Kövesdi István, az MTI különtudósítója jelenti:
Az 1956-os forradalom történelmi jelentőségéről és máig tartó hatásairól beszélgettek magyar írók Klas-Göran Karlsson történésszel pénteken az idén Magyarország díszvendégségével megrendezett Göteborgi Könyvvásáron.
Klas-Göran Karlsson bevezetőjében két meghatározó eseményt emelt ki a 20. századi magyar történelemből: az ország területének kétharmadát elszakító trianoni békeszerződést és 1956-ot. Felidézte, hogy 1956. október 23-án magyar munkások és diákok a lengyel példától is bátorítva az utcára vonultak, hogy jobb életkörülményekért és a politikai rendőrség ellen tüntessenek. Nagy Imre került kormányra, a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást, Kádár János azonban elmenekült, és november 4-én a szovjet hadsereg visszatért, vérbe fojtva a forradalmat. Tízezrek menekültek el az országból, Nagy Imrét kivégezték és névtelen sírba helyezték, a megtorlásra épült rendszer pedig 1989-ig tartott – foglalta össze a forradalom történetét a svéd történész.
Oplatka András magyar származású svájci történész, újságíró egykori szemtanúként hangsúlyozta: a magyarok 1956-ban nem kenyérért tüntettek, hanem a napi hazugságok, a pártpropaganda, a szovjet mintára berendezett élet ellen; ebben az ország szinte teljesen egységes volt.
Jókai Anna író fiatalasszonyként élte át a forradalmat, amely szerinte nemcsak a magyarság, hanem az egész világ számára figyelmeztető példa volt, hogy nem lehet mindent megtenni a rossz nevében. Mint hozzátette, a Kádár-kormány politikai ravaszságsága az volt, hogy a forradalom leverése után elhitették az emberekkel: az nem is szűnt meg, csak átalakult. Rövidesen azonban jöttek a súlyos büntetések, sokszor fiatal korúak kivégzése, majd rengeteg ember élte le az életét megbélyegzettként, nem kaphatott rendes munkát, gyermekeit nem küldhette egyetemre.
Kiss Judit Ágnes költő arról szólt, hogy az 1970-es években születettként személyes tapasztalatai a forradalomról nem lehetnek, de a családjában annál élénkebben élnek az emlékek. Maga is megélte továbbá a kettős beszédet: otthon forradalomként beszéltek 1956-ról, az iskolában viszont ellenforradalmat kellett mondani – idézte fel.
Klas-Göran Karlsson elmondása szerint 1956 után nyolcezer magyar menekült Svédországba, Oplatka András is ekkor emigrált Svájcba. Jókai Anna Magyarországon maradt, munkahelyéről viszont elbocsátották, mert túl sokat beszélt 1956-ról, amelyet Napok című, 1972-ben kiadott regényében ő nevezett először forradalomnak a magyar irodalomban.
Mezey Katalin költő hozzátette: őt 1962-ben csaknem eltanácsolták az egyetemről Október című verséért és csak azért maradhatott, mert aláírta, hogy az egy szerelmes költemény. "Ez is egy fajta megalkuvás volt, de örökre kirúgattam volna magam Magyarország összes egyeteméről" – jegyezte meg.
Jókai Anna kiemelte: gyakran említik az 1956-os forradalmárok közötti egységet, de ha nem két hétig tartott volna a forradalom, akkor megmutatkozott volna az a szembenállás, amely 1990-ben kialakult. Az író szerint a kommunista hatalomnak egy ideig még a rendszerváltás után is maradt ereje a múlt manipulálására és az írók közül sem bizonyult mindenki erős jellemnek.
Oplatka András hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet 1956-ban függetlenséget akart, ez lehetett volna a pluralista demokrácia alapja. A forradalom emlékét nem lenne szabad a pártpolitikai küzdelmekben felhasználni és azon vitatkozni, hogy 1956 a bal vagy a jobb oldalé volt-e, mert 1956 mindenkié, az egész nemzeté – figyelmeztetett.
Mezey Katalin úgy vélte: nehéz 1956 tapasztalatait hasznosítani, mert hiányzik ahhoz a társadalom egysége, hogy egy hasonló közös akarat manifesztálódhasson. Nem azért, mert különböző politikai pártok harcolnak egymással, hanem mert az emberek individualistábbak lettek és az egyéni boldogulás háttérbe szorította a közösségi érzést – fűzte hozzá.
Jókai Anna hozzátette, hogy a mai gyerekek már történelemként tekintenek 1956-ra, "szinte olyan nekik, mint 1848", ezért élővé kell tenni számukra a forradalom emlékét. "Nem szeretném még egyszer megélni azt, hogy családok szakadtak szét, gyermekek hagyták el a szüleiket" – hangsúlyozta az író, hozzátéve azonban: az 1956-ban Magyarországról távozottak rendkívül hálásak voltak a befogadó nemzeteknek.
"Akik érkeznek, tekintetbe kell vegyék a befogadók életformáját. Nem lehet erőszakos, aki menedéket kér" – zárta Jókai Anna a beszélgetést.