Az tud beszélni, aki reménykedni tud, s viszont.
Esterházy Péter
Puzsér Róbert „megmondóemberként” jelent meg a médiában az elmúlt években. Felkapott lett szokatlanul erős kritikái és csípős mondatai miatt. Ki ne emlékezne például arra, hogy „Mi volt ez a pusztító alpáriság?” Egyik vele készült interjúban elmondta, zavarja, hogy néhány kijelentése által lett ismert személyiség, és nem azon munkái miatt, melyekbe időt, energiát és tudást fektetett. Talán valahogy így érezhetett Kadarkai Endre is, akinek a műsora akkor kapott figyelmet, amikor Ákos félreértelmezhető mondatokat mondott a nők szerepéről. De kanyarodjunk vissza Puzsérhez, nézzünk meg most egy kevésbé felkapott, ámde annál érdekesebb művét, a Forrás című könyvet.
Mi is ez a könyv? Nehéz pontosan meghatározni, kicsit filozófia, valláselmélet, egyszerű gondolatok az életről, mindennapi cselekedeteinkről, etika, talán valamelyest a füves könyvekhez hasonlító iromány. Márai Sándor írta anno a saját füveskönyvéről: „Olyasféle ez a könyv, mint a régi füves könyvek, amelyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten.” Puzsér könyve a Scolar kiadó gondozásában jelent meg, 4+1 fejezetben (a plusz egyes fejezet a végtelen címet viseli) beszél az életről: az Istennel való kapcsolatról, vágyakról és szükségletekről, a valóság megismerhetőségéről, létrétegeinkről, testi és lelki világunk és látásmódunk kapcsolatáról, nő és férfi különbségéről, szabadságról, szeretetről és félelemről. Puzsér írásai mellé a következő oldal minden esetben Magyar Dávid fotóművész egy-egy a témához kapcsolódó képe, mintegy tükörként összekapcsolva a szöveget a képi tartalommal. Ki-ki eldöntheti, hogy melyik értékesebb, befogadhatóbb számára, Müller Péter azt írja a könyv ajánlójában: „Ha valakinek könnyebb a képi meditáció – annak a gondolatit ajánlom. Ha a gondolati a könnyebb – annak a képit.”
A könyv a tudomány, művészet és a vallás integrálásra tesz kísérletet, hogy ezáltal érjük el mentális-sprirituális egységünket. Én még próbálom a fejemben egységbe kovácsolni Puzsér gondolatait. Egyelőre csak elkülönülve látom, hogy valóságérzékelésünket mennyire meghatározza a nyelvi környezetünk, hogy Jézus és Buddha különböző úton, de egy felé halad, hogy a valóság fraktálszerűen önmagába záródva épül fel, hogy őseredeti tudásunktól egyre csak távolodunk az életünk során megszerzett tudásunkkal, hogy milyen az anyagias és a lelki ember világlátása, hogy a szeretet az egység érzete, a félelem pedig a különbözőségé, hogy az Éden mindennel összefüggés szabadságát az én börtöne váltotta fel. A könyv fejezeteit érdemes többször átrágni, megkérdőjelezni, vitatkozni velük. Engem leginkább az az elgondolás fogott meg, miszerint az istenitől az emberit egy üveglap választja el, így az igazságot csak töredékesen láthatjuk. Isten dob az üveglapra egy dobókockával, így aki például a hármas számot látja, az hisz a három vallásában, aki az ötöst, az ötösében. Mindkettő hit igaz, viszont a teljes igazság láthatatlan, vagyis nem hármas és négyes számról van szó, hanem dobókockáról. Különleges és érdekes elképzelés, meglátásom szerint nem feltétlenül ez a legjobb megközelítése a témának.
Valószínűleg nem az a lényeg, hogy igaznak tartsunk minden egyes gondolatot a könyvből, hanem inkább, hogy elinduljunk (vagy folytassuk) utunkat afelé, hogy célt találjunk létünknek, még ha néha nehéz is. A huszadik század jeles egzisztencialista filozófusa, Jean Paul Sartre egy alkalommal, amikor egy parkban sétált, a környező fákat és embereket szemlélve elszörnyülködött: vajon mindez, az életünk, a valóságunk csak a véletlen műve, és nincs is semmilyen célja az egész életnek? A nyugati vallásos emberek ilyenkor gyakran felhozzák azt, hogy mennyire kevés lett volna az esély teremtő, vagy nevezzük bármilyen tudatos tervező nélkül arra, hogy a világ a mai formájában kialakuljon, így az semmiképpen sem lehet céltalan. Érdekes, hogy az egyik törzsi nép nyelvében a halál szó lefordítva azt jelenti, hogy céltalan élet. Puzsér könyve talán egy kicsit segít abban, hogy ezt a halotti állapothoz hasonló céltalanságot elkerüljük. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Habib Dániel