuk nem érte el a 12 500-at. Nem lehetett olcsó mulatság a tízezres tömeg /80%-os/ feltuningolása. A kormánypárt 1300-al növelte szavazói számát a korábbi győztes /61%-al nyertek/ rendes polgármester választásokhoz képest. A „pártokon kívüli” ellenzék ugyanakkor majdnem kilencezerrel növelte szavazói számát. Hogy mennyibe kerülhetett a tömegek valamennyi, egymással szöges ellentétben álló pártok és pártocskák (félre-) informáló választási propagandája, arról nincsenek adataink. Mindenesetre ez a félelmetesen sikeres tuningolás, szavazólétszám növelés az összegek ismeretlenségében is gyanús.
Az etika statisztikailag megközelíthetetlen. Különösen az a kampány végén már lámpavassal is fenyegetődző, magát pártonkívülinek minősítő jelölt furcsán őszinteséget mellőző karrierje, és a mögéje felsorakozó pártok összeférhetetlenül kusza, kaotikus ideológiai és program hangzavara ismeretében (LMP, JOBBIK, a dupla MSZP DK-stul és az apró-dok). Vagyis az összefogás azt hirdeti, hogy mégsem lehet más a politika, nincs reformkommunista baloldal, nevezheti magát szocialistának, demokratának, nem feledi el a lenini csókot. Sőt, össze lehet kacsintani a Jobbikkal, az alig leplezett nyilas nosztalgiával, Heller Ágnes áldását adta a szövetségre, ha ideiglenesen is gondolta, mint a Molotov-Ribbentrop paktum esetében a nagy elődök.
Közben az ellenzéki sajtó, a publicisztika felkent alkotói Szerető Szabolcsok, Tóták, Jámborok és Puzsérek meg a satöbbik – akik ugye mégsem propagandisták, hanem vér-profik, s nagy zajt csapva boldogan, dionüszoszi révületben magasztalják Márki Zayt, miközben ő a Jobbikra (értsd Simicska pénzére) kacsintgatott győzelmi szózatában.
Lehetne az ellenzéki oldalon a várva várt győztes fordulatra, a ’Ne adj Isten!’ kaotikus koalíció győzelmére várni, azzal a távlattal, hogy majd utánunk a vízözön. Afelett senki sem tépelődik közülük, hogy mi következne be a vízözönnel, mi lenne, ha majd a gát szakad… A kormányoldal meg nem dőlhet, sosem dőlhetett hátra. Stílusában, eszközeiben szigorú és határozott váltásra kényszerül. Abba kell hagynia némely biciklik túltolását, mert unalmas és az unalom visszafelé sülhet el. Erre van még negyven napja.
Mementóként: „…negyven nap és negyven éjjel tartó esőt bocsátok a földre, és eltörlök a föld színéről minden élőt, amelyet alkottam…” (Mózes első könyve)
Gágyor Péter író, műfordító, színházi rendező