Kecses és elegáns ívek, nyüzsgő emberek, tágra nyitott szemek. A Világbajnokság ideje alatt itt tartózkodó turisták legtöbbet a páratlan látványt nyújtó hídjainkat dicsérték. A Lánchidat az ideutazók felismerik, szeretnek átsétálni rajta, gyönyörködni benne.
A legtöbb építkezést, újítást mindig kísértek és kísérnek vészjósló hangok: így volt ez a Parlament építésekor, Széchenyi Lánchídjánál, a Nemzeti Múzeum munkálatainál. A következő pillanatokra mégis távolodjunk el a negatív hangoktól, merüljünk bele az elénk táruló képsorokba. Ne csak szemléljük, legyünk ott, szívjuk magunkba a puskaporos levegőt, vagy sétáljunk fel gondolatban a Gellért hegyre. Gyönyörködjünk úgy, ahogyan azt az idelátogató turisták teszik.
A Lánchíd 1914-1915-ös felújítása
„A Casinóba hívott vendégek: Andrássy György, Károlyi György, Lajos és István, Keglevich Gábor, Steinlein Eduárd grófok, báró Mednyánszky, Wesselényi és a többiek lelkesen fogadták a merész tervet – állandó hidat kell építeni Pest és Buda között, hogy „az ország kettészakított szívét véglegesen egybe lehessen forrasztani”. – írta Széchenyi István 1832-ben.
A reformkorban megépült első állandó hidunknak 1873-ban vált először szükségessé a felújítása, javítása. Akkor ezt elhalasztották, ellenben 1914-re már annyira megnövekedett a forgalom és így a híd igénybevétele, hogy nem lehetett tovább halogatni. Egy évvel később, 1915-ben nyitották meg újra.
A képen a munkálatokat igazgató szemlebizottság, jobb oldalon Eckermann Ede, a magyar királyi állami hidak igazgatóságának elnöke.
A Margit híd a Margit-szigetről fényképezve, háttérben a Parlament épületével, 1906
Hidat építeni gazdaságpolitikai szempontból is megéri. Ez volt a racionális indok a Margit híd tervpályázatának kiírásakor is, de a város szépítése, vérkeringésének megkönnyítése volt az, amit a hétköznapi ember is érzékelhetett a munkálatok után. Ekkor már volt egy műemléknek beillő hídja Budapestnek. Az 1876-ban felavatott ívhíd, a város második hídjaként épült fel.
A millenniumi évben kezdődtek meg és 1904-ben adták át Ferenc József feleségéről elnevezett Erzsébet hidat. Egy másik világban, önálló országban avatták fel 1937-ben a Horthy Miklós hidat (ma Petőfi hidat – a szerk). A lendületet csak megakasztotta, de nem megállította az első világháború.
Jégzajlás a Dunán 1920-ban
A boldog békeidők elillantak és az első totális háború okozta megrebbenés után Trianon váltott ki gyászos megállást az életben. „…minden egész eltörött, minden láng csak részekben lobban…” – írta 1909-ben Ady, és azt hiszem 1920-ban minden ember érezte ezeknek a soroknak a súlyát. Egy 300 éve nem független, ráadásul ezekkel az új határokkal eddig nem létező ország kellett megállja a helyét az európai porondon. És megállta a helyét! Hihetetlen dinamikus fejlődésnek indult az ország.
A történelmi Erzsébet híd 1936-ban
1942-ben járunk. Egy merész fotós – zakója alá meleg, kötött pulcsit véve – az éjjeli órákban felbaktatott a Gellért hegyre, hogy elé táruljon a mennyei látvány. Leült, nézelődött. A világ forrong és zajong, Magyarország azonban teljesen belesimult a Kárpát-medencébe, szinte észre sem veszik. Horthy Miklós kormányzó hihetetlen bátorsággal mond nemet Hitlernek, ha szükséges, de már ő se bírja sokáig. Magyar ember még nem tapasztalta meg, hogy milyen az orosz Don, nem üldözték el otthonából, ha nehezebben is, mint a ’30-as években, de élt. Háború nélkül élt.
A történelmi Erzsébet híd éjjeli díszfényben, 1942
Emberünk, a merész fotós, megdörzsölte két kezét, hogy felmelegedjen, felállította a fényképészállványát, hogy megörökítse azt az Erzsébet hidat, amit már nem fognak tudni rekonstruálni a háború után.
