A háborús főzőkönyvektől a gyermeksegélyekig. Európán belül az első világháború előtti 40-50 évnyi béke nem készíthette fel sem a frontra menő, sem a hátországban maradt személyeket arra, hogy mi várhat rájuk. A háború négy éve alatt olyan radikálisan megváltoztak az életkörülmények, amelyek kitörölhetetlenül megmaradtak az emberek emlékezetében. A bevonult családfenntartó nélkül létfontosságúvá vált egyrészről a nők pénzkeresete, amit sokan kényszerként élték meg, nem emancipációs sikerként, másrészről a hazai ipar hadiiparrá alakulásával szükséges volt fenntartani a hátországban történő termelés abszolút lendületét.
Következő írásunkban az első világháború alatt a hátországban maradt nők és gyermekeik élethelyzetébe, mindennapjaiba nyerhetnek betekintést a kedves Olvasók!
A nők ugyan már az első világháború előtt is dolgoztak Magyarországon, de csak bizonyos munkakörökben. A nagyvárosokban ilyen munkakörök voltak a telefonos kisasszonyok által végzett munka, cselédként, tanítónőként vagy női divatüzletek eladóiként helyezkedtek el. Az első világháború hatására arányaiban nőtt meg a női munkavállalók aránya, illetve megjelentek olyan szerepkörökben, ahol korábban nem dolgoztak. Újdonság volt a női utcaseprő, a női villamoskalauz, olykor nem kis ellenszenvet kiváltva a férfi utasokból.
Nem volt kedvezőbb a helyzet vidéken sem, a mezőgazdasági termelés nem állhatott le. A hátország feladatai közé tartozott az otthon maradtak és a fronton szolgáló katonák ellátása, utánpótlásának biztosítása. Vidéken az asszonyi szerepek nem változtak meglepően nagyot, az első világháború előtt is részt vettek a háztartás, gazdálkodás hagyományos munkamegosztásában, de a háború évei alatt azokat a feladatokat is el kellett végezzék, amelyeket korábban a férfiak végeztek. Így például a szántás, vetés, aratás folyamatát, az állattartással, ellátással kapcsolatos feladatokat férjeik tábori levelezőlapjain írt tanácsaikat követve végezték el.
A kor felfogása szerint a női lélekhez az ápolónői munka nagyon illett, azonban ez a munkakör sokszor igen erős fizikai erőt, még inkább lelki erőt igényelt, amit sokan nem tudtak vállalni. Az ápolónők ugyanakkor komoly tekintélyt vívtak ki maguknak. Fizetést, ellátást, utazási kedvezményeket kaptak.
A hadiözvegyek illetményének kérdését 1917-ben tűzte napirendi pontjára a pénzügyminiszter révén a minisztertanács: „(…) a hadiözvegyek ügyét haladéktalanul napirendre tűzni és legalább azt a nagy igazságtalanságot megszüntetni, hogy a hadiözvegy kevesebb ellátásban részesül, mint az, akinek a férje még él, de a harctéren van. (…) A minisztertanács felkéri a pénzügyminiszter urat, hogy ez ügyben mielőbb előterjesztést tegyen.” Korábban is létező özvegységi pótlékot 1917-től kezdve, hivatkozva az akkori létviszonyokra fokozatosan növelték. A hadiözvegyek kárpótlására szolgált még az ún. trafik jog, amit a kortársak gyakran illettek a „dohánytőzsde” elnevezéssel. Ez az állami monopóliumba tartozó dohányáruk árusításának jogát adta meg, illetve ennek jogát kérvényezhették a harctéren elesett férfiak özvegyei.
A képen felül ‘Háborús főzőkönyv’ 1915-ből, bal alsó: zsírjegy, kávéjegy és rizsjegyek, jobb alsó: 1917, üzletbelső
Általánosságban jellemző volt, hogy a jövedelem a polgári háztartásokban is csökkent, ezt próbálták meg az asszonyok ellensúlyozni a „hadikonyha” bevezetésével. 1915-től háborús főzőkönyvek jelentek meg rövid, kevés alapanyagból előállítható, elkészíthető ételekkel. Népszerű volt Sacher Gusztávné: Háborús főzőkönyve, vagy Madzsar József: Takarékos főzés c. könyve. „Hamisvelő szárított zabból: 5 deka szárított zabot fél liter sós vízben péppé főzünk, tűzről levéve hűlni hagyjuk, ha kihűlt 2 egész tojást, egy összevagdalt gombát, kevés borsot keverünk hozzá, ezután 4 deka forró zsírban keverés közt az egész masszát átsütjük.”
