Évek óta halljuk a balliberális megmondók visszatérő panaszát, ha bárminemű kormányzati intézkedés történik a bankszektorban, hogy az éppen foganatosított intézkedés csökkenti a bankok hitelezési hajlandóságát, azaz még annyit sem hiteleznek majd, mint korábban. Dr.Boros Imre – 2014.10.24.
Bankhitelek nélkül pedig elképzelhetetlen a tartós és nívós gazdasági növekedés, esetünkben a felzárkózás is. Rám az efféle vélemény úgy hat, mintha azt hallanám, hogy az oroszlánok Afrikában megtagadták a friss hús fogyasztását. Tudtommal az oroszlánok friss hússal táplálkoznak, a bankokba pedig az éltető profit döntő mértékben a kihelyezett hitelekből folyik be. Érdemes tehát érdemben utána nézni e hamiskás tételnek, európai szinten, de kiváltképpen hazánkban. Európa nyugati térfelén valóban az a helyzet, hogy a válság előtt rendben hitelező bankok jól bevásároltak rossz hitelekből, amelyek jó részét Amerikából „importálták” mérgezett, de prímának mondott formában. Az államok saját adófizetőik terhére kimentették őket a csődből, miközben krónikusan eladósodtak, ami miatt ma súlyos gondokkal küzdenek, kevés eszközük maradt, hogy életet leheljenek a konjunktúrába.
Az Európai Központi Bank nem tehetett mást, mint hogy ezermilliárdjával tömte az olcsó forrást a bankrendszerbe, abban a hitben, hogy az új forrásokat a bankok majd a hitelezés élénkítésére fordítják, és így a gazdaságok majd belendülnek. Ma már látható, hogy nem ez történt. A bankok nagyon elkényelmesedtek, elment a kedvük a vállalkozások apró-cseprő ügyeivel foglalkozni, azok kockázatait elemezni és magukra vállalni. Számukra a megoldást éppen az eladósodott államok adták azzal, hogy nem kis részben éppen a bankok megmentése miatt jól eladósodtak, és emiatt kénytelenek magasabb kamatokat fizetni. A sok pénz tehát kitűnő hozamokkal jórészt az államkötvényekbe, illetve növekvő mértékben a részvénypiacra áramlik. Sem a bankok, sem a szabályzók nem tanultak a válságból és az azzal együtt járó összeomlásból, csinálják ugyanazt, amit a válság előtt, természetesen ugyanazzal a veszélyforrással, az újabb összeomlás rémével dacolva. Viselkedésük noha cinikus, de érthető, hiszen tudják, túl nagyok ahhoz, hogy az államok hagyják őket megbukni. Ezt a tapasztalatot szűrték le a 2006 óta eltelt évekből.
Sajnos az ellenőrző és szabályozó hatóságok semmiféle tapasztalatot nem szűrtek le, ma is tűrik az államkasszák teherviselő képességét veszélyeztető banki kockázatok halmozódását. Nálunk az európai átlagnál is komolyabb a helyzet. A bankok 2008 előtt sem és ma sem hitelezik érdemben a hazai gazdaságot. Miért is tennék? 1995-től a Bokros és Surányi által alkotott „álompáros” kimeríthetetlennek látszó aranybányát nyitott. Surányi egekbe emelte a jegybanki alapkamatot, Bokros ontotta az államkötvényeket.
Nagy a haszon, állami a kockázat, s nincs államcsőd, mert mindig ott az IMF, és szükség esetén gondoskodik, hogy az állam fizetőképes legyen. (Ezt az ő nyelvükön úgy mondják, hogy a kormány bevezeti a strukturális reformokat, a mi nyelvünkön pedig úgy, hogy a hazaiaktól elvesz, hogy fizethetők legyenek a kamatok.) Az államkassza fejését később kiegészítette a devizahiteles konstrukció a maga sajátosságaival. Kitűnő volt a hozam, anélkül, hogy foglalkozni kellett volna a kkv-k apró-cseprő ügyeivel.
Mára azonban a helyzet alaposan megváltozott. A jegybank végzi törvényben rögzített feladatát. Előállt a stabil forint, ezért megszűntek a gigahozamok az államkötvényeken, és a devizahiteles történet is a vége felé tart. Itt lenne az ideje, hogy a bankszektor a felfele kapaszkodó kis- és középvállalatok felé forduljon. De nem teszi. A legtöbb bank mérlegében ez a szektor néhány százalékot képvisel csupán. A bankok aktivitására pedig nagy szükség lenne. Különösen azért, hogy azok élni tudjanak az unióból érkező forrásokkal. A szűkmarkúra sikeredett uniós társfinanszírozást ugyanis önerővel kellene kiegészíteni, de azt az elmúlt évek apályában a kkv-k nem tudták megképezni.
Az olcsó bankhitel számításba jöhetne, de nem jön mégsem. Ennek hiányában baj lehet az uniós fejlesztési források felhasználásával is. Sürgősen tenni kellene valamit a hitelezés megerősítésére. Ha a bankrendszer ezt nem teszi meg, az államnak kell lépnie. Erre alkalmat nyújthat az állam mint tulajdonos megerősödése a bankszektorban, olyan tulajdoni struktúra kialakításával, amely a fejlesztésektől a termelésen keresztül az exportig elér. Végső soron a cél a kkv-kkal a hazai ellátáson túl azok exportpotenciáljának növelése, főként az eddig elhanyagolt piacokon. Negyedszázad késéssel, de mégis megkerülhetetlen, hogy nemzetgazdasági küldetésű bankrendszer jöjjön létre.
Szerző:
Dr.Boros Imre
Dr.Boros Imre