A felrobbantott Lánchíd és Szabadság híd az ostrom után, 1945
Mivel a Harmadik Birodalom megszállta Magyarországot 1944 márciusában, elkerülhetetlenné vált az ország frontországgá alakulása. 1944. december 30-án kezdődött Budapest ostroma és 1945. február 13-án ért véget. Ezzel kivívta magának a második világháború második leghosszabb városostroma címet. Az elhúzódó ostromharc bizonyítja talán a legjobban, hogy Budapestet – szimbolikusan Magyarországot – nem felszabadították, hanem, mint ellenséges várost, országot: bevették.
Tyevcsenkov altábornagy, az Ukrán Front Csoportfőnökségének főnöke a következő jelentést tette 1945. január 31-én a budapesti helyzetről: „Budapest, különösen a város központi negyede, nagy károkat szenvedett, jóformán egyetlen ép ház sincs. Buda, a város nyugati része, ahol még most is harcok folynak, a szó szoros értelemben romhalmazzá változik, a Duna-hidakat mind felrobbantották…”
Valóban. Az a fejedelmi város, amely a dualizmus alatt a Monarchia fővárosával, Béccsel felvette a versenyt, hangulatában, finomságában és lüktetésében talán meg is előzte, olyan romhalmazzá változott, hogy külföldi tudósítók azt rebesgették: nem érdemes újjá építeni! Teljesen reménytelen.
„A Királyi Vár pompás barokk épülete kiégett, falai fájóan meredtek a magasba (…) És a hidak! Európa legszebb hídjai nem voltak többé. Valamennyit felrobbantották a németek. A Ferenc József híd (ma Szabadság híd – a szerk) pesti fele állott, a budai rész úgy ágaskodott, mint egy felhevült paripa; az Erzsébet híd büszke ívei belelógtak a Dunába, a budai tartóoszlop összeroskadt, a Lánchíd klasszikus kőpilléreiből a tartóívek reménytelenül csüngtek kétoldalt, mint élettelen karok; a Margit híd másik felét is a levegőbe repítették.” – így emlékezett vissza az előtte roskadozó látványra az egykori parasztpárti politikus, Kovács Imre író.
Az első 1946-os pontonhíd, háttérben a felrobbantott hídcsonkok
Az ocsúdás után a legfontosabb feladatok közé tartozott a két városrésznek, Pestnek és Budának a közlekedési kapcsolatát helyre állítani. Szükséghidakat állítottak fel 1945 és 1946 során. Az első ilyen szükséghíd 1945 márciusában, a volt Margit híd melletti tartópillérekre állítottak deszkákból, hajókból átmeneti hidat. Ezt követte a Fővám térnél, majd a lerombolt Erzsébet hídnál készült ideiglenes híd. Többen emlékezhetnek rá, „Böske” hídnak nevezték el.
1946. január 18-a, a félállandó Kossuth híd
A Kossuth híd – így nevezték el – a második világháborúban felrobbantott budapesti Duna-hidak részbeni pótlására, Mistéth Endre és Hilvert Elek tervei szerint épült félállandó hidat. A Kossuth és Batthyány terek között állt, 1946 és 1960 között. Félállandó hídként, 14 évig! Helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli.
1946. augusztus 20-a. A Szabadság híd átadása.
1946. augusztus 20-a nem csak államalapító királyunk emléknapja volt, hanem a háború utáni első állandó híd átadásának a napja is. Az a pontonhíd, amit a régi Ferenc József híd helyén állítottak fel, 1946 januárjában a jégzajlás következtében elsodródott, így Budapest 8 napig – a Kossuth híd átadásáig – újra összeköttetés nélkül maradt. Tavasszal láttak neki a munkálatoknak, a gyalogos forgalom számára pedig a szent istváni ünnepek után vált elérhetővé.
Az Erzsébet híd újjáépítése, 1964
Már a Kádár-korszakban járunk. Az összes budapesti híd közül utolsóként láttak neki a mementóként szolgáló foghíj helyreállításának, az Erzsébet híd felépítésének. A történelmi átkelőhöz hasonlóan az új Erzsébet hídon is jelentős villamosforgalmat akartak lebonyolítani. A felavatás után a 19-es, 44-es, 60-as, 60A-s, 67-es és 68-as számú járatok is itt haladtak át a Duna felett, ám a fokozott igénybevétel az évek során súlyos károkat tett a fémszerkezetben. Ennek következtében a kelet-nyugati metró átadása után, 1972. december 31-ig az összes vonalat felszámolták, 1975-re pedig a síneket is felszedték. Ma már nehéz elképzelnünk ennyire sűrű és zajos villamosforgalmat az Erzsébet hídon.
<<(El)múlt képek 2. Volt egyszer egy Ifjúsági Park (El)múlt képek4. Szent István király és a sütőipar>>
Írta: Tuzson-Berczeli Bernadett
Képek forrása: Fortepan