Szeptember 27-e aznap vasárnapra esett. New Yorktól Hódmezővásárhelyig, Budapesttől Egerig 181 ember jelent meg. „A magyarság esélyei” – ezzel a jelszóval rendezték meg 1987. szeptember 27-én a lakiteleki találkozót. „Örökös védekezésbe kényszerült nemzet lettünk (…) Annyi baj ért bennünket, mint magyarokat Trianon óta, olyan terhes magyarnak lennünk, hogy inkább feladjuk magunkat. Ezen az úton is el lehet jutni a nemzet sírjához. Ezen az úton pincérnemzet leszünk. (…) de egy nemzet azért mégsem süllyedhet a saját hazájában pincérstátuszba.” Csurka István szavai pengeélként forgácsolták szét azokat a pozitív felhangokat, amiket az előtte felszólalók bizakodva felmázoltak egy láthatatlan falra.
Hogyan peregtek le az események? Rendszerváltás, rendszerváltozás vagy rendszerváltoztatás? Hol és mikor kezdődött?
Magyar vagy szovjet akarat?
A kérdés jogosan merül fel újra és újra: vajon egy felsőbb hatalmi megegyezés következménye volt a keleti blokkban végbe menő rendszerváltoztatások sora, vagy puszta emberi akarat, erő, amely megvalósult? Mindkét tényező kellett hozzá? Magyarország példája hova sorolható?
1945-től 1991-ig szovjet csapatok állomásoztak Magyarországon. Maga a rendszerváltás is úgy ment végbe, hogy a Szovjetunió katonai erővel is képviseltette magát az országban. A ’80-as évek második felétől egyre kevésbé lehetett a diktatúra ismérveit felfedezni a politikában, azonban érdemes azt végig gondolni, hogy a szovjet csapatok jelen voltak az országban, amíg a sorsdöntő események – a páneurópai piknik, a monori találkozó, a lakiteleki találkozó, az első szabad választás stb. – végbe mentek. Ebből az is következik, hogy ugyan a magyar vágy, jövőkép rendkívül fontos formálója lehetett az 1987–1990 között zajló eseményeknek, de a történtek szovjet jóváhagyással játszódtak le.
Szovjet akarathoz kapcsolódva beszélni kell arról is, hogy nem szándékosan történt meg a régi rend aláaknázása. A reformokat Gorbacsov, de maga Kádár is, először a saját hatalmának a megszilárdítására használták fel (pl. dekollektivizálás, magántulajdon megjelenése), azonban a gesztusértékű újítások lassanként önálló életet kezdtek élni. Tehát az egész keleti blokkra vonatkozóan az összeomlás gazdasági tényezőjét egyrészről a vezetés oldaláról a sorozatos nem feltétlenül szándékos engedmények, másrészről a régi vezetői gárdát lassanként lecserélő új gárda új gazdasági politikája okozta. A másik sarkalatos pont a gazdasági tényezők mellett a hatalom legitimációja. Minden parancsuralmi rendszer összeomlását a legitimitásának megfogyatkozása, ill. megszűnése okozza. A legitimitás olyan relatívnak tekinthető fogalom, amely az emberek (civil tömegek) megítélésétől függ. Ha ezt a törvényességet olyan hamis elvekre alapozzák, mint például az 1956-os magyar forradalom ellenforradalmi léte, akkor az is törvényszerű, hogy az ilyen légvárak összeomlanak. Amikor az emberek tudják, hogy a meghurcoltak, kivégzettek ártatlanok voltak, de a rendszer nem ismeri el bűnösségét, az olyan mértékű belső ellenállást katalizál, ami generációkon át öröklődik.
Magyarországon a történeti szakirodalom a monori találkozótól számítja a rendszerváltoztatás kezdetét, a végének pedig 1991-et tekinti, amikor az utolsó szovjet katona, Silov altábornagy átlépte a magyar határt. Bárhol is húzzuk meg ennek a sorsfordító folyamatnak a kezdetét, a monori találkozó mérföldkövet jelentett.
1985-ben vonultak fel először azok a szellemi erők, amelyek készen álltak arra, hogy a rendszerváltozás élére álljanak. A június 14-16 között megrendezett monori találkozón nagyon sokszínű, sokrétű társaság jelent meg. A szétforgácsolt ellenzéki erőktől kezdve a reformpártiakon át, igen változatos csoportosulások képviseltették magukat. A közös nevezőt az jelentette, hogy a rendszert meg kell változtatni.
Az egyik kezdeményező a Nagy Imrével együtt elítélt Donáth Ferenc volt. A szervezőbizottság tagjai között megtaláljuk Bauer Tamás reformközgazdászt, Csoóri Sándor költőt, Csurka István írót, Kenedi János szociológust, Mészöly Miklós írót, Für Lajost és Perjés Géza történészt.
Bal fentről: Solt Ottília, Csengey Dénes, Csoóri Sándor és Für Lajos
Ez a testület a budapesti Bástya étteremben tartotta az üléseit, és feltérképezték azokat a szellemi csoportosulásokat, amelyek a hivatalostól eltérő véleményt formáltak. A monori találkozón így került a meghívottak közé az 1970-80-as évek fordulóján megalakult Szegényeket Támogató Alap (SZETA) részéről Solt Ottilia és Demszky Gábor, a progresszív ellenzéki értelmiség hangján megszólaló Fiatal Írók József Attila Köréből pedig Csengey Dénes és Elek István. Habár a találkozó teljes illegalitásban zajlott le, a monorierdői tanácskozás különösebb külső zaklatás nélkül telt el.
