A fiatal tehetségek című új cikksorozatban talán nem meglepő módon fiatal tehetségekkel beszélgetek. Ők a nagyközönség előtt nem, vagy csak kevésbé ismertek, de munkásságuk érdekes és inspiráló lehet mások számára is.
Első vendégem, Varga Zita, hozzám igen közel álló művész, tervezőgrafikus, illusztrátor. A Ring Magazin olvasója a munkáinak egy részét már korábbi cikkeimben, például a Jelenlétben és a Honvágyban is fellelhette. Valamint nemrég ő maga is írt igencsak érdekes és eredeti cikkeket a portálnak. Nagyon sokrétű a tevékenységi köre, így beszélgetek vele többek közt hagyományos és digitális rajzolásról, képregényről, valamint rémálmokból íródott novellákról.
Üvegember vagyok,
Mögém tekintenek.
Összekennek néha,
S kifényesítenek.
Üvegember vagyok,
Törékeny és éles.
Vigyáznak rám s velem.
Sima bőröm fényes.
Hogyan kezdődött a pályafutásod?
Gyerekkorom óta rajolok, művészeti tanulmányaimat Nyíregyházán képi ábrázolás szakon kezdtem, ahol festettünk, rajzoltunk, plasztikáztunk. A képzőművészeti alapok elsajátítása után tervezőgrafika szakon folytattam Budapesten, mert a kreativitásomat alkalmazható területeken akartam kibontakoztatni.
A Ringen megjelent, „Az egyéni stílus felkutatása” című cikkedben azt írtad, hogy még nincs kialakult stílusod. Mi az az irány, terület, amit mégis magadénak érzel?
Volt egy önálló kiállításom „Életérzések” címen, amire azt mondanám, hogy az közelebb áll hozzám. Itt próbáltam kifejleszteni egy saját stílust, de valóban, még egyik mellett sem maradtam meg eddig.
Fel! – „Életérzések” sorozat, digitális technika, 2015
Korábban kézzel, ma inkább géppel szeretek rajzolni, festeni. Így számomra könnyebb javítani, pontosabban tudok dolgozni. Szeretek portrét festeni, ehhez többször visszatérek, legutóbb például megfestettem a barátaimat, amelyből szintén lett egy kiállítás „Én így látom” címen.
Kép az Én így látom című kiállításból – digitális technika, 2015, Debrecen
“(…) Megfigyeltem magamban, hogy első pillantásra minden ismeretlen ember olyan, mintha a karikatúráját látnám – egy gyorsan születő, lényegi ábrázolást, amit fel kell fedezni, hogy konkrét arccá változzon. El kell merülnöm benne, időt engedve neki, hogy ezt az összetettséget visszatükrözzem egyetlen pillanatban, egy papíron, miközben a vázlattól a részletekig való kidolgozás művészeti átszellemülést ad. Megéri.”
Szeretek „cartoon” stílusban is rajzolni, ahol rajzfilmszerűen alkotom meg az embereket.
Amikor ösztönösen alkotok, és annak eredményét megosztom, akkor nem tudom, hogy csak számomra lesz-e érdekes vagy másnak is ad-e valamit. Tehát hogy öncélú marad-e vagy sem. Néha úgy érzem, hogy egy belső hajtó erő többet tud nálam, és hogy ez valami ősi, és csak hallgatnom kell rá.
Néhány korábbi képednek meglehetősen sötét hangulata van…
Többségük kamasz koromban született, amikor nagyon öntörvényűen, belülről szemléltem a világot. Később ez lazult, majd társult némi öniróniával. Vannak sötét hangvételű képeim, amiken olykor „démonok” is megjelennek. Nálam ezt nem feltétlenül mitológiai vagy tudományos oldalról kell értelmezni, hanem mint negatív érzések kivetüléseit. (Az alábbi képemet például egy szimpla megfázás ihlette.) Ilyen értelemben mindenkinek megvannak a maga démonjai, és egyénileg kezeljük őket. Megfestve, megrajzolva alakot formálok nekik, több hasznukat veszem így, és kevésbé fárasztanak. Hasonló lehet ez ahhoz, mint amikor Harry Potter meglátogatja Dumbledore professzort az irodájában, és a professzor a pálcájával kihúzza az egyik emlékét a fejéből, majd egy merengő nevű tartályba helyezi. Az én merengőm a vászon.
