Close

Erős széllel érkezett meg a hőséget enyhítő hidegfront

Budapest, 2015. július 25. Villámlás Budapesten, a XV. kerületben 2015. július 25-én. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Megérkezett a napok óta tartó hőséget enyhítő hidegfront szombat délután. A viharos szél az ország több pontján fákat csavart ki, faágakat tépett le és felsővezetékeket rongált meg.

A jégesővel, felhőszakadással és viharos erejű széllel lecsapó vihar szombat délután fákat csavart ki, faágakat és felsővezetékeket tépett le a Fertőhomok, Hegykő és a 85-ös út által határolt területen Győr-Moson-Sopron megyében. A leszakadt felsővezetékek öt településen – Fertőszentmiklóson, Fertőhomokon, Nagycenken, Pinnyén és Hegykőn – okoztak áramkimaradást.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Vasalja közelében villanyoszlopok dőltek 8708-as útra, ezért teljes útlezárásra kell számítaniuk az arra közlekedőknek.
Az erős szél a Balaton partján is jelentős károkat okozott. Somogyszentpálon villanyoszlopot döntött ki a vihar, Balatonfenyves és Imremajor között fa dőlt egy vonat elé, Balatonszárszón vasúti felsővezetéket szakított le a szélvihar. Szántódon egy nyolc méter magas fenyő dőlt az útra, Balatonszárszón pedig két húszméteres fenyő dőlt rá egy lakóházra.

A fővárosban 25 helyszínre riasztották a tűzoltókat, jellemzően kidőlt fák miatt – mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek. Kisdi Máté közölte, a Múzeum körúton egy fa a villamos felsővezetékére dőlt, emelő segítségével távolították el a tűzoltók. A kidőlt fa miatt pótlóbuszok jártak a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos helyett a Szent Gellért tér és a Deák Ferenc tér között.
A Mávinform arról tájékoztatott, hogy a vihar miatt késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes, a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Vác-Szob vonalon.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt tanácsolta, hogy a viharban lehetőség szerint senki ne tartózkodjon a szabadban. Hajdu Márton szóvivő azt is javasolta, hogy a nagyobb tavakban fürdőzök figyeljék a viharjelzőket, és viharjelzés esetén ne menjenek vízbe.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a viharos erejű szél miatt a szabadban hagyott tárgyak is kárt okozhatnak, a szél megérkezése előtt azokat rögzíteni kell.
A meteorológiai szolgálat honlapján azt közölte, hogy a hidegfront vasárnapra már el is hagyja a Kárpát-medencét, és vasárnapra mérséklődik a meleg.

***

Rekordmeleg éjszakán vagyunk túl

 

Megdőlt az országos és a budapesti hőmérsékleti minimumrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint július 25-én hajnalban eddig a legmelegebbet, 24 Celsius-fokot, 1988-ban Bábolnán és Szeghalmon mérték. Tatán most 25,2 fokot mértek.
A fővárosban szintén 1988-ban volt ezen a napon a legmelegebb az éjszaka, 21,6 fokkal. Lágymányoson most 24,8 Celsius-fokkal új minimumrekord született – közölték.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top