Az esküvő. Önkívületi állapotban telt. Azt azért pontosan tudtam, hogy ez életem fordulópontja. Jön az új világ. Az új élet. Most már „jogilag” is ketten vagyunk, összekötöttük sorsunkat és én ezt komolyan gondoltam. Nem is annyira a jogot, mint a sorsot. Családban gondolkodtunk. Kisbabákban. Ez volt az utolsó esemény, hogy az egész család összegyűlt. A Szerencsés-Wencz és Földesi-Ratkóci család. Nagymamák, vidéki rokonok Nyíregyházától Felcsútig, Szártól Kőbányáig. G. szervezte, azt hiszem. Én csak sodródtam, de nem volt ellenemre, úgy emlékszem. A szertartás a Várban volt, az Úri utcában. Kézen fogva vonultunk be, G. csodálatosan szép volt: én az arcát és alakját láttam, sokan a ruháját dicsérték. (Pierre Cardin csúcsmodell volt). Valószínűleg így együtt volt tökéletes. Ez most nem túlzás. Én egy fehér öltönyben jelentem meg. Már nem emlékszem, honnan volt. Fogtuk egymás kezét. Talán éreztünk egy csepp ellenérzést, de nyilvánvaló összetartozásunk megenyhítette a kétkedőket. Anyám az első sorban, szigorú tekintettel. F. Tomi szuper 8-as filmfelvevővel felvételeket készített. Az anyakönyvvezető-nő egyetlen szavára sem emlékszem. Nyilván egyetlen őszinte, értelmes szót sem szólt, csak a sablont. Én csak G.-t figyelem. Csak ő létezik számomra. Azért a formaságok: virág a szülőknek, pezsgő stb. Megmutatjuk magunkat a Halászbástyán. De itt már kifogyott a film… G. olyan gyönyörű volt, hogy megállt mindenki a Halászbástyán és csak bámult. Főleg turisták voltak ott. Ilyenek voltunk és ilyenek is maradtunk. G. nagyon sajnálja, hogy kifogyott a film. Spóroltunk.
Szerencsés Károly