“Köhög” – „Életérzések” sorozat, digitális technika, 2015, Debrecen
Mi motivál arra, hogy verseket és novellákat is írj?
Alapvetően itt is egyes életérzésekből merítek. A versek esetében olykor spontán megszületik egy rímpár, és azt folytatom.
Ha csatában nem vörös a vér,
S a Pokolban az ördög is fél,
Ki az, aki szűzen születik?
Marad még, ki szereti szüleit?
Ismeri-e anyja a gyermekét?
Megéri vajon érteni életét?
Találkozhat-e emberek világa?
Fülekre talál-e a hívő imája?
A novelláimat többnyire megálmodom, és felébredve próbálom megírni, amire emlékszem. A lyukas részeket pedig kitöltöm. Egy misztikus-, vagy rémálomból, ami nyomaszt, összerakok egy történetet.
Illusztráció a Csavar című novellához – tus, vízfesték, színes ceruza
Humoros, ironikus helyzeteket próbálok kreálni. Az egyik karakter, Tiffany, például egy kék színű nő, gyakorlatilag egy szellem, akinek hétköznapi helyzetekben kell helytállnia. Például venni akar egy somlói galuskát, de az eladók belekanalaznak az ételbe. Vagy egy másik jelenetben egy szoba közepén ül egy széken és közben zuhanyzik… Szeretném, hogy megmaradjon a drámai jelleg és a mondanivaló, de próbálom elkerülni a nyomasztó utóérzetet. Ettől függetlenül lehet, hogy baromira nyomasztóak.
Illusztráció a Tiffany című novellához – akril, papír, 2012, Budapest
Egy új képregénysorozatot láthatunk tőled Lupo és Phimo címen. Hogyan alakult ki, kik a szereplők? Mesélj róla!
Lupo és Phimo a hétköznapokból kiemelt helyzetkomikumok megtestesítői. Korábban „Apró közjátékok” címen írtam facebook bejegyzéseket, majd rádöbbentem, hogy ezt képregényes formába kellene önteni. A “lupo” (latinul: lupus) farkast jelent, a főszereplők ember-farkas keverékek, melyet főképp fülük jelez, de mindez a párbeszédek szempontjából lényegtelen. Ez a pár kockás képregény műfaj – angolul “comic strip” – az új szenvedélyem, amivel nagyon szívesen foglalkozom. Nagy kedvenceim a Kázmér és Huba, Garfield, Sarah’s Scribbles és C. Cassandra alkotói.
Milyen távlati céljaid vannak?
Szeretek a munka mellett más területeken is inspirálódni. Hobbiból dobolok, gitározom, többféle sportot kipróbálok. Legutóbb Budapesten jártam egy kortárs jazz-balett tánccsoportba, ahol időnként improvizálnunk kellett. Ez egy igen kifejező táncműfaj. Szeretném folytatni, vagy kipróbálni egy számomra újat. Zenei területen is vonz az új hangszerek tanulása, mostanában leginkább a zongora. A művészet, a ritmus és a dinamika minden területen felmerül, amivel foglalkozom – ez motivál, ez az, ami közös a tevékenységeimben.
“Amikor minden letisztul és megnyugszik,
akkor elművészesedem.”
Az interjút készítette: Habib Dániel
Grafikák, idézetek és versek: Varga Zita
Üvegember vagyok, Huszonegyedik század, „Én így látom” című kiállítás bemutatkozó
Oldalak: