Close

Schäuble: nem szabad „sarokba állítani” Magyarországot

A nemzeti szuverenitás egy részének közösségi szintre emelésén alapuló új menekültügyi rendszert kell kidolgozni az Európai Unióban, Magyarországot pedig nem szabad "sarokba állítani" – mondta Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter egy pénteki lapinterjúban.
    
Az Angela Merkel kancellár vezette konzervatív CDU egyik legtekintélyesebb politikusa a Die Welt című német lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy olyan "rendet" kell kialakítani, amelyben az államok a "nemzeti felelősség" bizonyos részeit feladják Európa javára. Erre azért van szükség, mert "nemzetállami szinten csaknem tehetetlenül állunk a globalizációval szemben".
    
Erre példa a "menekültválság, ez is gyorsabban indít majd minket közös cselekvésre Európában" – mondta Wolfgang Schäuble
    
Uniós szinten szabályozott menedékjogra és menekültpolitikára van szükség, "méghozzá gyorsan!" – tette hozzá.
    
Ennek a politikának választ kell adnia arra a kérdésre, hogy miként lehet a külső határokon is szabályozni a belépést az EU-ba úgy, hogy "továbbra is nagylelkűen befogadunk menekülteket", de "nem sodorjuk magunkat olyan helyzetbe, amelyben Európa tönkreteszi saját magát" – tette hozzá a német pénzügyminiszter, hangsúlyozva, hogy "ellenőrizni kell a belépést Európába".
    
"Az európai külső határokon dől el az a kérdés, hogy sikerrel kezeljük-e a menekültek és gazdasági bevándorlók beáramlását" – mondta Wolfgang Schäuble. Gyors és hatékony megoldásokra van szükségfűzte hozzá.
    
Arra a kérdésre, nem helytálló-e Angela Merkel kijelentése, miszerint a menedékjog nem ismeri a felső határ fogalmát, a pénzügyminiszter azt mondta, hogy a kancellárnak meg kellett tennie ezt a kijelentést, különben előfordulhatott volna, hogy az alkotmánybíróság az alaptörvény tiszteletére inti.
    
Ugyanakkor minden jogrend ismeri a római jog alapvetését, amely szerint senki nem köteles a képességein, lehetőségein felül teljesíteni (ultra posse nemo obligatur) – tette hozzá Wolfgang Schäuble.
    
Az uniós menedékjog kialakítása nem lesz könnyű, de gyorsan el kell végezni a munkát, "nem évek, hanem hónapok" alatt. A legelső lépésben pedig ellenőrzés alá kell vonni a menekültáradatot, mert a helyzet súlyos, és akár még súlyosabb is lehet
    
Az uniós integráció leginkább a válságokban mozdul előre, és a mostani válságnak is az lesz a hatása, hogy a folyamat a vártnál gyorsabban halad majd előrefejtette ki a német pénzügyminiszter.
    
A tagállamok hajlandósága különböző mértékű, ezért ismét elő kell venni a kétsebességes Európa gondolatáttette hozzá Wolfgang Schäuble. Szerinte az EU működéséről szóló szerződés módosítása nélkül ki lehet alakítani egy új menekültügyi rendszert, és a kezdeményezéshez Németország mellett Franciaország, Olaszország biztosan csatlakozik majd, és "remélhetőleg" Görögország is.
    
"Természetesen a kelet-európaiakkal is beszélni kell, és nem szabad Magyarországot mindig a sarokba állítani" – mondta a német pénzügyminiszter. Hozzátette: "a magyaroknak kell viselniük a Schengen-rendszer külső határára nehezedő nyomást".
    
Arra a kérdésre, hogy az általa felvázolt új Európa a határkerítések Európája lesz-e, Wolfgang Schäuble azt mondta, hogy "Európának kifelé világossá kell tennie, hogy ellenőrzi bejáratait", de "a kerítések Európája elképzelhetetlen". 
    
Ugyanakkor Európa mint a "jólét régiója" felelősséggel tartozik az üldözöttek és a világ szegényei irántmondta a német pénzügyminiszter.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top