Close

Megérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szírek első csoportja

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Megérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szíriai menekültek első csoportjaközölte kedd este a brit belügyminisztérium.
    
A tárca nem részletezte, hogy pontosan hány menekült érkezett, és azt sem, hogy hol helyezték el őket.
    
A belügyminisztérium szerint a befogadott szíriaiak elszállásolásban, egészségügyi ellátásban és oktatásban részesülnek, és érkezésük után azonnal munkát is vállalhatnak
    
David Cameron brit miniszterelnök két hete jelentette be a londoni alsóházban, hogy Nagy-Britannia a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, vagyis 2020 májusáig húszezer szíriai menekültet telepít át Nagy-Britanniába.
    
London ugyanakkor nem vesz részt az Európai Unió területén tartózkodó menekültek közös elosztását célzó uniós programban, hanem közvetlenül a Szíriával szomszédos országokban, Törökországban, Jordániában és Libanonban működő ENSZ-menekülttáborokból telepít Nagy-Britanniába menekülteket, más EU-tagállamokból nem.
    
Cameron szerint ennek az a célja, hogy a befogadott menekülők közvetlen, biztonságos úton jussanak el Nagy-Britanniába, és ne kelljen segítség nélkül vállalkozniuk az Európába vezető veszélyes utazásra.
    
A brit kormányfő a programot ismertetve kiemelte: London az ENSZ menekültügyi főbiztosságának eljárásrendjét alkalmazva választja ki az áttelepítendő menekülteket. A kiválasztási eljárás során előnyben részesülnek a maradandó háborús sérülést szenvedett gyermekek, kínvallatáson átesett férfiak, és olyan nők, akiket szexuális erőszak ért.
    
A befogadott menekülteknek érkezésük után a brit kormány öt évre szóló, úgynevezett humanitárius védelmi státust nyújtó vízumot állít ki.
    
A brit szabályok szerint az ilyen típusú tartózkodási engedélyt rendszerint azoknak a menekülteknek adják, akik nem feltétlenül jogosultak politikai menedékjogra Nagy-Britanniában, de visszatérésük hazájukba súlyos veszélynek tenné ki őket. Az ilyen vízum tulajdonosai munkát vállalhatnak, és ha az öt év lejártával is Nagy-Britanniában tartózkodnak, kérhetik állandó letelepedésük engedélyezését.
    
Londont számos bírálat érte, amiért nem fogad be még több szíriai menekültet, és azért is, mert nem vesz részt a már Európában tartózkodók elosztásában.
    
A brit kormány – Cameron által többször hangoztatotthivatalos álláspontja szerint azonban a szíriai nép és Európa közös érdeke annak biztosítása, hogy a menekültek közül a lehető legtöbben a Szíriával szomszédos országokban, a menekülttáborokban maradhassanak, és onnan térhessenek haza, amikor az lehetségessé válik. Nagy-Britannia e meggondolásból állt az élére a menekülttáborok fenntartásának finanszírozását, valamint az e táboroknak otthont nyújtó országok, főleg Libanon és Jordánia megsegítését célzó erőfeszítésnek.
    
A brit kormány a minap 100 millió fonttal több mint egymilliárd fontra (430 milliárd forintra) emelte a szíriai konfliktus következményeitől szenvedők megsegítésére szánt segélyt. E segélyprogram a legnagyobb, amelyet Nagy-Britannia humanitárius válsághelyzetekben valaha is összeállított.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top