Minél rosszabb, annál jobb – erre a destruktív politikai taktikára játszik a választópolgárok által leszavazott baloldal a velük egy húron pendülő szociálliberális média odaadó támogatásával.
Huszonöt év sem volt elég megszerezni a konzervatív, polgári-nemzeti sajtó valóságos, gyakorlati fölényét Magyarországon?
„A Fidesz a médiaügyekben nem teljesen szuverén. Vannak erők, amelyek sarokba tudják szorítani”. Én is így gondolom, de ezt történetesen Tellér Gyula, Orbán Viktor miniszterelnök ideológiai tanácsadója mondta a legutóbbi Heti Válasznak adott interjúban. Naná, hogy a Népszabadság azonmód, grafikailag kiemelt helyen idézte; micsoda elégtétel ez a lapnak a jól végzett munkáért!
Kapott-e az úgynevezett jobboldali sajtó ekkora „dicséretet” a rivális térfélről az elmúlt huszonöt év alatt? Aki emlékszik rá, feltétlenül írja meg! Sajnos, nincs miért – fölösleges is lenne – fanyalognunk vagy szapulni a liberális lapot: a rendszerváltozást túlélt politikai napilapok közül most a piacvezető újság csupán azt teszi, amit tennie kell: ellenzéki pozícióból rombolni a polgári kormányt, kielégíteni a régi-új balliberális olvasó– és előfizető-tábor érdekelődését, örömigényét. Megerősítve immár az élő internetes hírszolgáltatással és információszerzéssel a mindenütt visszaesőben lévő papíralapú médiát.
Azt is tudomásul kell venni, hogy a magyarországi sajtó világa egyáltalán nem olyan természetű, nem úgy motivált politikailag, mint a mienkénél szerencsésebb múltú és fejlettebb társadalmi berendezkedésű, jellemzően nyugati országoké. A vezető magyar és – csupán a példa kedvéért – osztrák napilapok közötti nézet– és stílusbeli különbséget a történelmi örökség és a polgári fejlődés eltérő mivoltán túl abban is összemérhetjük, hogy melyikünk mennyi időt töltött szovjet/kommunista megszállás alatt a 20. század második felében. Az osztrákok éppen tíz évet, mi, magyarok negyvenötöt. Ez utóbbinak a lenyomata még most, az újabb eltelt negyed évszázad múltával is meglátszik. Jó példája ennek a Szabad Népből átvedlett balliberális újság.
Négyhasábos szalagcímek vonzották magukhoz a figyelmet a múlt heti számaik címoldalán: „Orbánék elhallgatták a Quaestor-csőd veszélyét; A kormányfő elismerte: ő utasított a minisztériumi befektetésre; Orbánék egyre mélyebben a Quaestor-botrányban; Csak most állították elő a kormányközeli vállalkozót, Tarsoly Csabát; Orbán már megelőlegezte az előzetest Tarsolynak”… A nép szörnyülködik, ahogy kell, csak ámul és bámul, gatya nem maradt szárazon a hírek olvastán; a baloldali pártok bölcsei tüstént összegyűlnek észt egyeztetni a „válságos helyzetben”, mondván: „az Orbán-kormány legitimitása megrendült”; még jó, hogy Gyurcsány, Tóbiás, Schiffer és Szabó képviselő, Szigetvári, Bősz egyéb urak és hölgyek bevetették minden pénzügyi és politikai tudásukat, az ősi bölcsességét és hősi vénát a haza szent oltárán. Felejthetetlen történelmi esemény volt ez, kérem, egyszer majd fizetett ünnep lesz március 26., kötelező tananyag a jövő nemzedékek számára. Boldog az a hon, amelynek ilyen politikusai vannak.
