Close

Menekültellenes incidensek Németországban

Több menekültellenes incidens történt az utóbbi napokban Németországban, szombat este rendőröket is megdobáltak kövekkel egy lipcsei tüntetésen.
    
A Szászország tartományi nagyvárosban az Offenzíva Németországért nevű szerveződés tartott a menekültek befogadása ellen tiltakozó demonstrációt, amelyen nagyjából 400 ember vett részt, ellenük pedig mintegy ezren tüntettek. 
    
Az ellentüntetők közül többen üvegpalackokkal, kövekkel dobálták meg a Lipcse a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Legida) nevű korábbi mozgalom főszervezője által bejelentett felvonulás résztvevőit. A tüntetőket és az ellentüntetőket 800 rendőr igyekezett távol tartani egymástól. Az ellentüntetők rendőröket is megdobáltak. Azt egyelőre nem tudni, hogy történt-e sérülés.
    
Az ugyancsak szászországi Niederauban pénteken és szombaton is történtek incidensek egy üresen álló szupermarketnél, amelyet menedékkérők befogadására készítenek elő a katasztrófavédelem (THW) munkatársai. Szombaton nagyjából 20 tüntető – köztük több ittas ember – randalírozott az épületnél, péntek este kétszáz fős csoport zavarta meg a THW embereit. Szidalmazták őket és autókkal eltorlaszolták az épülethez vezető utat.
    
Az egykori áruházban 500 menedékkérőt szállásolnak el. Az első csoport erős rendőri biztosítás mellett érkezett meg szombat este. Az átmeneti szállás körül biztonsági övezetet jelöltek ki, amelyben a rendőrség mindenkit külön indok nélkül igazoltathat és ahonnan bárkit kitilthat.
    
A szintén Németország keleti részén, az egykori NDK területén fekvő Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban több településen tartottak menekültellenes tüntetést a hét végén. Stralsundban volt a legnagyobb megmozdulás, ott a Mecklenburg-Elő-Pomerániai hazafiak (MV-Patrioten) nevű szervezet felhívására körülbelül 440-en gyűltek össze, és a tüntetők összecsaptak baloldali ellentüntetőkkel. Hárman könnyebb sérüléseket szenvedtek.
    
Kisebb, egyenként nagyjából 100-200 embert megmozgató menekültellenes tüntetés volt Demminben, Wismarban, Ueckermündében és Burg Stargardban, ahol a 100 jobboldali, szélsőjobboldali tüntető és a körülbelül 50 baloldali ellentüntető üvegpalackokkal dobálta meg egymást.
    
Vasárnapi német sajtójelentések szerint figyelemre méltó fejlemény, hogy több menekültellenes tüntetésen nemcsak a szélsőjobboldali szubkultúrához tartozó emberek jelentek meg, hanem helyi lakosok és bizonyos – a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozott – motoros klubok tagjai.
    
A szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője a napokban arra figyelmeztetett, hogy a menekültválság miatt növekedhet a szélsőjobboldali zavargások, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok közötti összecsapások veszélye is.
    
A hivatal szerint a válságban egymásra találhatnak az erőszakra hajlamos szélsőjobboldaliak, a futballhuligánok és a menekültek tömeges beáramlása miatt feldühödött polgárok. Így kialakulhat egy "kevert szubkultúra, amely jelentékeny eszkalációs potenciállal bír" – emelte ki Hans-Georg Maassen, a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálat elnöke. Hozzátette, hogy a megerősödő szélsőjobb és az ellenük tüntető szélsőbaloldali csoportok "kölcsönhatása" még inkább fokozza a veszélyt.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top