Close

A Paradicsom gyümölcse – a Gránátalma

Az alma formájú gyümölcs, ami tele van apró piros húsos ki magvakkal, és mellesleg nagyon finom. Sok tulajdonságot tulajdonítanak neki, többek között az érrendszeri, magas vérnyomás és a daganatos megbetegedésekre. Mindemellett a háziasszonyok használják fagylaltok, lekvárok, likőrök, gyümölcssaláták készítésére is. Némely vadés szárnyas ételek, alapanyaga, ízesítője. Nagyon finom gyümölcslevet nyernek belőle, amit ajánlanak szomjoltásra és gyógyításra is.
Héját és gyümölcslevét évszázadok óta használják színezőanyagként, szőnyegek, fonalak színezésére, valamint a gyümölcs megfőzésével fekete tintát állítottak elő. Maga a gránátalma kisebb fa vagy nagyobb cserje, attól függ, honnan nézzük, de nem öt méternél nagyobbra, viszont néhány száz évig is élhet és hozhat termést.
Maga a gyümölcs évezredes múltra tekint vissza, nem csak evésre, gyógyításra használják, hanem már említik több vallás szent könyvében, a bibliában és a koránban is. Egyes állítások szerint, az alma, amelyből először Ádám és Éva evett, minden bizonnyal gránátalma volt. 
 
Több nép történetében is különleges jelentősége van. Az ókori egyiptomiaknál a jólét szimbóluma volt, a perzsa kultúrában a szerelem és a termékenység szimbóluma, és a koránban is több helyen említik, a jó dolgok között, amit az Isten teremtett. A zsidók szerint a magok száma megegyezik a Tóra parancsolatainak számával, ezért minden hívő számára kötelező újévkor enni belőle. Az ősi Kínában és a hinduizmusban is a termékenységet szimbolizálja, az örményeknél, magát a népet. Azerbajdzsánban évente megrendezik a gránátalma fesztivált.
 
Cipruson úgy tartották, hogy az első gránátalma bokrokat Aphrodité ültette.
 
A görög mitológiában is kiemelkedő szerepet kapott. Az ókori görögök a halottak gyümölcseként tekintettek rá, a mítosz szerint Hádész hat gránátalma maggal etette meg Perszephonét, hogy az alvilágban maradjon. Hat hónapig a föld nem adott termést. Perszephonénak azért kellett újra és újra visszatérnie az alvilágba, mert evett a gránátalmából. Az ókori görögök ezzel a mítosszal magyarázták az évszakok váltakozását.
 
Rodosz neve ógörög nyelven rózsát jelent, elképzelhető, hogy a dúsan virágzó gránátalma virágáról kaphatta a nevét.
 
Bodnár Gyöngyi
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top