Nagyboldogasszony napja avagy Mária mennybemenetele, a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, Magyarország védőszentjének napja van ma. Az ünnepet már az 5. században megülték. Legrégebbi, latin elnevezése dormitio, azaz elalvás, vagy pausatio, elpihenés, vagyis Mária elszenderülésének, halálának napja, augusztus 15. A 6. században már egész Keleten elterjedt, a 7. században pedig Róma is átvette. Volt időszak, amikor munkaszüneti napnak számított.
Augusztus 15-ét Szent István avatta ünneppé Magyarországon. Az uralkodó minden évben erre a napra hívta össze Fehérvárra, Alba Regiába a királyi tanácsot, hogy az törvénykezést tartson. István, Gellért püspök tanácsára nevezte Máriát Boldogasszonynak, Magyarországot pedig a Boldogasszony országának. István többször is Szűz Mária gondjaira bízta hazánkat, halála előtt 1038-ban, augusztus 15-én, pedig országát és koronáját Máriának adta örökségbe, ezzel oltalmába ajánlva hazánkat. Különösen a Nagyboldogasszonynak szentelt templomok plébániái készülnek nagyobb ünnepléssel, ez a nap sokfelé búcsúnap, a moldvai csángó magyarok ezen a napon virágot, gyógynövényt szentelnek, hogy ennek füstjével kezeljék a betegeket. A Muravidéken dologtiltó nap nem szabad sütni, mert a tűz kitör a kemencéből. A Drávaszögben azt tartották, hogy ezen a napon keresztet kell vágni a gyümölcsfába, hogy egészséges legyen, és sokat teremjen. A két Boldogasszony-ünnep közötti időszak, vagyis nagyboldogasszony, augusztus 15. és kisboldogasszony, vagyis Mária születésnapja, szeptember 8., varázserejű időszaknak számít, ekkor kell szedni a gyógyfüveket, ki kell szellőztetni a hombárt, s a téli holmit, a ruhafélét, hogy a moly bele ne essen. A búzát is ekkor kell megszellőztetni, hogy ne legyen dohos, és ne essen bele a bogár. A hiedelem szerint az ebben az időszakban a tyúk az összes tojását ki fogja költeni. Az ünnephez kapcsolódó úgynevezett Mária-virrasztás szokása azt a hitet tette hagyománnyá, amely szerint a napfelkeltében meg lehet látni ezen a napon a Napba öltözött Boldogasszonyt.
Virágszentelés Moldvában
A 20. század elején az egész magyar nyelvterületen élt a nagyboldogasszonyi virágszentelés, virágáldás népi szokása, amikor virágokból Mária-koporsót is készítenek. A megszentelt illatos füveket később beépítették a ház alapjába, vagy a csecsemő bölcsőjébe, friss házasok ágyába tették. Nagyboldogasszony időjárása termésjóslónak számított: „ha a nagyasszony fénylik, süt a Nap, jó lesz a bortermés”- tartották. A nagyboldogasszonyt követő időszakban van még egy lassan teljesen feledésbe merülő, ősi népünnepünk, amelyet régen „Boldogasszony másnapjának” neveztek. Ez augusztus 16-a, tartalma pedig a magyar őstörténetig vezethető vissza. Egyes történészeink szerint ezen a napon történt, hogy a hét törzs vezérei Álmost fővezérré választották, neki engedelmességet fogadtak, és ezt vérszerződéssel pecsételték meg.
Szűz Mária haláláról az Újszövetség nem ír, így a hagyományokra és más írásos emlékekre vagyunk utalva. A feljegyzések alapján 64 és 72 év közé tehető életének hossza. A 6–9. század Szűz Mária halálának körülményeire vonatkozólag legalább húszféle feldolgozását hoztak napvilágra. Vannak, akik azt feltételezik, hogy Mária Jézus halála után Efezusba költözött. Ez azért lehetséges, mert a keresztre feszített Jézus, János apostolra bízta Máriát. Egy másik hagyomány szerint, Szűz Mária Jeruzsálemben halt meg.
Forrás: Wikipedia
Fotó: Moldvai Csángók Szövetsége