Close

Magyarország jelentősen növelte agrárkivitelét Kínába

Magyarország megnyolcszorozta agrárkivitelét Kínába az elmúlt öt évbenmondta a földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón, Kína és a kelet-közép-európai országok 10. agrárkereskedelmi és gazdasági együttműködési fórumán
    
Fazekas Sándor hozzátette: tavaly a Kínába irányuló agrárkivitel megháromszorozódott, és elérte a 22 millió eurót. Példaként említette a magyar borexport növekedését, amely 10 ezer hektoliterre nőtt, így Kína a magyar borok negyedik legnagyobb felvevő piaca.
    
Szavai szerint a fórum igazolta, hogy a mezőgazdaság fontos területe Kína és a kelet-közép-európai országok együttműködésének; a régió országai  – köztük MagyarországKína érdeklődésére számot tartó kiváló minőségű élelmiszer-kínálattal rendelkeznek. Így közös érdek, hogy a térségből minél több élelmiszer jusson el a kínai piacramondta a miniszter.
    
Fazekas Sándor felidézte, hogy több fontos, aktuális kérdés is szerepelt a napirenden, egyebek mellett szót ejtettek a promóciós lehetőségekről, a hatósági eljárásokról, valamint a kivitel bővítéséről. Mindehhez hátteret biztosított a 77. OMÉK, amelyre a tanácskozás résztvevői is kilátogattak, hogy megismerhessék a magyar élelmiszerkínálatot.
    
A fórumon Kínát Csü Tong-jü mezőgazdasági miniszterhelyettes képviselte, aki a sajtótájékoztatón elmondta: Kína számára a tanácskozás alkalmat adott a véleménycserére a térség országainak képviselőivel. Kiemelte, hogy Kínát és Magyarországot régóta tartó barátság köti össze. A két ország között ennek köszönhetően az együttműködés. Fazekas Sándor hozzátette: a mostani fórum eredményeiről és a további teendőkről Kína és a kelet-közép-európai országok képviselői 2016-ban Kínában folytatják a véleménycserét.
MTI
 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top