Close

Koporsóba rejtett koporsót találtak Északnyugat-Kínában

Két, egymásba illesztett több ezer éves koporsót találtak a régészek első ízben az északnyugat-kínai Hszincsiangban.
    
A Csingho megyében folytatott feltárási munkák során kiemelt nagy, 3 méter hosszú és 1,65 méter széles kőkoporsóban elszórtan találtak csontokat, míg a kisebben egy teljes női csontvázat fedeztek felszámolt be a Hszinhua hírügynökségnek Kuo Vu, a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa.
    
A kisebb koporsóból, amely 1,7 méter hosszú és másfél méter széles, több kerámiatárgy, egyéb csontok és kőszerszámok is előkerültek. A szakértők szerint e kisebb koporsót a nagyobb újrahasznosításának szándékával alkották meg körülbelül ezer év különbséggel. A kőkoporsó nagyjából 3500-3800 éves lehet.
    
A feltárást vezető régész elmondta, a leletek nagyban segítik az Altáj régióban élő nomádok történelmének és kultúrájának kutatását. Közölte: drónt is használnak ahhoz, hogy a koporsók látképét minden szögből pontosan rögzítsék, a felvételeket pedig további elemzéseknek vetik alá.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top