Tar Sándor bűnregénye, a Szürke galamb bő húsz éve jelent meg. Az ez alapján készült Mikó Csaba dramaturg és Horváth Csaba rendező előadásában a ’90-es évek kifacsart vidéki társadalma jelenik meg. Vajon mit akar üzenni ez a mozgásszínházra épített különös formanyelv a Stúdió K konfliktusokat kíméletlenül kereső, kíváncsian kutató kritikai műhelyében?
A Monty Python-csoport Macska Összezavaró Kft. (Confuse-a-cat Ltd.) részből ismert jelenet jut eszembe a Stúdió K Szürke galamb előadásán elmélkedve. Abban a fekete macskának végül sikerül összezavarodnia és bemegy a házba. Én még bambán tekintek magam elé. A rendszerváltáskor íródott Tar Sándor bűnregényéből Horváth Csaba rendezte előadást bő egy éve tartják műsoron a Ráday utcai színházban. A majdnem háromórás, egy szünetes előadás után hazafelé ballagva a fagyos Palota-negyedben már érzem, hogy nem lesz könnyű írni róla. Nem könnyű, mert bennfentes, következetesen öntörvényű előadást láttam.
Nem derül ki, hogy mi a rendezés célja. Kit és miért akar megszólítani? A cselekmény kaotikusan követhetetlen, a bűnregény szereplői szeparált belső utalásokkal teli világokat hoznak létre.
A díszlettelen fekete térben sejlik fel az a rendszerváltozás korabeli hangulat, ami sokak számára egyáltalán nem mond semmit. Tapogatózok. A plafonról csálén egy neonlámpa lóg. Akik nem olvasták a ‘90-es évek elején a Beszélő friss számait, melyben megjelentek Tar Sándor krimi történetei, azok kifejezetten nehéz helyzetben lehetnek. A szerző folytatásos bűnregénye az ÉS-ben folytatódott. A regény szerkezetét meghatározza a keletkezés formája. Ebből adódik a szöveg ziláltsága és a funkció nélküli elemek sokasága.
Bár a dramaturg megpróbálkozik a lehetetlennel és össze akarja kötni a fordulatos cselekményt, a nyers dialógusok nem teremtik meg az amúgy részletesen körbeírt karaktereket, a mondanivaló pedig bele vész az éterbe két szám között. Horváth Csaba fizikai színházból hozott elképesztő megoldásai (Pallagi Melitta székes mutatványa a falon például) azonban izgalmassá tudják tenni a térbeli utazásokat, és egy vergődően vibráló atmoszférát teremt a jelenetek köré. Vajon ezzel meg tudja menteni az előadást?
Tar Sándor és a susogós mackó
Horkay Barnabás Négere szétugrálja az estét, többször felfut a falra is, érzem rajta, hogy nagyon szeretne valamit megmutatni, de nem látom, mit. A jelmezek korhűen ocsmányok, a nyomozókon bőrkabát, matt színű susogós tréningek, kínai piacról guberált tűsarkú, ez-az. Itt titokzatos betegségekben pusztulnak el a lakosok, rejtélyes gyilkos szedi áldozatait a kisvárosban, talán Debrecenben, elfojtott ösztönök és vágyak csapnak össze egymással.
A rémes történetek során rengeteg helyre eljutunk a szereplőkkel, kocsiba, kocsmába, lakásba, pincébe, vallató szobába, boncterembe.
A rádióállomás van a leghitelesebben ábrázolva. Ötletesen egy guruló állványon ül Spilák Lajos az “Ost-West” rádió stúdiójában, ahol hangjával és zenéjével oldja ezt a kreált feszültséget és egyben tartja a széteső előadást. Nagy koncentrációról tesz tanúbizonyságot játéka során. Hibátlanul citerázik, dobol, konferál, változatos hangszínnel játssza a betelefonálókat. Percenként képes a szerepváltásra, pontosan követi aláfestő zenéjével az eseményeket. A színészek érzik ezt, és érdekes módon sokkal nyugodtabbak és kifejezőbbek tudnak lenni a mozgó színpad közelében. Ötletes elemekből nincs hiány. A cintányér kormánnyá vedlik, a betelefonáló Czeglédi néni kannává, arcba takart hajból motoros sisak lesz, sztaniol papírból rádió, kabátokból csecsemő hulla vagy fenyegető LSD-bélyeg díler. Életre kelnek a tárgyak.
A rendszerváltás színpadon is értelmezhetetlen
Dicséretre méltó a rendező kreatív játékossága, amivel feldobja Nyúlszájú kínzó ámokfutását.
Azonban hiábavaló a lézerpontos játék és a takkra eregetett füstkarika, amikor az érdemi kapcsolat nem teremtődik meg néző és közvetítő között.
Ezek az elrajzolt figurák túlságosan távol vannak tőlem, és keresve sem találok asszociációra való lehetőséget saját életemből.
Ha a rendezés célja az volt, hogy inspirálja a szakmabelieket izgalmas térbeli elhelyezéssel, fizikai megoldások keresésével, rejtett, gonosz mikrovilágok megmutatásával, akkor elérte a törekvéseit. Ha az apokaliptikus hangulat bemutatása volt a cél – ami a rendszerváltás környékén a nyomasztó múlt árnyékában burjánzott Tar Sándor tollából –, akkor sokatmondóan értelmezhetetlen szociográfia született.
Tar Sándor Szürke galamb című regénye alapján írta: Mikó Csaba
Szereplők: Homonnai Katalin, Horkay Barna, Lovas Dániel, Nagypál Gábor, Nyakó Júlia, Pallagi Melitta, Sipos György, Spilák Lajos
Zene: Spilák Lajos
Jelmez: Benedek Mari
Fény: Eőry Zoltán
Rendezőasszisztens: Tóth Réka Ágnes
Rendező: Horváth Csaba
Forrás: http://contextus.hu/szurke-galamb-studio-k-kritika/