A Várépítő-pályázat honlapján már elérhetőek a gyermekintézmények és műemlék-fenntartók számára a felajánló cégek termékei, s a késői indulás miatt a benyújtási határidő is későbbre került: 2017. május 16-ig várják a szervezők a felújítást tervező intézmények és műemlékek igényléseit. A tetőfelújításhoz, homlokzati hőszigeteléshez és homlokzatképzéshez, gépészeti felújításhoz és beltéri felújításokhoz igényelhető építőanyagokat és szolgáltatást 16 építőanyag gyártó cég adta össze összesen nettó 16 millió forint értékben.
A majdnem két évtizede működő Várépítő-pályázat fontosságát bizonyítja, hogy annak 2010. évi újjáélesztése óta jelentkező közel 600 pályázó összesen több mint 450 millió forint értékű építőanyagot igényelt. Sokan még sajnos várnak a támogatásra, mert az igényelttel szemben a cégek eddig összesen nettó 70 millió Ft értékű építőanyagát oszthatta el a zsűri, amiből közel 100 gyermekintézménynek és műemléknek jutott.
Idén is több új cég csatlakozott a felajánlókhoz, de így is biztos, hogy legtöbben tetőfelújításba kezdhetnek, mert az ehhez szükséges anyagok gyártói összesen nettó 8,5 millió Ft értékben kínálják anyagaikat: a Creaton, a Bramac és Terrán tetőcserepet, a Prefa ereszcsatornát, a Fakro tetőablakot és Colt tetőbevilágító elemeket. Ismét van elnyerhető, a kivitelezésre fordítható készpénz is, aminek hiánya gyakran okoz fejtörést az intézményeknek. Utóbbit a Proidea, e-build és Magyar Építéstechnika szaklap, valamint a Colt Hungária Kft. ajánlott fel.
Gyűlnek a munkában kínált felajánlások is: az Épületszigetelők, Tetőfedő és Bádogosok Országos Szövetsége (ÉMSZ) tagjai, az ország legjobb tetőfedői idén is kiválasztanak egy nyertest, így ez lesz a negyedik tető, amit társadalmi munkában újítanak fel. Emellett lesz olyan beruházás, ahol a megítélt tetőablakokat a Fakro cég munkatársai be is fogják építeni.
A gépészeti felújításhoz szükséges nettó 2 millió forint értékű, csúcsminőségű Weishaupt kazán mellé érkezett nettó 500 ezer Ft értékű Schiedel kémény.
A Bachl és a Baumit hőszigetelő anyagin és homlokzatképzésre szolgáló termékein túl idén további nettó 500 000 Ft értékű Ravatherm hőszigetelés is rendelkezésre áll, így ebben a kategóriában is nettó 2,4 millió Ft a pályázható keret.
A beltéri megszépülés kategóriájában a burkolat-felújításhoz a Murexin és a Henkel Ceresit márkakínáljaanyagait, összesen nettó 1,5 millió Ft értékben.