A csökkenő élelmiszer ellátás miatt egyre több árucikk szabad forgalmát kellett korlátozni. 1915-től kezdve folyamatosan, egyre nagyobb számban jelentek meg kis kék cetliken a kávé-, liszt-, kenyér-, zsírjegyek. De volt főzőlisztjegy, babjegy, rizsjegy, gyertyajegy is. Felhasználásukban nehezítő körülmény volt, hogy egy jeggyel csak korlátozott ideig lehetett vásárolni, meghatározott üzletekben.
A háború folyamán és befejeztével összesen körülbelül 110 ezer gyerek vált hadiárvává. Az iskolákban szervezetten – főként lányok – zoknikat, sálakat, érmelegítőket és kesztyűket kötöttek a fronton harcolóknak. Külön tantárgyakat vezettek be, amelyek a legjobb katona ismérveit taglalták. Hasonlóképpen a testnevelésórák is megváltoztak: a diákok megtanultak menetelni, a nagyobbak puskával lőni és vezényszóra parancsokat teljesíteni. Szervezetten részt vettek adománygyűjtő akciókban.
1914-től kezdve Magyarországon is szerveződtek olyan intézmények, amelyek a hadbavonultak családjait próbálta segíteni. Létrejött a Budapesti Központi Segítőbizottság, az országos Gyermekvédő Liga vagy a Budapesti ügyvédi Kör Gyermekvédő Bizottsága. Ez utóbbi intézményt, amely a fiatalkorúak jogi képviseletét látta el, „árvaszékeknek” nevezték el. Mindezek azonban nem tudták megakadályozni, hogy a gyermekek életébe ne szivárogjon be, és ne váljon szerves részévé a háború. Kórházasat és háborúsat játszottak, szülők levelezéseiből elcsípett fél információkból kreált rémtörténeteket meséltek egymásnak.
Sok fiatal a délelőtti iskolai foglalkozások után az utcán bandákba verődve csatangolt. A kolduló, csavargó gyermekek száma a háború előre haladtával ugrásszerűen megnőtt, ezzel párhuzamosan megugrott a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények aránya is. Számos cikket lehet olvasni a Pesti Naplóban, Az Estben, amelyek gyerekek csínytevéseiről szóltak: megrongálták a szemafort, betörték a kirakatot. Azonban találkozhatunk megrázóbb hírekkel is: „Kassáról jelentik: hogy vasárnap délután több 12-14 éves gyermek háborusdit játszott az Erzsébet-téren, miközben Vadász Aladár 12 éves gyermek ráemelte pisztolyát Priszkás Béla 15 éves társára. A fegyver elsült és a szerencsétlen fiú mellen találva eszméletlenül rogyott a földre. Állapota súlyos.”
A képen Bethlen István miniszterelnök (1921-1931)
A háború lezárásával váratlan társadalmi konfliktusokkal kellett szembenéznie az új kormányzatoknak. A visszatértek csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak visszailleszkedni a polgári létbe, több esetben felesége már egy másik férfival élt. Az ehhez hasonló szétszakadt családok gyermekei éppúgy elmagányosodtak, mint azok, akiknek egyik vagy mindkét szülője a háború áldozata lett. Ebben az esetben legtöbbször állami gondozásba, menhelyekre kerültek a gyerekek. Továbbá elrendezendő probléma volt a hadirokkantak egészségügyi és szociális ellátásnak megoldása is. A korszakban számos cikk számolt be arról, hogy nem vették vissza eredeti munkahelyükre azokat a férfiakat, akik a harcok következtében valamilyen csonkulást, látható sérülést szenvedtek el. Ezekkel a konfliktuspontokkal hosszútávon a Horthy-korszakban elsőként a Bethlen-kormány tudott foglalkozni, előtte sem a Károlyi-kormánynak a köztársaság ideje alatt, sem a Tanácsköztársaság irányító szerveinek nem volt lehetősége és kapacitása.
Írta: Tuzson-Berczeli Bernadett
Források:
Magyar Nemzeti Múzeum, Többes számban c. vándorkiállítása
Magyar Minisztertanácsi jegyzőkönyvek az első világháború korából 1914–1918. Budapest. 1960.
Sacher Gusztávné: Háborús főzőkönyv, Budapest, Rózsavölgyi és társa kiadó, 1915.
Pesti Napló, 1917. január-április (rövidhírek)