Close

A londoniak vesztegelnek a legtöbbet dugókban Európában

Pietsch Judit, az MTI különtudósítója jelenti:
A londoni autósok vesztegeltek a legtöbbet torlódások miatt 2014-ben Európában: 96 órát, vagyis 12 munkanapot ültek dugókban. A brit főváros először végzett az élen, 2013-ban még Brüsszel vezetett.
    
London 2011-ben nyolcadik, 2012-ben viszont már a harmadik volt, 2013-ban pedig második. Nagy-Britannia összességében az ötödik a dugók által leginkább sújtott országok között, Manchesterben például évi 52 órát veszítenek idejükből az emberek a torlódások miatt.
    
A szigetország legtöbbször beduguló öt útja mind Londonban van, az A217-esen évente 139 órát, azaz csaknem hat napot vesztegelnek az autósok, de az A215-ös és az A4-es is több mint 100 órát rabol el az életükből. Az Inrix közlekedési elemző társaság szerint a londoniak tavaly 14 órával többet ültek dugóban, mint 2013-ban. 
    
A főváros után Manchester vonzáskörzetében, Merseyside-ban, Belfastban és környékén, valamint és Birminghamben és környékén a legrosszabb a helyzet. A britek átlagosan 30 órát töltöttek dugóban ülve 2014-ben.
    
Szakértők a gazdaság és a foglalkoztatás bővülésével magyarázzák az egyre sűrűbb forgalmat. "A robusztus gazdasági növekedés és az egyre népesebb városi lakosság miatt nőtt a közúti forgalom, ez okozza a torlódásokat az utakon" – magyarázta a The Times hétfői számában Bryan Mistele, az Inrix elemzője.
    
A londoni közlekedési vállalat szerint a lakosság példátlan mértékben növekszik, ez pedig az erős gazdasági növekedésselés ezzel összefüggésben az építőipar és a beruházások bővülésévelpárosulva még nagyobb forgalmat jelent.
    
A vizsgált országok több mint felében nőtt a dugók száma 2013-hoz képest, ami megint csak a gazdasági növekedést tükrözi a szakemberek szerint. Azokban az országokban, ahol nagy a munkanélküliség, a gazdaság pedig csökken, jellemzően kevesebb volt a torlódás 2014-ben az előző évihez képest.
    
Az országok listáját Belgium vezeti, ott az emberek átlagosan 58 órát veszítenek idejükből a dugók miatt. A hollandoknál 45, a németeknél 35, a luxemburgiaknál 32 óra megy veszendőbe
    
Londonban annak ellenére is óriási torlódások tudnak kialakulni, hogy a lakosságnak a 2011-es népszámlálás szerint alig 26,3 százaléka ül autóba. A brit fővárosban újabb bicikli utak kialakításába kezdenek annak érdekében, hogy még több ember közlekedjen kerékpárral.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top