Régi bélyeges téglák százait teszik közszemlére Mezőtúron, hogy emléket állítsanak a település valaha nevezetes iparágának.
Alföldi Téglárium nyílik Mezőtúron Mezőtúr térségében már az 1600-as években épültek olyan vízimalmok, amelyeknek téglából készült a fala, a 18. és 19. században több téglagyár is működött a településen, és ez az iparág az utóbbi évekig jellemző volt a térségre – idézte fel a túri téglagyártás múltját Szabó András, a helytörténeti egyesület elnöke, hozzátéve: a téglagyártás annak köszönhette több évszázadon át tartó virágzását, hogy a térségben nagyon jól megmunkálható agyagot rejtett a föld.
A most kialakítandó Alföldi Téglárium kiállítási anyagát a Szabó András által hosszú évek során összegyűjtött mintegy négyszáz tégla adja. Ezek egy részét úgy szerezte meg, hogy figyelemmel kísérte a régi házak sorsát, és azok lebontásánál egy-egy számára becses darabot kimentett gyűjteményének.
Kollekciója legrégebbi tégláit a 17. században égették ki, és azért hívják őket bélyegesnek, mert láthatók rajtuk azok a pecséttel nyomott jelek, amelyek alapján beazonosítható volt hajdani gyártójuk vagy kereskedőjük – tette hozzá az elnök.
A téglárium létrehozásához az önkormányzat két használaton kívüli termet biztosított, az oda szánt polcok már elkészültek, jelenleg a kiállításra váró téglák rendezését, címkézését végzik.
Az Alföldi Tégláriumban az érdeklődők képek, ábrák és szövegek segítségével a téglagyártás folyamatát is megismerheti.
Az ünnepélyes megnyitón, amelyet június 21-én tartanak Mezőtúron, a gyűjtő az anyagot a városnak adományozza.
Forrás: MTI