Close

Templomépítő nemzet lehetünk

Templomépítő nemzet lehetünk; amikor templomot építünk vagy újítunk fel, akkor a közösséget erősítjük és közös jövőnket építjükjelentette ki az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Szegeden.
    
Balog Zoltán a székesegyház liturgikus átadása alkalmából rendezett ünnepségen úgy fogalmazott, hogy a szegedi dóm emlékeztet mindannyiunkat a múltra és azokra az értékekre, amelyekben hiszünk, amelyeket át akarunk adni a következő nemzedékeknek.
    
A nagy árvíz után Európa összefogott Szeged újjáépítése érdekébenemlékeztetett a miniszter. Ma is erre az összefogásra van szükség, hogy mindaz, amit felépítettek őseink az elmúlt évszázadokban, ne csak fennmaradjon, hanem meg is újuljon. Meg kell védenünk értékeinket, határainkat, kulturális hagyományainkat, gyökereinkettette hozzá.
    
Balog Zoltán elmondta, hogy a szegedi dóm több milliárd forintos felújítása az egyházmegye történetének legnagyobb beruházása az 1920-as évek óta.
    
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök a székesegyház előtt celebrált szabadtéri szentmisén, több ezer hívő előtt hangsúlyozta: Európa és benne Magyarország keresztény gyökerű. "A kereszténységből táplálkozó identitással rendelkezhet mindenki, attól függetlenül, hogy hívő vagy sem, ateista vagy más vallású" – fogalmazott.
    
Azt, hogy keresztény gyökereink vannak, Szent Istvánnak és az egyházmegye alapító püspökének, Szent Gellértnek köszönhetjükmondta Kiss-Rigó László.
    
A püspök a szentmisét követő ünnepségen elmondta, hogy a fogadalmi templomnak szánt, majd a történelmi szükségszerűségek miatt székesegyházzá váló épület 85 éves. Az egyházmegye tizenöt esztendő múlva, amikor a székesegyház százéves lesz, ünnepli alapításának millenniumát.
    
Liturgikus szempontból az ünnepséggel a közösség újra használatba veszi a templomot, noha a munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, az novemberre várható. A rendelkezésre álló összeg nem tette lehetővé a dóm teljes külső homlokzatának felújítását, de ez a munka más forrásokból folytatódik, és a püspök reményei szerint a millenniumra elkészül.
    
A szegedi városatyák a települést romba döntő 1879-es árvíz után tettek fogadalmat egy nagy templom építésére. A Dóm első terveit Schulek Frigyes készítette el, majd Foerk Ernő átdolgozott elképzelései alapján 1913-ban kezdődtek el a munkálatok. Az ünnepélyes alapkőletételt 1914. június 21-én tartották, de az építkezés az első világháború kitörése után megszakadt. Az 1923-ban folytatódó kivitelezés után az ünnepélyes felszentelésre 1930. október 24-én került sor Horthy Miklós kormányzó és Klebelsberg Kunó kultuszminiszter jelenlétében.
    
A 2014 júniusában kezdődött kétmilliárd forintos, európai uniós támogatással megvalósult munkálatok eredményeként megújult a templom és környezete, az altemplomban kulturális és közösségi rendezvények befogadására alkalmas tereket, az előlépcső alatt látogatóközpontot alakítottak ki. Kijavították a dóm külső és belső sérüléseit, úgy, hogy az épület megjelenése ne változzon. A belső térben a szentély baldachinja bekerült a kupola alá, így a hívők szentmise idején körbevehetik a szertartást végző papot, és az is lehetővé válik, hogy a szertartások közötti időszakban jobban elkülönüljön egymástól a turisták által látogatott és a szakrális tér.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top