Close

IMF: megindult a fellendülés az euróövezetben, de erősíteni kell

Az euróövezetben már kezdenek megszilárdulni a fellendülés alapjai, megerősítéséhez azonban további intézkedésekre van szükség, és erre a kedvező piaci környezet meg is adja a lehetőséget – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a szervezet alapszerződésének négyes cikkelye alapján az euróövezeti országokkal folytatott egyeztetésekről készült összefoglaló jelentése. A dokumentumot Christine Lagarde vezérigazgató mutatta be csütörtökön, az Ecofin tanácskozásának előestéjén.

A dokumentum rámutat, hogy fellendülés alapjai kezdenek megszilárdulni az euróövezetben, miután a gazdasági aktivitás már négy egymást követő negyedévben nő. A növekedési lendülethez a nettó export mellett a belső kereslet élénkülése is hozzájárul. A pénzpiaci hangulat elsősorban az EKB intézkedéseinek köszönhetően jelentős mértékben javult. Számos országban történelmi mélypontra csökkentek a vállalati és a szuverén kötvényhozamok, a lecsökkent finanszírozási költségek több bank számára megteremtették a tőkeemelés lehetőségét.

A határozott monetáris és fiskális intézkedések megerősítették a befektetői bizalmat, és megvetették a fellendülés alapjait. A tagországok jelentős eredményeket értek el a pénzügyi rendszer és a költségvetés rendbetételében, illetve a versenyképesség javításához szükséges strukturális reformok bevezetésében. Az euróövezetben érzékelhetően megerősödött döntéshozók elkötelezettsége a pénzügyi unió létrehozása iránt.

A növekedési lendület azonban még viszonylag gyenge – hívják fel a figyelmet a dokumentum készítői -, a gazdasági és a befektetői aktivitás nem érte el a krízis előtti szintet. Különösen a privát befektetések területén marad el a javulás mértéke a korábbi válságok után tapasztalt mértéktől.

Az infláció továbbra is aggasztóan alacsony, a munkanélküliség pedig – különösen a fiatal korosztályoknál- elfogadhatatlanul magas.

Az IMF szerint a jelenleg kedvező globális piaci környezet lehetővé teszi a növekedés megerősítéséhez, a munkanélküliség és az eladósodottság csökkentéséhez szükséges reformok bevezetését. A további szükséges intézkedéseket három pontban foglalták össze: 1. támogatni kell a kereslet növekedését, 2. folytatni kell a bankok mérlegének a szanálását és a bankunió létrehozására tett erőfeszítéséket, 3. be kell fejezni a strukturális reformokat.

Az IMF megelégedéssel nyugtázta összefoglaló jelentésében, hogy legutóbbi intézkedései alapján az EKB mandátuma értelmében elkötelezte magát a cél alatti infláció elleni küzdelem mellett, és kész további intézkedéseket is hozni ennek érdekében. Az IMF a nagy volumenű eszközvásárlásokat javasolja az Európai Központi Banknak a tartósan alacsony infláció leküzdésére.

A jelentés nyomatékosítja, hogy további strukturális reformokra van szükség az euróövezetben a beruházások, a foglalkoztatás fellendítése és a termelékenység javítása, valamint a strukturális egyenlőtlenségek leküzdése érdekében, amihez nemzeti szintű intézkedéseket is kell hozni a munkaerő-piaci nyitás, a termelő és szolgáltató szektorok közötti verseny fokozása céljából.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top