Close

Citroen és (!) DS – Franciák Frankfurtban

Idén nyártól a Citroen leválasztotta palettájáról a DS modelleket, és külön márkaként árulja őket. Az anyamárka pedig látványos és szokatlan újdonságokat mutat Frankfurtban – a jelenlegi kínálat szinten tartása mellett.

Az idei Frankfurti Autószalon már külön márkaként látta vendégül a DS-eket. Elsőként a DS5, majd most a DS4 vetkőzte le magáról a Citroen „bélyeget”, hogy versenybe szállhasson a prémium autómárkák közti, egyre több szereplős harcban.

 A DS 4 legfőbb jellegzetessége a Numéro 9 tanulmányról átvett, DS Wings-nek elnevezett hűtőrács, amellyel szemből máris azonosítható az újdonság és elválasztható a „régi éra gyermekeitől”. Ezen kívül a DS3-asnál már bevált személyre szabási lehetőséget itt is biztosítja a PSA prémiummárkája: a tető – és a hozzá tartozó hátsó szárny – négyféle színben kérhető. A külön színekkel a keréktárcsák és a visszapillantó tükrök házának dekorációja is változhat, ezzel „az új DS4 egy saját egyéni színvilágot teremt”. Mindemellett a karosszéria is 4 új színben pompázhat, a tetővel kombinálva összesen 38 különböző színvariációt kínálva a kompakt DS vásárlóinak.

A másik, hamarosan forgalomba kerülő DS újdonság ennek a „városálló” kivitele, a DS 4 Crossback. A városi terepjáróvá átalakított autók összes stílusjegyét magán hordozza – fekete sárvédőívek, a lökhárítók alsó élének védelme, tetősínek -, illetve a hasmagassága is növekedett 30 milliméterrel. Különlegessége még (a Porsche Cayenne-éhez hasonlóan széthúzott Crossback feliraton kívül) a panoráma szélvédő, amely függőleges irányban 45 fokos kilátást biztosít. Egyéb jellemzői megegyeznek a „klasszikus” DS 4-essel.

Mindkét változathoz jár a felújított DS Connect rendszer is, amely mostantól az Apple CarPlay-t is támogatja, így sokkal többet lehet kihozni egy csatlakoztatott iPhone-ból. Ilyen extra tulajdonság például a hangvezérléses SMS-írás.

A márka első tanulmányautója a DS 4 Crossbacket vette alapul, csiszolt kő betétes külső elemekkel, és az ülések középső csíkjának fém óraszíjra emlékeztető, csillogó mintázatával.

És mi a helyzet az így DS nélkül maradt Citroennel? Ők sem maradtak adósak az újdonságokkal, igaz, ők a bohókás formákat részesítették előnyben a DS elegáns komolyságával szemben. Két tanulmányt is bemutattak Frankfurtban, a nagyobbik durranás a Cactus M volt. M, mint Méhari: a Louis de Funes filmjei révén ismertté vált katonai járműre utaltak a franciák a név utolsó betűjével. Ez az autót nem tette retró jellegűvé, inkább a szabadságot hangsúlyozza – az alapból látványos C4 Cactus alapjain. 

A Cactus karosszériáját úgy alakították át, hogy kétajtós legyen, valamint levágták a tetejét. Mindössze egy vastag hátsó keretet hagytak meg belőle, két okból. Egyrészt így lehetővé válik a sporteszközök (pl. szörfdeszka) rögzítése, másrészt az autóból elővarázsolható, felfújható vázú sátorba is stabil bejáratot nyújt. 

A strandautó jelleg az élénk kék-fekete színpárosításon kívül a beltérben is maximálisan tetten érhető. Az ülések vízálló neoprén bevonatot kaptak (vöröset, virágmintával), és a többi elem is jól bírja a vizet – a kék műanyagoknak köszönhetően olyan a beltér, mint egy medence, amibe véletlenül üléseket és műszerfalat raktak a franciák. Ez a „medence” pedig le is ereszthető, a lábtérben elhelyezett vízelvezetőkön keresztül.

A másik koncepció csak Európában új: az Aircross Conceptet Kínában, a Sanghaji Autószalonon mutatták be eredetileg. A hivatalos kommüniké szerint az Aircross „ékes bizonyítéka annak, hogy a C4 Cactus után is van folytatás”. És ez bizony egy nagyon mackós jövőkép, apró utalással a márka első újkori terepjárójára, a C-Crosserre. Két stíluselem külön kiemelendő: a lökhárítók „Alloy Bump” kialakítása, amely nagy lyukakkal tagolt, sötét színű elemeket takar, illetve a mindenfelé felbukkanó krómkeretek. A leglátványosabb a hátsó ajtók ablakának bekeretezése. 

Belül a színes kárpitok és a fehér-szürke elemek teszik mozgalmassá a belteret, de az ülések a beltér fénypontjai. Olyanok a fejet körülölelő fejtámlákkal és a narancssárga alapú csíkos huzatbetétekkel, mint a gyorsvonatok régi plüssülései. 

A műszerfal két 12 colos HD monitorból áll, ezek közül a jobb oldali elcsúsztatható, hogy az utas vehesse birtokába. De nem csak ez mozdítható el az utastérben: a „kardánalagút” elöl és hátul is tárolóhelyet rejt! Minden ülés fel van szerelve mikrofonnal és hangszóróval – de nem azért, mert hangos lenne az Aircross, csak a kreativitás miatt. Egyébként egy 50 kilométeres elektromos hatótávot is lehetővé tévő hibrid rendszer hajtja a tanulmányt, egy 218 lóerős turbós benzinmotorral elöl és egy 95 lovas villanymotorral hátul.

A Citroen sorozatgyártású modelljei is kaptak újdonságokat. A C4 Cactus egy új vörösesbarna színt (és hozzáillő kárpitozást) kapott, de fontosabb, hogy mostantól osztottan dönthető a hátsó üléstámla. Illetve egy új dízelmotort is kapott a számos dizájndíjat elnyert modell. A C1-es új színe a kék, emellett sávelhagyás-figyelmeztetővel és automata vészfékkel is felszerelték. A C4 és a Berlingo pedig felújított orr-részt, 7 colos érintőképernyőt és a C1-nél már említett elektronikai segédleteket kapott a modellfrissítés során. Két új motor is bővíti a C4-választékot, mindkettő háromhengeres és turbós – a dízel 100, a benzines 130 lóerős.

Fejes Imre – Molnár Gergő István

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top