A lakiteleki sátor, bal alsó sarokban Lezsák Sándor felszólalása közben
Az 1987-es lakiteleki találkozó már lényegesen egységesebb volt. Lezsák Sándor kertjében felállított sátorban főleg a nemzeti, népi, keresztény vonalat képviselő erők jelentek meg. Összegyűltek az emberek és a magyar nemzet sorsáról, politikai kibontakozásáról, reformlehetőségeiről beszélgettek. Az is különbséget jelentett, hogy amíg Monor titokban zajlott, Lakitelekről Pozsgay Imre révén utólag tudomást szerezhetett a magyar közvélemény. Fontosnak tartom hangsúlyozni, ami a magyar rendszerváltásnak egyik sajátossága is, hogy az állampárt a tárgyalások révén részesévé vált annak a cselekvő folyamatnak, amivel önmaga felemésztődött, átalakult.
Pozsgay Imre
A találkozóra meghívott Hazafias Népfront akkori főtitkárának, Pozsgay Imrének felszólalásában erre az átformálódásra találhatunk bizonyosságot: „A héten volt alkalmam Grósz Károly miniszterelnökkel is találkozni és elmondtam neki, hogy jó lenne, ha kellő figyelmet tanúsítanánk az iránt a vállalkozás iránt, amelynek egyik megnyilvánulása a magyar értelmiség részéről az, ami itt Lakiteleken történik. Erre az volt a válasza – és én ezt híven igyekszem továbbítani –, hogy a kibontakozás és stabilitás jegyében kész minden konstruktív szándékkal párbeszédet folytatni, együttműködni.” 1987-ben Pozsgay Imre és Nyers Rezső egy újabb, az MSZMP-n belüli reform irányt képviseltek. Elképzelhetőnek tartottak egyfajta nemzeti koalíciót az együttműködés jegyében, a tulajdonformák sokszínűségét részesítették előnyben, ami előremozdíthatja a gazdaságot. A lakiteleki találkozón már nyíltan kifejtette a gazdasággal kapcsolatban azt, amit valószínűleg akkor már sokan sejtettek, tudtak: „…téves modernizációs döntések születtek, téves gazdaságpolitikai elképzelésekre építve, még az utóbbi másfél évtizedben is, és ezeknek konvencióját viseljük.”
Bal fentről: Konrád György, Makovecz Imre, Bányász Rezső, Lezsák Sándor
A felszólalók között találjuk még Csurka Istvánt, aki egy újfajta nemzethalál árnyát lebbentette meg a hallgatóság előtt. Bihari Mihályt, Makovecz Imrét, akik személyes példákon keresztül próbáltak a buktatókra rávilágítani. Szabad Györgyöt, Csengey Dénest, Konrád Györgyöt, Szécsi Margitot. Sokan, akik nem tudtak eljönni, írásban nyújtották be hozzászólásaikat, mint Für Lajos, Sánta Ferenc, Berta Zoltán. A lakiteleki találkozó nem csak azért lényeges pont, mert a nemzeti, népi irányvonalat képviselő ellenzékiek egységes erőként tudtak felvonulni, hanem azért is, mert leírtak, rögzítettek olyan tényeket, amikről a magyar társadalom nagy részének volt fogalma, de nyíltan nem mondták ki, nem írták le. A gazdasági válságba sodródást, közösen vállalható jövőképet, demokratikus fórum megszületését. Fontos szó a fórum. A tanácskozást követően megfogalmazott nyilatkozatban alkották meg a Magyar Demokrata Fórumot, amelyet folyamatos nyilvános és párbeszéden alapuló színtérként képzeltek el a közvélemény és a politikai hatalmat képviselők között. 1988-tól az MDF pártként lép színre, ugyanebben az évben megalakul a Fidesz. Újjáélednek a történelmi pártok: Kisgazdapárt, Kereszténydemokraták, Szociáldemokraták.
A folyamat befejező mozzanata Záhonynál Viktor Silov altábornagy integető keze, amint elindult és beszállt fekete Volgájába.
Néha hallok innen-onnan elfojtott hangokat: nem volt rendszerváltás, nem is történt meg, ma is ugyanaz a politika, mint 40-50 évvel ezelőtt. Egyesek szelíd nosztalgiával gondolnak vissza a „gondtalan” kádári évekre. Fontosnak tartom azonban, hogy értékeljük a jelen szabadságait. Nincs idegen megszálló hatalom Magyarországon, nincs olyan ideológia, amit ránk akarnának erőltetni, szabad választásokat tartunk. Kár volna, ha szüleink, vagy saját magunk erőfeszítéseit félvállról, talán kicsit túl könnyűnek ítélnénk. „De egy nemzet azért mégsem süllyedhet a saját hazájában pincérstátuszba.”A mi igazi távlatunk, hogy azok az eszmék, amelyekért ma küzdünk egykor majd realitássá vállnak, ha nem a mi életünkben, az unokáinkéban. Ezt nem lehet kockára tenni egy vak lázadással.
Írta: Tuzson-Berczeli Bernadett
<< (El)múlt képek 4. Szent István király és a sütőipar Létfrontos harc >>
Forrás: Lakitelek 1987 – a tanácskozás hiteles jegyzőkönyve. Bp. 1991.
Bihari Mihály: A magyar politika 1944–2004. Bp. 2005.
Nemzeti Nagyvizit: Rendszerváltás. Beszélgetés Dr. Földesi Margit történésszel és Kásler Miklós professzorral.