És ilyen médiája! Mármint az ellenzéké. Merthogy a folytonos sírás-rívás és vérköpködés dacára – miszerint a kormány és az iránta lojális sajtó „elviselhetetlen fölénye ellehetetleníti” a rajta kívül álló, független tájékoztatást – a valóságban zavartalanul obstruál, kampányol és félreinformál a balos média (lásd fent!).
Nem probléma, hogy a miniszterelnökre és a Fideszre szórt vádak a bank- és brókerügyekben úgy viszonyulnak a valósághoz, mint a boka tája a toka bájához. Azaz sehogy sem, mégis az ellenzéki ricsaj-offenzíva legalábbis blokkolni tudja a valós tények, gazdasági sikerek, pénzügyi és szociális eredményének hírét a lakosság felé. És sunyin pánikot kelt.Az idézett ordító címsorok, állítások és feltételezések jó, ha egy napig voltak érvényesek. Orbán közölte az országgal, hogy – magától értetődően – kimenekítették a bajból a minisztériumok (valójában az állampolgárok!) pénzét, megelőzve a még nagyobb vagyonvesztést, megjegyezve, hogy az évtizeden át tartó pénzlopási lehetőséget az előző, baloldali kormány liberális (azaz: trehány) pénzpolitikája tette lehetővé. De hát ki emlékszik ma már a könnyű kezű Gyurcsány és a becsületes Veres játszmáira? Az emberek már az autópálya-matricák januá-ri bevezetésével szemben gerjesztett médiakampányra sem emlékeznek.
De kinek jut eszébe a világ legnagyobb brókercége, a New York-i Lehman Brothers 2008. szeptember 15-én történt összeomlása, ami valóban megrengette a világ pénzügyi és hitelrendszerét (talán abban is benne volt a Fidesz keze?). Nem kéne olykor azon is eltűnődni, hogy az amerikai „fogd a pénzt és fuss!” trükk hatásától csak az IMF gyorssegélyutalása mentette meg Magyarországot az államcsődtől Gyurcsány vezér uralkodása idején? Amúgy a cégnek több mint ötvennégymilliárd jóvátételt kell fizetnie a károsultaknak (köztük magyar szerencsejátékosoknak is). És ha valaki netán idehaza nem tudta, mit jelent valójában a „bróker” szó, miért nem nézte a szótárban, vagy a tévében a Wall Street farkasa című Scorsese-filmet, és szaladt be másnap a Quaestorhoz kivenni a pénzét? Mi másban bízott, és reménykedik most?
A kár és a botrány nyertese az ellenzék és a sajtója. Az MSZMP még 1990 előtt privatizálta az összes általa fenntartott megyei (politikai) napilapot, eladva a nyomdákat és az infrastruktúrát, de kézben tartva a lapok baloldali irányítását. Ez történt az MSZP által külföldi tulajdonba adott baloldali lappal is. Az első polgári kormányzás idejében több napilap is született, de az 1994-ben a hatalomba visszatért MSZP(-SZDSZ) négy évét egyik sem élte túl. Az új évezredet csak a Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a Népszava érte meg a mérvadó országos napilapok piacán (a csúcspéldányszámok szerinti felsorolásban). A baloldali-liberális sajtó mennyiségi fölényét, propagandaelőnyét máig sem sikerült behoznia, megtörnie a jobboldalnak.
„Abszurdum, hogy miközben az állam és a társadalom az iskolában, a családban, a közéletben hatalmas pénzeket és erőket fordít a művelt és dolgos ember »előállítására«, a nagy hatású médiaeszközöket odaadja azoknak, akik abból húznak hasznot, hogy mindezt szétrombolják” – veti fel a Széchenyi-díjas Tellér Gyula. Ez megy Magyarországon a rendszerváltozás óta. „Minél rosszabb, annál jobb!” – írták fel a jelszót az ellenzéki médiaszékházak főszerkesztői szobái-nak falára, amikor megbukott a baloldali kormány. A médiaháború huszonöt éve zavartalanul folyik.
Ludwig Emil
Fotó. online