Close

Olasz belügyminiszter: Olaszország elérte, amit akart

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
A római kormány elégedettségét hangsúlyozta Angelino Alfano olasz belügyminiszter kedden, miután az Európai Unió belügyminiszterei megszavazták 120 ezer további menekült elosztását a tagállamok közöttjelentette az Ansa olasz hírügynökség
    
Angelino Alfano kijelentette: Olaszország elérte, amit akart. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a bevándorlók elosztását célzó kvótarendszer kétéves késéssel lép életbe. Alfano arra emlékeztetett, hogy Olaszország ezt már 2013 októberében szorgalmazta, amikor a dél-olasz Lampedusa szigeténél 366 bevándorló veszett a tengerbe
    
Az olasz belügyminiszter hozzátette, hogy az Olaszországnak szánt kvótát, vagyis mintegy 40 ezer bevándorlót a következő hónapokban helyezik át az EU más tagállamaiba. Ezzel egy időben működésbe léptetik az olaszországi regisztrációs központokat (hot spot) is. 
    
Ahhoz azonban, hogy az EU hatékony választ tudjon adni a migrációra, működőképes európai visszatoloncolási politikára is szükség van, ennek hiányában ugyanis "egy év múlva ismét a jelenlegi helyzetben találjuk magunkat" – nyilatkozta Angelino Alfano.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top