Írásom harmadik és egyben záró részében egy kicsit ironikus leszek. Lehet, hogy nem a babonák korában élünk, hanem a hülyeségében.
Babonák kora helyett inkább a hülyeség kora?
Készült egy film 2006-ban Idiokrácia: Hülyék Paradicsoma címmel, amiben egy teljesen átlagos embert egy katonai kísérleti program keretében hibernálni akartak néhány évre. Csakhogy egy baki miatt évszázadok teltek el mire felébredt, és azt kellett tapasztalnia, hogy mindenki teljesen idióta körülötte, és ő a legokosabb ember a földön. Az új világban az Egyesült Államok elnöke egy volt pornósztár, aki a beszédei közben néha érzés szerint gépfegyverrel lövöldöz, a termőföldeket energiaitallal öntözik (mivel mindenki tudja, hogy az energiaital elektrolitet tartalmaz, és a növényeknek szükségük van rá, bár azt már senki sem tudja megmondani, mi is az az elektrolit), az emberi nyelvezet pedig átalakult a börtönzsargon, a háztartásbeli feleségek belvárosi szlengje és a különböző nyögdécselések elegyévé. Hasonló témát dolgoz fel, de kicsit melankolikusabb stílusban Aldous Huxley Szép új világ című könyve is, ahol a fennálló diktatúra alapja, hogy az emberek számára folyamatos szórakoztatást nyújtson, ezáltal ne kelljen gondolkodniuk. Ebben a világban ha boldogtalan vagy, bármikor az arcodba fújnak egy adag szómát, vagyis boldogságot okozó kábítószert, alkoholt és nyugtatóanyagot. Az óvilágban pedig azok a barbároknak nevezett emberek élnek, akik még nem ebben a közegben nevelkedtek.
Lehet, hogy efelé tartunk? Mindenesetre egyfajta negatív evolúciót biztosan láthatunk műveltség terén. Érdemes például megfigyelni, hogy a korábbi műveltségi vetélkedők helyett egyre több műsorunk arról szól, hogy azt érezhessük, hogy „jó, legalább annyira nem vagyunk hülyék, mint a tévében szereplő emberek”. Az is érdekes, hogy kit tekintünk példaképnek. Puzsér sajátos meglátása szerint régen az emberek az Olümposzon élő Istenekben hittek, aztán az egyistenhittel az Istenek hatalma megrengett, belőlük lettek a szentek. Hozzájuk is lehetett imádkozni, de ők már csak emberek. A felvilágosodással a szentek szerepe is megrendült, belőlük sztárok lettek, akikhez nem kell imádkozni, de van bennük különleges, valami olyan tudás, amivel egy hétköznapi ember nem rendelkezik. A neoprimitivizmussal pedig a sztárok szerepe is megrendült, belőlük lettek a celebek, akik tehetségtelenségükkel, alkalmatlanságukkal emelkednek ki a többi ember közül. A különbség a korábbi példaképek és a celebek közt, hogy az utóbbiakra már nem felnézünk, hanem ismertségüket azzal vívták ki, hogy le kell nézni őket.
Zárásképp csak annyit – mivel a megoldási javaslatok nem tárgya ennek az írásnak, hogy a dolgok felismerése és tudatosítása már az első lépés lehet a változás, vagy legalább a változtatni akarás felé. Néha azon gondolkodom, baj-e egyáltalán, ha valaki nem így, vagy hasonlóképpen látja a világunkat, mint ahogy itt, kicsit túlozva, kicsit talán közhelyesen leírtam. Néhány hete tudtam meg, hogy a bankkártyámmal már két éve havonta kétszer ingyenes lehetett volna a készpénzfelvétel, csak be kellett volna mennem a bankba és kérnem kellett volna ezt az opciót – két perc alatt elintézik. Kicsit ideges lettem, amikor erről tájékoztattak. Szóval néha jobbnak tűnik a boldog tudatlanság. De hosszabb távon általában nem kifizetődő.