Azt lehetett tudni, hogy Harry Potter szóba kerül, ha jön egy kereszténydemokrata az oktatás élére, mert már az egyház is elítélte ezt gyermekrontó művet. Már akkor sem értettem ezt a túlbuzgó kiátkozást, de túl sok dolog van, amit nem értek, miért pont ezt. Gyorsan el is olvastam azokat a borzalmasnak mondott könyveket, és megállapítottam, hogy egy kitűnő író kitűnő művei, és sokkal kevesebb bajt okozhatnak, mint a borzalmas japán rajzfilmek, például.
Nekem szerencsém volt, mert a nagyanyám kívülről tudta a János vitézt, és esténként a sötétben azt mondta, amikor az öcsémmel aludni készültünk. Egyszerű asszony volt, és talán nem is tudta, hogy olyan kinccsel ajándékoz meg, ami egész életemre meghatározó lesz. Ezért én azt mondom, hogy az a szülő, aki bírja, szíveskedjék a Harry Potter nézése után a saját hangján fölolvasni a János vitézből. Ehhez nem kell iskola, ehhez nem kell kereszténydemokrata kurzus, ehhez nem kell fölöslegesen magyarkodni, ehhez pár perc kell, esténként, meg az, hogy tudomásul vegyük, hogy így kerek a világ.
A János vitéz nagyon jól megfért gyerekkoromban a Disney-filmekkel. Pedig azok is nagyon globálisak voltak. Meg a szovjet rajzfilmekkel is, pedig azok is nagyon globálisak voltak, csak akkor még nem tudtuk.
Petőfi nélkül, Arany nélkül nagyon jól lehet használni a magyar nyelvet, csak nem érdemes. Aki őket, vagy éppen József Attilát, Móra Ferencet, Benedek Eleket hallja kicsi korábban, az valami olyasmit kap, mintha az agyában nőne valami különleges idegszövet, amitől könnyebben érti meg a világot, a fogalmak rendszerét, ettől aztán ellenállóbb lesz, és igenis boldogabb.
Olvasni, azt kellene megtanítani a gyerekeknek. Érdeklődni – a világ iránt.
Tegnap este például együtt olvastunk a fiammal – sajnos nem a János vitézt, hanem egy mai, modern, rendkívül kedves, családi harmóniát sugárzó mesekönyvet. Mindjárt másodikba megy, kicsit még szótagol, és azt magyaráztam neki, hogy mekkora öröm lesz, amikor majd egyszerre több szót lát át, és szavakat, mondatokat egy pillantásra megért, és az micsoda boldogság, amikor már gyorsabban olvas, mint ahogy beszélni tud. És akkor a kisfiam megkérdezte, hogy egyáltalán miért kell tudni olvasni. Arra gondoltam, hogy elmagyarázom neki, hogy az emberi elme valahogy úgy alakult, hogy az olvasás visszahatott az agyra, és már nem is birtokolhatunk tökéletesen fogalmakat, ha nem olvastuk leírva azokat. De ezt még korainak találtam, ezért inkább azt mondtam, hogy az ember azért tanul meg olvasni, és aztán azért olvas folyamatosan, mert egy titkos társaság tagja akar lenni. Ez olyan emberekből áll, akik mind-mind tudnak valamit, amit mások is tudhatnak, de mégis úgy van, hogy a fejükben úgy áll össze az egész, hogy mégiscsak csak az övék. Ez a tudás titka. Ha valaki elolvas egy könyvet, és a másik is elolvassa ugyanazt, az mindkettőjüké lesz, de a megszerzett tudás mégis más és más. Ezért aztán ezek az emberek akár évekig tudnak beszélgetni ugyanarról a könyvről, és ez hatalmas boldogság. A tudás rendkívül szórakoztató boldogsága. A gyerekem megkérdezte, hogy ennek a titkos társaságnak a tagjai megismerik-e egymást. Persze mondtam, hogy igen. De miről? Azt nem tudom, senki nem tudja, de megismerik. Van valami az arcukban, a tekintetükben, sőt a tartásukban.
És mitől? Mitől van ez, hogy nekik más az arcuk meg a tekintetük?
Elmondtam neki egy titkot az emberről: azért szövetkezünk, mert hatalomra vágyunk, uralni akarjuk a világot. Nem a másét, hanem a sajátunkat. És az a tudás, amit könyvek ezreinek elolvasásával szerzünk, a legnagyobb létező hatalom.
Nagyon okos gyerek, mert megkérdezte, hogy kin uralkodom én.
És persze azt mondtam, hogy senkin, csak magamon. De ezt ne becsülje le, mert ez azt is jelenti, hogy más nem nagyon tud rajtam.
Lehet, hogy ezt már nem értette, de mégis egy igazi kis csoda történt, mert az én drága kicsi gyerekem egyszer csak abbahagyta a szótagolást. Legalábbis megpróbálta, nem egészen sikerült, és vétett is hibákat, de nagyon igyekezett. Nem látta, de én meg elkezdtem könnyezni.
Olvasni megtanulni. Ennyi. Ez legyen a nemzeti alaptanterv. A többi duma.