Close

Ukrán válság – Az MSZP az Európai Bizottságtól kér kompenzációt az orosz szankciók miatt

Az Európai Bizottsághoz fordul az orosz kereskedelmi szankciók miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a nehéz helyzetbe került szektorok kompenzációja érdekében.

Az MSZP szombaton az MTI-vel azt közölte: az Európai Parlament külügyi bizottságának tagja azt várja a testülettől, hogy mielőbb dolgozzák ki az importtilalom miatt nehéz helyzetbe kerülő szektorok – így a magyar agráripar – megfelelő mértékű kompenzációját. Hozzátették: a szankció miatt átfogó megoldásra van szükség.

A párt felhívta a figyelmet arra, hogy az EU-tagországok legfontosabb oroszországi exportcikkei az agrártermékek; csak Magyarország több mint hetvenmilliárd forintnyi értékben szállított tavaly mezőgazdasági és élelmiszerárut a most részben bezáruló orosz piacra.

Szerintük Putyin politikájának következményeként a magyar kis- és közepes vállalkozók várhatóan mintegy huszonötmilliárd forint veszteséget lesznek kénytelenek elkönyvelni. Ez Magyarországon több tízezer munkahelyet érint és veszélyeztet – írta közleményében a párt.

Ujhelyi István ebben a magyar kormányt is hatékony érdekképviseletre szólítja fel.

Az MSZP alelnöke emellett kampányt indított a közösségi oldalán a magyar termékek fogyasztása mellett.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top