III.
„Az advent várakozásteljes, sejtelmes idő. Jól illik hozzá az a novemberi, decemberi reggel, mely nem tud kibontakozni ködből s sötétségből; elnyújtja a lélek vágyát is.”
Jól emlékszem a tavalyi év ádventjére. Az első év volt, hogy rendszeresen részt vettem a rorátékon. Kiscsecsemőmmel átvirrasztott éjszaka után, zaklatott álmokkal teli hajnali szendergésből ébresztett az óra. Hideg víz az arcra, lábujjhegyen settenkedős készülődés, majd ki a tejfehér ködbe. Kocsival át a kihalt, álomittas városon. Sötétség és vacogás. Kifejezetten rossz érzés így egyedül az autóban. Kiált bennem a vágy a fény, a melegség és a közelség után. Mikor érek már oda?
Aztán amikor feldereng előttem a kápolna hívogató fénye, mintha valósággal kitépődne a szívemből a rossz érzés. Itt várnak! Felcsendül az ének, égnek a gyertyák, nyílnak a szívek. Az atya úgy olvassa az Örömhírt, hogy az a lelkemig hatol. Már nem fázom.
Én azt hiszem ehhez az élményhez kell az odavezető út. Keresztül a sötétségen, ködön, hidegen. Ez a vágyakozás útja. Ádvent várakozás, vagyis vágyakozás. Vágyakozni pedig úgy érdemes, mint ahogy egy szerelmes lány várja a találkozást rég nem látott szerelmével, akitől akár el is tud távolodni, hogy annál intenzívebb és mélyebb lehessen a viszontlátás. A vágy az, ami a találkozás eszenciáját adja. Ettől lesz felejthetetlen és mélységes. Ez adja meg igazi zamatát, gazdagságát. Az Isten utáni vágyat is fel kell magunkban ébreszteni ahhoz, hogy karácsony ünnepét majd minél teljesebben tudjuk átélni.
„Az advent lelke nem passzív, hanem agilis, sürgető lélek; «öltsétek föl Krisztust», hirdeti. Krisztusnak kell éltetekben, vagyis adventetekben kialakulnia.”
A várakozás nem egyenlő a passzivitással. Nem azt jelenti, hogy csak üljünk ölbe tett kézzel és várjuk, hogy valami megérintsen minket. Az agilis lélek előre megy, eléje megy annak, akit vár. Ha valóban találkozni szeretnék Istennel bizony nem elég, hogy csak egyfajta távolságtartással meghallgassam őt a Szentíráson keresztül. Ha kapcsolatot akarok Vele, nekem is keresnem kell Őt. Nem elég tudnom, hogy Ő akkor is szeret, ha én bizonytalankodom. Hiszen a szeretet úgy tud igazán kibontakozni, ha kölcsönösségen alapul. Keressük a kapcsolatot!
„Az advent nemcsak készület, hanem kezdet. . Ez sokkal finomabb vonás. Az egész életnek bizonyos értelemben kezdetnek kell lennie. … Kezdjünk sokszor! Furcsa kívánság, de rendkívül fontos. A kezdetnek sajátlagos mozgalma s lendülete van. Még nem ismer fáradtságot s csalódást. Van kedve. Gondolj a kikelet kezdetére; hajt a százéves tölgy és bükk is; puhul, fakad a kenettől. Nem hajtana, ha kemény és száraz maradna. Az Isten keni föl a lelket. . . a jó kedv kenetével.”
Az egyházi év ádventtel kezdődik. Mi is nyithatunk egy új fejezetet. Elő a porosodó álmokkal, tervekkel! Lássunk hozzá a megvalósításukhoz új lelkesedéssel és jó kedvvel. Még akkor is, ha talán már sokszor kudarcot vallottunk. Még akkor is, ha sok előttünk az akadály. Hiszen talán pont az akadály lesz az, ami végül segítségünkre lehet saját magunt felülmúlásában. Kezdjünk tenni, kezdjünk igazán élni!
Várakozzunk, vágyakozzunk, kezdjünk sokszor, hogy karácsony ünnepét örvendező szívvel és új reményekkel fogadhassuk.
Szerencsés Dorka
Idézetek:
Prohászka Ottokár: Elmélkedések az evangéliumról. Advent
Prohászka Ottokár: Élet igéi. Advent 1. vasárnapjára (1898)